Az Nvidia a legfrissebb iparági információk alapján rövidesen változtathat eddigi stratégiáján: az AIB partnerek a DRAM-hiány miatt már nem a megszokott készleteket kapják majd, amelyek GPU-ból és GDDR típusú VRAM-ból áll, hanem csak grafikus processzorból, azaz a memóriát az egyes partnereknek önállóan kell majd beszerezniük.
Alapvetően mindhárom nagy videokártya-gyártónál az volt eddig a stratégia, hogy GPU-ból és VRAM-ból álló készleteket szállítottak AIB partnereik számára, így a videokártya-gyártóknak csak a többi komponenst kellett beszerezniük és el kellett készíteniük a nyomtatott áramköri lapot is, amin a GPU és a VRAM helyet foglalhat, valamint gondoskodniuk kellett a hűtés komponenseinek beszerzéséről és megtervezéséről is. Ezeken felül természetesen szoftveres feladatok is felmerülhettek, illetve a marketinggel és a termékek disztribúciójával kapcsolatos feladatokat is intézni kellett. Most a folyamat bonyolódni fog, ugyanis a GDDR memóriachipeket közvetlenül a memóriagyártóktól kell beszerezniük az érintett AIB partnereknek, ami nem lesz egyszerű feladat, ha tényleg sor kerül az eddigi gyakorlat megváltoztatására.
Az Nvidia nagy tételben rendelhette ezeket a memóriachipeket, ami lehetőséget biztosított számára mennyiségi kedvezmények és egyedi ajánlatok kiharcolására, ugyanezt a kisebb tételben rendelő, kisebb forgalmat bonyolító, ezáltal kisebb szereplőnek minősülő AIB partnerek számára nem lesz egy egyszerű feladat. A DRAM gyártók jelenleg a nagyobb megrendelőket próbálják minél zavartalanabbul kiszolgálni, ami azt eredményezi, hogy a kisebb partnerek rendeléseinek csak egy kis szelete teljesülhet, legalábbis DDR5-ös memóriachipek frontján ez a helyzet, és alighanem a GDDR típusú memóriachipeknél is hasonló gyakorlat van érvényben. Ez azért problémás, mert a kisebb AIB partnerek nehezebben és valószínűleg drágábban tudják majd beszerezni a memóriachipeket, mint nagyobb tételben rendelő társaik, akik esetlegesen mennyiségi kedvezményt is érvényesíthetnek – már ha az ebben a helyzetben egyáltalán működik még, annyira sűrűn változnak az árak.
Az Nvidia a Founders Edition sorozatú videokártyáihoz továbbra is beszerezheti magának a GDDR memóriachipeket, így azon termékek gyártása zavartalanabbul folyhat, az viszont kérdéses, az AIB partnerek termékeinek elérhetősége és árazása hogyan változik majd az új gyakorlat hatására. A drágulás alapjában véve borítékolható, hiszen a DRAM árak a következő év folyamán tovább emelkednek majd.
Az AMD már be is jelentette, 10%-os áremelést tervez az AIB partnerek felé leszállított, GPU-ból és VRAM-ból álló készletek esetében, ezt a drágulást pedig végső soron a vásárlók fizetik majd meg, ugyanis az AIB partnereknek nem marad más választásuk, árakat kell emelniük annak érdekében, hogy az üzletmenet folytatható legyen, azaz az AMD videokártyák is biztosan drágulnak az elkövetkező időszakban.