A Google bejelentette a Térkép kapcsán egy sor érdekes újítást, és azt kommunikálja, hogy kifejezetten a nyári időszakban szeretné az emberek életminőségét javítani ezekkel. Persze állandó funkciókról van szó, amik tényleg nagyon hasznosak lehetnek majd a jövőben.
A Térkép alkalmazás aktuális fejlesztései jellemzően a környezetvédelmet segítik amellett, hogy az embereket fizikai aktivitásra sarkallják.
Korábban a cég létrehozott egy funkciót MI-vel meghajtva, ami jelez a felhasználóknak, ha a nagyvárosi közlekedésben az autós utazás egyáltalán nem gyorsabb, mintha gyalog és/vagy tömegközlekedéssel mennének. Ezzel a cél az, hogy inkább sétáljanak az emberek, minthogy autóba ülnének, mert nem indokolt a kocsikázás. Ezt a funkciót a cég fokozatosan egyre több fővárosra és forgalmas régióra terjeszti ki, a mostani frissítéssel is bővül a támogatott városok sora.
Jó lehet az alternatív közlekedésre a kerékpározás is, ennek kapcsán a Google bejelentette, hogy a kormányokkal, helyi hatóságokkal együttműködve új szintre emeli a bicikliseknek biztosított navigációs funkciót azzal, hogy már a felfestett kerékpársávokat is beemeli az adatbázisába. Ezt egyebek mellett biztosan meglépi Budapesten is, de a Google közleménye külön említi még Barcelonát, Hamburgot, Mardidot, Milánót, Romát, Bécset és még néhány további központi települést.
A Google a mostani lépést követően már világszerte 17 városban fogja biztosítani a kerékpársávok kezelését a biciklis útvonaltervezés során.
Ezzel több mint 125 ezer kilométerre gyarapodik a cég útnyilvántartásában szereplő kerékpársávok teljes hossza. A kerékpáros közlekedéssel sok esetben lehet időt spórolni az autó vagy akár tömegközlekedés igénybevétele helyett. Továbbá ezzel csökkenthető a károsanyagkibocsátás, miközben a biciklizéssel elősegíthető az egészségmegőrzés is.
A Térképen már hosszú ideje van olyan funkció, ami segít az alacsonyabb kibocsátással, kisebb fogyasztással járó útvonalakon navigálni a sofőröket. Ezt a lehetőséget mostantól globálisan biztosítja a Google, mindenhol képes lesz kiszámolni, hogy egy utazás milyen útvonalon lehet a leginkább gazdaságot. Ehhez rengeteg információt használ fel, egyebek mellett az aktuális forgalmi adatokat is. A cég számítása szerint tavaly annyi üzemanyagot spórolhattak meg ezzel az emberek, mintha 630 ezer autóval kevesebb lett volna forgalomban.
Sok olyan európai nagyváros van, amikben a hatóságok kijelöltek alacsony kibocsátású zónákat. A Google Térképen már ezek is megjelennek. Több mint 1000 olyan területet fog jelezni a Google szolgáltatása, ahol ilyen jellegű forgalomkorlátozás van életben, hogy az autósok elkerülhessék a büntetést. Különösen jól jöhet ez olyankor, ha teljesen új helyre, más országba indul nyaralni az ember.
Végül a vállalat elmondta, hogy Project Green Light néven van egy nagyon izgalmas kezdeményezése, amiben a kiemelt településekkel közösen dolgozik a forgalom gördülékenyebbé tételén. Ennek keretében az MI-vel elemzik a Térkép forgalmi adatait, és ezt felhasználva próbálják a városvezetőkkel optimalizálni a közlekedési lámpák működését. Már 20 olyan város van 4 kontinensen, ahol a Project Green Light kezdeményezés működik.