A Cyberpunk 2077 óriási figyelemnek örvend manapság, igaz, azért messze nincs minden rendben a játék körül, de idővel biztosan rendeződik a helyzet, a róla készített cikkünk itt olvasható. A rajongók szinte minden platformon keresztül követik a játékot, sőt, egyesek akár még mobil változatban is kipróbálnák, pedig utóbbira nincs lehetőség, hiszen csak játékkonzolokra és PC-re készítették el ezt a címet. Mégis szép számmal vannak olyanok, akik a mobil kiadást keresik, őket pedig egy hamis weboldal próbálja kiszolgálni, ami első ránézésre hasonlít a Google Play Store-ra, már ami a felépítését és dizájnját illeti, ám ez egy hamis lap, ami csak és kizárólag zsarolóvírus-terjesztéséhez készült.
Az Android felhasználókat érintő problémára a Kaspersky malware elemzője, Tatyana Shishkova hívta fel a figyelmet. A hamis mobilalkalmazás letöltésével nem kikapcsolódáshoz jutnak a felelőtlen és kíváncsi felhasználók, hanem elég komoly fejfájáshoz, hiszen a Coderware névre keresztelt zsarolóvírus első dolga, hogy titkosítja az adott mobil tartalmait, majd 10 órát ad arra, hogy 500 dollár értékű bitcoint küldjön a sértett a zsarolóvírus készítőjének.
Aki fizet, természetesen semmiféle garanciát nem kap arra, hogy megkapja az eszköz helyreállításához szükséges kódot, aki viszont nem fizet, a titkosított tartalmakat a 10 óra letelte után elveszíti, azok ugyanis törlődnek az eszközről – ilyenkor jöhet jól a biztonsági mentés.
Ez a zsarolóvírus szerencsére egy már ismert kártevő alapjaira építkezik, ami nem más, mint a BlackKingdom, egy 2020 elején hódító útjára indított kód. Mivel a Coderware esetében a feloldáshoz szükséges titkosító kulcsot tartalmazza a kód, valamint a dekódoló algoritmus is megtalálható a vírushoz tartozó csomagban, így van esély az eszköz visszaállítására, vagyis meg lehet úszni az 500 dollárnyi összeg kifizetését, ahogy arra a Twitteren olvasható posztjában is felhívja a figyelmet az alábbiakban.
Alapvetően a legjobb az, ha nem töltünk le megbízhatatlan, nem hivatalos forrásból semmit, így ugyanis kisebb eséllyel érhet kár, illetve kisebb eséllyel juthatunk kártevőt tartalmazó szoftverhez – az esély sajnos így sem teljesen nulla, ahogy azt az elmúlt évek tapasztalatai mutatják. A Cyberpunk 2077 rajongóinak többsége egészen biztosan tudja, hogy a játékból nem készült mobilos kiadás, az csak PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X, valamint Xbox Series S játtékkonzolra érhető el, valamint PC-n is játszahunk vele, akár helyileg futtatva, akár a felhőből elérve, utóbbihoz a Google Stadia szolgáltatását lehet használni.

































