Az Intel következő generációs processzorai, amelyek a Raptor Lake kódnevet viselik, várhatóan már az idei év harmadik negyedévében bemutatkozhatnak. Velük együtt 700-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok érkezésére is számíthatunk, az új lapkakészletek legfontosabb tulajdonságait pedig maga a gyártó kotyoghatta ki a minap, ahogy azt korábbi hírünkben már megírtuk.

A 13. generációs Intel Core processzorok a hírek szerint továbbra is olyan memóriavezérlőt kapnak, amely a DDR5-ös mellett a DDR4-es memóriamodulokat is kezeli, vagyis ezek a processzorok BIOS frissítést követően a 600-as sorozatú lapkakészlettel ellátott, DDR4-es memóriafoglalattal rendelkező alaplapokban is használhatóak lesznek. Az aktuális alaplapok esetében persze szükség lesz az UEFI firmware frissítésére is, lehetőleg még a processzorcserét megelőzően, a régi processzorral. 

A 700-as sorozatú lapkakészlettel felszerelt alaplapok között viszont a jelek szerint már sokkal kevesebb olyan modell lesz, amely DDR4-es memóriafoglalatokat használ, ugyanis a pletykák alapján az Intel arra biztatja az alaplapgyártókat, inkább a DDR5-ös memóriaszabvány mellett tegyék le a voksukat – ezzel szeretné a gyártó fokozni és segíteni a DDR5-ös memóriamodulok térhódítását.

Galéria megnyitása

A másik ok, amely miatt a DDR5-ös memóriaszabvány alkalmazását szorgalmazza az Intel, nagyon egyszerű és logikus: mivel a DDR4-es és a DDR5-ös memóriaszabványt támogató alaplapok között bőven vannak különbségek UEFI firmware terén, így az alaplapgyártóknak elég sok időt és energiát kell fordítaniuk az egyes termékek tesztelésére és a megfelelő támogatás kivitelezésére. Ez a 600-as sorozatú lapkakészlettel felvértezett alaplapoknál már okozott problémákat.

Ha viszont csak a DDR5-ös memóriaszabványra koncentrálnak, az jelentősen lerövidítheti a fejlesztéssel és a teszteléssel töltött időt, így összességében akár hamarabb is piacra kerülhetnek a termékek – igazából a biztatással két legyet ütne egy csapásra az Intel.

Az persze erősen valószínű, hogy egyes alaplapgyártók kínálatában így is felbukkannak majd DDR4-es memóriafoglalattal szerelt alaplapok, de nem akkora választékban, mint a 600-as sorozatú megoldások esetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
A 700-as sorozatú lapkakészletekhez nem ajánlja a DDR4-es támogatást az Intel - iPon.hu