A META VIZSGÁLJA, MIKÉNT VEZETHETŐ BE AZ NFT A FACEBOOKON ÉS AZ INSTAGRAMON

NFT-k megmutatására, készítésére, és akár az értékesítésére is lehetőséget nyújthatnak majd a világ legnagyobb közösségi felületei.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 21. 6:02
A Meta vizsgálja, miként vezethető be az NFT a Facebookon és az Instagramon

Tavaly vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy Mark Zuckerberg és csapata már egyértelműen a metaverzumban gondolkodik, annak pedig, aki egy kicsit is utána nézett ennek a területnek, biztosan nem mondunk újat azzal, hogy a metaverzum NFT-k nélkül elképzelhetetlen. Így igazából egyáltalán nem meglepő, hogy a Metánál a fejlesztők már vizsgálják, hogyan lehetne a platformjaikon az NFT-ket bevezetni.

A The Financial Times számolt be arról, hogy a szakemberek már a Facebook és az Instagram esetében is azon dolgoznak, hogy az NFT-ket (Non-Fungible Token) különböző módokon felhasználják. Mivel az NFT igazából egy nagyon széles területet tud lefedni, igazából bármilyen tulajdonjoggal kapcsolatos dologra rászabható, így a Facebookon és az Instagramon is változatos módjai lehetnek ennek a technológiának a bevetésének.

Galéria megnyitása

A jelentés szerint jelenleg még minden NTF-s lehetőség kutatási stádiumban van, konkrét fejlesztésekről elvileg még nem is igazán lehet beszélni. Szóval még bőven formálódhatnak a Meta elképzelései annak kapcsán, hogy az NFT-k milyen formán jelenhetnek majd meg a Facebookon vagy az Instagramon.

Az egyik igazán kézenfekvő lehetőség, hogy az emberek a meglévő, korábban megvásárolt NFT alkotásokat beállíthatnak majd profilképeknek. Ilyen opcióval például a Twitteren már előszeretettel élnek az emberek, de a Facebook valószínűleg komplexebb módon szeretné ezt megoldani, mint a képek egyszerű beillesztése. Ugyanezt természetesen az Instagramon is meg lehetne majd tennie a felhasználóknak, egyedi NFT profilképet lehetne a képmegosztón is használni.

Galéria megnyitása

A profilképes funkciónál lényegesen érdekesebb lenne az a lehetőség, hogy a közösségi oldalakon belül lehetne létrehozni NFT-ket. Hogy ez pontosan miként nézne ki, arról egyelőre semmilyen információ nincs. Akár az is elképzelhető, hogy egy-egy megosztott felvételnek a digitális tulajdonjogát meg lehetne vásárolni, vagy akár Facebook bejegyzések is „NFT-vé” válhatnának.

Ha pedig már NFT-k létrehozására lehetőséget nyújthatnának a közösségi platformok, akkor onnan már csak egy karnyújtásnyira van ezeknek az értékesítése. És bizony a The Financial Times beszámolója szerint azt is vizsgálja a Meta, hogy a különböző felületeken miként lehetne megvalósítani a digitális tulajdonjogokkal való kereskedést. Igazából egyébként kereskedelmi funkcióval már a Facebook és az Instagram is szolgál, szóval lényegében az alap már ebben az esetben (is) biztosított. Valószínűleg az NFT-knek egy saját piactere lehet majd.

Galéria megnyitása

Azt jelenleg lehetelten megmondani, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy bármi az NFT-s tervekből eljusson odáig, hogy ténylegesen megjelenjen a Facebookon vagy az Instagramon, de az egészen biztos, hogy a Meta jelentős erőforrásokat mozgósít most annak érdekében, hogy ezen a területen jelentős piaci pozícióba kerüljön. Azt pedig bátran kijelenthetjük, hogy a pénz itt nem jelenthet akadályt.

Korábban egyébként az Instagram vezetője, Adam Mosseri már utalt arra, hogy aktívan keresik az NFT-k szélesebb körben való elterjesztésének a lehetőségét. Mark Zuckerberg pedig arról beszélt, hogy a metaverzumnak szüksége van a digitális tulajdonlás módjának a megoldására, NFT-k támogatására.

Galéria megnyitása

Fentebb már említettük, hogy az NFT profilképek a Twitteren meg megjelentek közvetve, és ha már itt tartunk, azt is el kell mondani, hogy a Twitter is aktívan dolgozik azon, hogy lehetőséget adjon az embereknek a digitális javaik megmutatására. Emellett pedig a Reddit is lépett már az NFT-k felé, és kiadott egy NFT kollekciót avatárokból. Szóval a közösségi platformok közül azért nemcsak a Meta kacsintgat az NFT-k felé, hanem mások is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
carrast
carrast
2022. jan. 21. 11:53
#3

lufifújás... tudod minek van valós értéke? a földnek a kertedben (ha van).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. jan. 21. 23:29

@carrast  Tehát akinek nincs kertje ( földje ) annak nincs valós ..... milye is? Mi az ami hiányzik annak az embernek akinek nincs saját földje? :)

Azért furcsa, hogy valaki még mindig a mezőgazdaságban és a bányászásban látja az egyetlen értéket így 2022-ben. Mert ugye a földet erre tudod használni. ( természetesen nagyon jó a kibányászott nyersanyag és a megtermelt élelem, utóbbi nélkül meg is halnánk )

bhagymasi
bhagymasi
2022. jan. 21. 11:42
#2

A Twitter tegnap tette elérhetővé a funkcióját: LINK

DemonDani
DemonDani
2022. jan. 21. 12:20

@bhagymasi Arról is lesz hír, btw köszi.

hunspirit
hunspirit
2022. jan. 21. 7:46
#1

https://m.youtube.com/watch?v=N8f-BQFo7lw

Egyébként a jövő fizetőeszköze egy éjszaka alatt 5%-ot esett.

thedeveloper
thedeveloper
2022. jan. 24. 19:50

@hunspirit  Ez amúgy csak addig lesz zavaró, amíg FIAT-hoz hasonlítjuk őket. Gondolj bele, hogy ha a Bitcoin lenne a fejünkben, amikor ez ETH változásait figyeljük. Nem lenne ekkora kilengés.
Ha általános fizetőeszközzé válik, akkor nem kell majd folyton kormányok és bankok által kibocsátott és szabályozott értékekhez viszonyítani őket. A Web 3 elvileg erről szól majd.

Vissza az oldal tetejére