A BOOMER AZ ÚJ MENŐSÉG: A FIATALOKAT VESZI CÉLBA A NOKIA ÚJ „BUTAMOBILJA”

Azt lehet látni egyre több piacon, hogy a tinik felkapták a nyomógombos telefonokat, és a HMD Global is meglovagolja ezt a hullámot.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jún. 2. 13:32
A boomer az új menőség: A fiatalokat veszi célba a Nokia új „butamobilja”

A Nokia okostelefonok értékesítési adatai nagyon rosszul állnak, ami nem csoda, hiszen a kínálat is folyamatos leépülésben van. De a HMD Global számára igazából van egy másik front is, ahol még terem babér: a nyomógombos eszközök szép számban fogynak, és ezek egyre felkapottabbak a fiatalok körében.

Korábban már kitértünk arra, hogy friss felmérések szerint az Egyesült Államokban egyre több tini dönt úgy, hogy az okostelefonja mellé - vagy akár ahelyett - egy hagyományos készüléket választ. A 2000-es években született fiatalok egy része magától felismerte, hogy túlságosan beszippantotta őket a digitális tér, és már nem is élnek valódi életet. Éppen ezért próbálnak kicsit elszakadni ettől, és egy feature phone vásárlása nagyon jó lépés ebből a szempontból.

Galéria megnyitása

A TikTokon terjedő videók hirdetik például #bringbackfliphones címkével, hogy jó dolog a flipes készülékre váltás. Igen, kifejezetten a kagylós kialakítású eszközök mennek igazán nagyot a tinik körében. A HMD Global pedig ezúttal jól reagált a helyzetre, és a fekete mellett új, trendi színekben indított el egy vérfrissített Nokia 2660 Flip modellt. Ez már egy klasszikus készülék újrakiadásként korábban már megjelent, de most ismét az előtérbe került.

A Nokia 2660 Flip ezentúl megvásárolható lesz már Pop Pink (rozéarany-rózsaszín) és Lush Green, vagyis fényűző arany-zöld színkombinációban is.

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a HMD Global melyik verziót szánja a csajoknak, és melyiket a fiúknak. Érdekes lesz azt látni, ha tényleg ilyen mobilok jelennek meg a tinédzserek kezében, de ezúttal egy olyan trendről van szó, ami abszolút támogatandó. Ha pedig a finnek ebből hasznot tudnak húzni, az nekik különösen jó lesz. Érdekes, hogy a cég ezúttal a készülék adatlapján azokat a dolgokat emelte ki, amiket nem tud, vagy legalábbis nem úgy, ahogy az okostelefonok.

Galéria megnyitása

A Nokia 2660 Flip nem pittyeg percenként valamilyen okból kifolyólag, és így nem marad le az ember arról, ami közvetlenül körülötte zajlik. A digitális életet ezzel a mobillal valódi életre lehet cserélni. Nem fogják az emberek végtelenségig görgetni a közösségi oldalukat, minden megvárja a felhasználókat addig, ameddig haza nem érnek, közben pedig ki tudnak kapcsolni.

Galéria megnyitása

Teljesen jó dolgokat emelt ki a HMD Global a sajtóanyagban, bár azért sikerült túlzásba esni azon a ponton, amikor a rosszminőségű kamerát „eredeti retró fotózás” címszó alatt akarják eladni. A Nokia 2660 Flip VGA kamerája szimplán csak hulladék, de legalább került mellé LED-es segédfény, ami jó lesz zseblámpának, ha a tini éjszaka ér haza a buliból, és nem akarja felkapcsolni a lakásban a villanyt felébresztve ezzel a szüleit.

A készülék 2,8 colos 320 x 240 kijelzőt használ belül, kívül pedig van rajta egy 1,77 hüvelykes QQVGA panel, amin a legfontosabb infókat lehet azonnal csekkolni. Itt látszik hogy ki hívja az embert, és a telefon kihajtásával azonnal lehet a hívást fogadni, a végén pedig az összehajtással megszakítható a beszélgetés. Az S30+​ rendszert használja a készülék, így lehet rajta egyébként Facebookozni, de ezt itt csak halkan jegyezzük meg. Játékok is vannak rajta és biztosít MP3 lejátszót – memóriakártyával lehet rajta zenéket tárolni, 32 GB-ot támogat.

Galéria megnyitása

4G LTE képes a készülék, az UNISOC T107 lapka található benne. Biztosít Bluetooth kapcsolódási lehetőséget is, és van benne FM rádió, ami dedikált antennával rendelkezik, szóval nem kell vezetékes fülest használni, hogy működjön. Szomorú az, hogy még MicroUSB van a házon, és rendelkezik egy segélyhívó gombbal, ami elárulja, hogy azért ezt eredetileg mégis csak az idősebbeknek tervezték egyébként. Persze a tiniknek is lehet szüksége segítségre, például ha sportolás, túrázás közben lesérülnek valahol.

Galéria megnyitása

A Nokia 2660 Flip egy 1450 milliamperórás akkut kapott, amiről napokig elmehet, ha nem nyomkodják sokat. A telep cserélhető, így akár két akkut is használhat a tulajdonosa, ami azért is praktikus lehet, mert a töltés itt iszonyatosan lassú, és a sovány akkumulátor ellenére a teljes feltöltés folyamata sokáig tart. A töltéshez lehet majd használni dokkolót is, amit fixen letehet az ember például az éjjeli szekrényére.

Galéria megnyitása

Az újdonság Magyarországon a napokba elérhetővé válik, és 33 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron fog a boltokba kerülni az új színekben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gpety
Gpety
2023. jún. 4. 4:49
#6

Az emberek a dopamin függőség miatt nyomkodják a telefonjaikat, akár kell, akár nem. Ez egy betegség, ezért nem is fog már senki buta telefont venni.

Bootman
Bootman
2023. jún. 3. 7:16
#5

"Flip nem pittyeg percenként valamilyen okból kifolyólag, és így nem marad le az ember arról, ami közvetlenül körülötte zajlik. A digitális életet ezzel a mobillal valódi életre lehet cserélni." Ez mekkora hülyeség már. Minden okostelóban lehet állítani az értesítéseket és teljesen testreszabhatóak, hogy mit jelezzen és mit nem, valamint mikor. Erre nem kell buta telefont csinálni, csak meg kellene tanulni használni a meglévőket...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jún. 2. 20:36
#4

A régi jó Nokia telefonok ócska, igénytelen utánzatai ezek a készülékek...

takos81
takos81
2023. jún. 2. 16:57
#3

Hülyeség, mármint az indok. Akinek percenként pittyeg az okostelója, és ez zavarja, az nem tudom melyik világban él, de hogy a beállításokba még életében nem nézett bele, az halál biztos.

bandi66
bandi66
2023. jún. 2. 15:57
#2

Volt szerencsém hozzá úgy két hete. Édesanyámnak szántam, együtt választottuk ki, mert amúgy kinézetre, kézben tartva egész vállalhatónak tűnt, de már másnap vihettem is vissza. Kihangosítani nem lehet, helyette mikrofont némít telefonálás közben (!). Hogy az mire jó...  Menüje sem jött be anyámnak, a segélyhívó gombra meg külön berágott: nem akar parázni ő azon, hogy mi van akkor, ha véletlen benyomódik... Marad a Nokia 6500 Slide-jánál, és igaza is van.

Jó tanulópénz volt: még boltban kipróbálva is lehet melléfogni, ha nem informálódsz előre mit is tud a termék. Habár, az  általam előtalált netes leírások/tesztek/termékismertetők egyike sem említi a kihangosító funkció hiányát...

Mitch23
Mitch23
2023. jún. 2. 14:47
#1

Inkább vennék használtan egy Walkman mobilt, az legalább tényleg menő :D

Vissza az oldal tetejére