Shop menü

A SAMSUNG HAMARABB ELINDÍTHATJA A 4 NM-ES TÖMEGTERMELÉST, MINT A TSMC – LEGALÁBBIS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Ez valamelyest javíthat a dél-koreai vállalat piaci részesedésén és versenypozícióján is, de a TSMC elsőségét aligha veszélyezteti majd, már amennyiben a globális képet vesszük alapul.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Samsung hamarabb elindíthatja a 4 nm-es tömegtermelést, mint a TSMC – Legalábbis az Amerikai Egyesült Államokban

A Samsung vezetése rendkívül komolyan veszi, hogy a félvezetőipari bérgyártók között minél előkelőbb helyre repítsék a vállalat speciális üzletágát, a félvezetőipari megrendeléseket teljesítő Samsung Foundry részleget, ami a siker érdekében igen nagy mennyiségű tőkeberuházást kapott az elmúlt évek folyamán. A befektetések idővel elkezdenek majd beérni, és a legfrisseb hírek alapján már nem is kell sokat várni erre az időre: ha minden igaz, és a dolgok a terveknek megfelelően alakulnak, a Samsung Foundry megelőzheti a TSMC-t az Amerikai Egyesült Államokban, már ami a 4 nm-es osztályú csíkszélességek tömegtermelésének beindítását illeti.

Erről a Samsung egyik felsővezetője, Kyung Kye-hyun beszélt egy, a Szöuli Nemzeti Egyetemen tartott előadáson, amiről a Korea Herald munkatársai adtak tudósítást. A Samsung Foundry piaci pozíciója kapcsán meglehetősen optimistának tűnik a Samsung vezetősége, ugyanis minden eddiginél nagyobb lendülettel indulnak a TSMC elleni küzdelemben, a sikert pedig a nagy mértékű tőkeberuházás, illetve a menetrend szerint végrehajtott fejlesztések segítik. A Samsung az Amerikai Egyesült Államok területén éppen egy új üzem felépítésén dolgozik, ami egy csúcstechnológiát felvonultató gyárkomplexum lesz – ilyen gyárat évek óta nem építtettek a vállalat illetékesei amerikai földön. A Texas államban található Taylor város mellett épülő üzemmel a Samsung tervei szerint számos ügyfél megrendeléseit tudják majd teljesíteni az Amerikai Egyesült Államokban, ezzel pedig nemcsak a TSMC, hanem az Intel Foundry Services vitorlájából is kifoghatnak némi szelet.

Amennyiben nem jön közbe semmi váratlan, és sikerül a korábban lefektetett ütemterv szerint végrehajtani a fejlesztéseket, akkor az új üzemben 4 nm-es osztályú gyártástechnológiákkal indulhat meg a termelés. Ez azt jelenti, hogy az SF4E, az SF4, az SF4P, és az SF4A gyártástechnológiák tömegtermelésbe állása a 2024-es esztendő végén megtörténhet, ami mindenképpen jó hír, hiszen a Samsung ebben a tekintetben meg tudja majd előzni a TSMC-t. A tömegtermelés beindítása a piaci részesedésekre igazából nem gyakorol majd azonnali pozitív hatást, de már csak a presztízs miatt is megéri sietni, később pedig akár versenyelőnyt is hozhat a konyhára az elsőség.

Galéria megnyitása

A TSMC időközben a Fab 21 körül felmerülő nem várt problémákat próbálja orvosolni, nevezetesen a munkaerőhiányt, illetve azt, hogy az üzemet nem sikerült időre felszerelni a megfelelő gyártóeszközökkel. A problémák miatt egy éves csúszásra lehet számítani, azaz legjobb esetben is csak valamikor 2025 elejére sikerülhet tömegtermelésbe állítani a Fab 21 legfejlettebb csíkszélességekkel dolgozó gyártósorait.

A Samsung Foundry csíkszélesség-verseny terén egyébként nem áll túl jól, hiszen még mindig lemaradásban lesz az Intel Foundry Services üzletághoz képest, az ugyanis 2024 folyamán már a 2 nm-es osztályú, azaz 20A szintű gyártástechnológiát vezeti be, majd 2024 és 2025 között a 18A, azaz az 1,8 nm-es osztályú gyártástechnológia is szerephez juthat.

A piaci részesedések terén javult a Samsung Foundry helyzete, ugyanis a 2023-as esztendő második negyedévében 11,7%-os piaci részesedésre tett szert, míg egy negyedévvel korábban csak 9,9% volt ez az érték. Az árbevétel ennek megfelelően szintén emelkedett, méghozzá 2,757 milliárd dollárról egészen 3234 milliárd dollárra. A TSMC piaci helyzete persze továbbra is változatlanul beton biztos, hiszen a vállalat némi csökkenést követően ugyan veszített piaci részesedéséből, az még így is 56,4%-on áll a második helyezett Samsung Foundry előtt, a vállalat teljes árbevétele pedig 15,656 milliárd dollárra rúgott 2023. második negyedévében.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére