A Mojang a napokban egyértelműen állást foglalt az NFT témában, ugyanis kijelentették, hogy a technológiának semmi keresnivalója nincs a Minecraftban.
A fejlesztőcsapat rengeteg kérdést kapott az utóbbi időben az NFT-vel kapcsolatban, ezért kénytelenek voltak közleményt kiadni arról, hogy még a közösségi szerverek üzemeltetői sem gondolkozhatnak NFT-s javakban, az ugyanis súlyosan sértené a közösségi szabályzatukat.
Kijelentették, hogy az NFT integrációkat a Minecraftban alapvetően nem támogatják, vagy engedélyezik.
Azért, hogy még egyértelműbbé tegyék a dolgot, hangsúlyozzák, hogy minden blokklánc-technológiára épülő dolog szigorúan tiltott a kliens és a szerveroldalon egyaránt. Nem épülhet a technológiára se skin, se világ, se mod, se tartalom, se semmi.
Nagy a pánik emiatt az NFT közösségeken belül. A hírre a Minecraftra rátelepülő kriptovaluták értéke azonnal bezuhant, elértéktelenedett, bár már így is 9-szer kevesebb volt az NFT Worlds tokenek értéke, mint a februári csúcsidőszakában.
Jelenleg úgy tűnik, hogy aki ezekbe a Minecraftra épülő tokenekbe fektetett bele, az 30x kevesebb pénzt vehet ki a rendszerből, mint amit betett. Finoman szólva az egész bedőlt, 180 ft helyett a bejelentés után ugyanis már csak 6 ft-ot ér darabja.
Az NFT World, a világ „legkompatibilisebb és flexibilisebb metaverzum platformja” azért, hogy mentse a menthetőt, kijelentette, hogy saját Minecraft szerű játékot készít, hogy a Mojang szabályzata ne legyen érvényes rájuk.
https://www.youtube.com/watch?v=pzfsKNJa6jM
Igen, ám, az NFT technológiának köszönhetően szinte teljesen le kell klónozniuk a Minecraftot, nem lehet túl nagy eltérés a működésben, hiszen az NFT megmásíthatatlan, máshogyan nem lenne kompatibilis az új játékkal. Emiatt viszont jogilag szinte biztosan támadhatóvá válik majd a játék, így $WRLD tokent birtokolni olyan most, mint a fagyit kint hagyni a tűző napon, hamar semmivé fog válni.
Nem mindenki kezeli viszont ennyire szigorúan a dolgokat. Tim Sweeney, az Epic Games tulajdonosa bár maga is korábban összességében átverésnek hívta az NFT-t, ő maga nincs ellenére annak, hogy a videojáték fejlesztők használják a technológiát.
Többen felhívták rá a figyelmét, hogy a Minecraft innentől kezdve tiltott zóna a blokklánc számára, neki is így kéne döntenie, a Steamhez hasonlóan nem szabadna engednie, hogy az Epic Games Store-ba bekerüljenek az NFT játékok.
Tim Sweeney szerint viszont a fejlesztőknek hagyni kell, hogy maguk válasszák meg azt, miként építik meg a játékokukat és a játékosok maguk szavazhatnak arról, hogy érdekli-e őket a dolog, vagy nem. Ő maga hisz abban, hogy az alkalmazásboltok és az operációs rendszerek tulajdonosai nem diktálhatják azt, hogy mit szabad és mit nem, ezzel pedig vissza is utal a Google és az Apple perre, ahol a két nagyvállalat kvázi istent játszik a fejlesztőkkel szemben.
Másfél hónappal ezelőtt például az Epic Games engedélyt adott a Gritnek, ami egy Web3-ra épülő projekt. A Grit a leírása szerint egészen elképesztő battle royale élményt kínál majd a játékosoknak, ám a kripto rajongó közösségen kívül ez a cím valószínűleg nem sok embert fog megmozgatni.
Az NFT pár hónappal ezelőtt még a világ legfontosabb technológiai vívmánya volt, aminek a jelentősége sokak szerint még a holdra szállással is vetekedett. Több kiadó vezérigazgatója és marketing csapata úgy írta le az NFT-t, mint az emberi evolúció következő lépcsőfoka a metaverzumban. Ennek erőltetéseként, sokszor a fejlesztők és a játékosok akarata ellenére vezették be az NFT-ket a játékokba, amik hatalmas felháborodást keltettek cégeken belül is. A nagy felhajtáshoz képest viszont azóta szinte minden NFT-s projekt befuccsolt, a digitális javak legtöbbje elértéktelenedett.





























