A valódi vezeték nélküli fülhallgatók piacán a prémium eszközök terén olyan cégek uralják a terepet, mint a Samsung, a Sony és persze az Apple. A Jabra pedig több évtizedes múlttal, és persze rengeteg tapasztalattal a háta mögött az IFA-ra két nívósabb fülessel érkezett. A dánok az Elite széria új tagjaival igyekeznek megnyerni a vásárlókat.
Mivel az Elite széria tagjairól van szó, így valószínűleg senkit nem fog meglepni, hogy nem olcsó megoldásokról van szó. Azonban ahogyan azt látni fogjuk, valóban sokat nyújtanak a termékek az adott árért cserébe. A Jabra Elite 8 Active 200 euróba fog kerülni Európában, míg a Jabra Elite 10 ennél is többet kóstál majd valamivel, ezért ugyanis már 250 eurót kell leszurkolni. De nézzük, hogy mit adnak ezért a pénzért cserébe.
Az Elite 10 egy teljesen új tervezésű 10 milliméteres hangszóró köré épül, ami méretesebb a cég által korábban alkalmazott egységeknél, és ennek megfelelően állítólag komolyabb zenei teljesítménnyel szolgál majd a felmenőinél. Részletesebb és gazdagabb hangképet tud majd biztosítani az eszköz. A virtuális térhangzást tekintve is remekelni fog, ugyanis a Dolby Atmost a dinamikus fejkövetéssel együtt tudja biztosítani.
Rendelkezik a szerkezet egy hat mikrofont használó, aktív zajszűrő rendszerről, ami képes lesz a hívásokat is kiváló minőségben biztosítani. Itt a Jabra több speciális algoritmust is használ annak érdekében, hogy minden formában képes legyen a zavaró zajokat blokkolni a termék. Különösen nagy hangsúlyt kapott a szélzaj felszámolás.
Az Elite 8 Active nevében nagyon fontos az Active jelzőt komolyan venni, ez ugyanis a cég szerint a világ legstrapabíróbb fülhallgatója jelenleg. A termék egy speciális bevonatot kapott kívülről, ami képes arról gondoskodni, hogy sportolás közben ne essen ki a fülből a termék. IP68 minősítéssel is rendelkezik az eszköz, elég jól bírja a vizet, ami szinte példátlan a vezeték nélküli fülesek körében, a nagy gyártók kínálatában nincs olyan készülék, ami ilyen tanúsítványt kiérdemelt volna. Még a MIL-STD-810H tanúsítványt is kapott a füles.
A tervezők az Elite 8 Active esetében egy 6 milliméteres hangszórót használtak. Dolby Audio támogatással lehet számolni ebben az esetben, és a zajszűrést is tudja, csak ezen a téren is kicsit szerényebb, mint az Elite 10. A 6 darab mikrofon adott, és a szélzajt is tudja csökkenteni, csak nem olyan hatékonyan, mint a csúcsmodell.
A kiegészítők egyaránt képesek több különböző eszközhöz kapcsolódni párhuzamosan, szóval lehet őket mobillal és notebookkal is használni párhuzamosan. Támogatják a Fast Pair, Swift Pair és egyéb technológiákat is, melyek a kapcsolódás megkönnyítésére szolgálnak. Van LC3 támogatás, és akár okosórához is tudnak kapcsolódni a fülesek.
A Jabra Elite Active 8 egy töltéssel 8 órán keresztül bírja majd folyamatos használatban, míg az Elite 10 modellnél 6 órával lehet számolni, mivel ennél az akkumulátornak kicsit kevesebb hely jutott. Mindkét eszköznél van a tokba rejtve akkumulátor, azt kihasználva 27, illetve 32 órás üzemidőket lehet majd elérni. Az Elite 10-nél még vezeték nélküli töltési lehetőséggel is számolni lehet.