Shop menü

A CES LEGKÜLÖNLEGESEBB MOBILJA KÖNNYEN ZSEBRE VÁGHATÓ, ÉS NÉGYZETES FORMÁT ÖLTÖTT

Az Ikko MindOne néven futó eszköz nagy hangsúlyt helyez a generatív MI-re, és kisebb minden ma kapható hagyományos okostelefonnál.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A CES legkülönlegesebb mobilja könnyen zsebre vágható, és négyzetes formát öltött

Las Vegasban sok különleges kütyü vonult fel, és a mobilok körében is akadtak kisebb gyártóknál érdekes próbálkozások. A Clicks Communicatort már korábban bemutattuk, és akadt még egy érdekesség a CES-en, amire mindenképpen érdemes kitérni. Noha az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Ikko MindOne nem is teljesen új konstrukció.

Az Ikko nevét valószínűleg nem sokan ismerik, alapvetően audió eszközökkel foglalkozó cégről van szó, jellemzően fülhallgatókat forgalmaz. Tavaly előállt a cég egy egyedi mobiltelefon koncepciójával, amit mostanra megvalósított, és a CES-en igyekezett erre felhívni a szélesebb közönség figyelmét. A Kickstarter kampánnyal életre hívott terméket akár Magyarországra is meg lehet rendelni a vállalattól, a termék szállítása februárban indul.

A MindOne felülete csak 86 x 72 milliméteres és 8,9 milliméterre emelkedik ki a síkból. A kis méret alacsony, 132 grammos tömeggel jár együtt. A tervezők megoldották az IP54 tanúsítványhoz szükséges szigetelést is, a képernyő pedig elvileg zafír kristályüveg borítást kapott a MindOne Pro kivitelnél. A kijelzője 4,02 hüvelykes, 1240 x 1080 képpontos felbontású, AMOLED technológiás az alapja, és 90 Hz-es működést tesz lehetővé. 

Galéria megnyitása

Az Android 15 operációs rendszer fut a mobiltelefonon, ami az Ikko AI OS-t kapta meg. Ez tömve lesz már olyan extrákkal, amik megkönnyítik a felhasználók mindennapjait. Igyekszik az eszköz olyan dolgokat nyújtani, melyeknek köszönhetően kevesebb érintéssel oldhatók meg különböző feladatok. A legtöbb MI extra nem helyben fut, mivel a mobil hardvere elég szerény, csak egy MediaTek Helio G99 dolgozik benne, de legalább 8 GB RAM és 256 GB tárhely jelenti a körítést. 

Galéria megnyitása

Csak egyetlen kamerája van a MindOne-nak, ami főkameraként a hátlapra simul, de egy zsanér révén előre lehet fordítani, és ilyenkor szelfifelelős lesz belőle. Ennek megadta a módját a tervezőcsapat, egy 50 MPixeles Sony szenzor adja az alapját 1/1,56 colos fizikai méretben, optikai stabilizálást is használ, és F/1.88-as rekesznyíláson keresztül tekint a világra. Videózni viszont a szerényebb chip miatt csak 1440p-ben képes a gép.

Galéria megnyitása

Csak 4G LTE képes a szerkezet, az 5G innen kimaradt. A kapcsolati lehetőségek között szerepel kétsávos Wi-Fi 5, Bluetooth 5.2 modul, NFC chip és persze A-GPS vevő is. A kis eszközbe csak kicsi telepnek jutott hely, mindössze 2200 mAh-s az integrált akkumulátor, ezáltal nem az üzemidő lesz az erőssége. Ezen viszont egy kiegészítő képes egy kicsit javítani. 

Galéria megnyitása

Az aprósághoz egy QWERTY tok is készül, Snap-in néven. Ez nemcsak védi a mobilt és egy fizikai gombsorral ruházza fel, hanem egyéb extrákkal is szolgál például 3,5 milliméteres jack aljzat is, amihez egy kiváló minőségű Cirrus Logic CS43198 DAC kapcsolódik. Rendelkezik a kiegészítő egy 500 mAh-s kapacitású akkumulátorral is, élénk színekben ölthet testet, és mágnesesen rögzül a mobilhoz.

Galéria megnyitása

Az valószínűsíthető, hogy nem lesz kasszasiker az Ikko MindOne, viszont néhány vásárló egészen biztos, hogy örülni fog ennek az egészen egyedi terméknek. A MindOne alapmodellje most nem rendelhető, de a MindOne Próra vesz fel rendelést a cég, ez 145 200 forint, a speciális Snap-in tok pedig további 30 200 forintért vehető igénybe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére