20 ÉV UTÁN FELHAGY A TÁVVEZÉRLŐK FEJLESZTÉSÉVEL A LOGITECH

A Harmony termékcsalád nagy múltra tekint vissza, de a jelek szerint ma már nincs erre igény, a meglévő termékek sorsáról is döntött a cég.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. ápr. 14. 15:41
20 év után felhagy a távvezérlők fejlesztésével a Logitech

A Logitech főleg a személyi számítógépekhez tervezett kiegészítői révén vált ismerté, de tudni kell azt, hogy a vállalat két évtizeden keresztül fejlesztett olyan távirányítókat, amiket televíziókhoz lehetett használni. A jövőben azonban ilyen megoldásokat már nem fog készíteni.

A kapcsolók családja a Logitech berkeiben Harmony néven futott a kezdetek óta, és ez most teljes egészében lehúzza a rolót. Nem fog több távirányító készülni a cégnél. Ez mindenképpen egy sajnálatos hír, mert a múltban számos remek Harmony kapcsoló készült, és a modernebb példányok már nemcsak multimédiás lehetőségekkel szolgáltak.

Galéria megnyitása

Az elmúlt években folyamatosan zsugorodott ezeknek a készülékeknek a piaca, így a döntés igazából nem nevezhető meglepetésnek. 2013-ban a Logitech már fontolgatta, hogy eladja a Harmony részleget, de akkor erre nem került sor. Most viszont tényleg az útja végéhez ért a Harmony, és egyszerűen lehúzza a rolót a Logitech.

Galéria megnyitása

Amikor egy termékkategória fejlesztésével felhagy egy vállalat, mindig az az első kérdés, hogy mi lesz az eddig eladott készülékekkel. Nos, a Logitech szeretne mindenkit megnyugtatni, teljes mértékig gondoskodni fog a támogatásról. A felmerülő szervizigényt és a szoftveres szupportot is biztosítani fogja a különböző megoldások számára a jelenlegi tervek szerint.

Időkeretet nem szabott magának a cég, úgy fogalmaz, hogy addig marad a támogatást, amíg azt látja, hogy a tulajdonosok még használják ezeket a termékeket.

Az első Harmony távirányító éppen 20 évvel ezelőtt, 2001-ben került forgalomba, és egy külső partner segítette a fejlesztését. Az Easy Zapper volt a Logitech segítségére, ami később nevet váltott Intrigue Technologies-re, majd 2004-ben úgy döntött a Logitech, hogy felvásárolja a céget, és 29 millió dollárt fizetett érte, ami akkor eléggé jelentős összegnek számított – ma sem elhanyagolható.

Galéria megnyitása

A Harmony távkapcsolók olyan univerzális termékek voltak, amik hosszú ideig számítottak etalonnak a piacon, és számos különböző eszköznek a vezérlését lehetett velük egyszerre megoldani. A tévé mellett a különböző lejátszókat, set-top-boxokat is képes volt kezelni egy személyben, még a játékkonzolokhoz is lehetett használni ezeket. Sőt mi több, az újabb szerkezeteknél már a kapcsolódó okosotthonos megoldásoknak a kezelésére is van némi lehetőség, ehhez még központi berendezést is tervezett a cég.

Galéria megnyitása

A Logitech minden korábbinál jobb évet zárt tavaly, rekord bevételt tudott felhajtani, szóval nem pénzügyi gondok miatt döntött a Harmony divízió lezárása mellett. Az ok sokkal inkább a különböző streaming szolgáltatások terjedésére vezethető vissza, amiknek a szupportja adott esetben nehezen oldható meg; a Netflixnek például kell a dedikált gomb, és így tovább.

Galéria megnyitása

Már 2019-ben azt mondta a Logitech, hogy a Harmony egy kicsi szelet a cégen belül, akkor csak a billentyűzetes ágazatnak a 6 százalékát tette ki, és ez mostanra biztosan még tovább csökkent. Biztosan lesznek azért olyanok, akik visszasírják majd ezeket a kiegészítőket, de ma már tényleg nagyon nehéz dolga van az univerzális fejlesztéseknek ezen a területen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j.panzer
j.panzer
2021. ápr. 14. 22:54
#2

Én ezt nagyon sajnálom. Nekem 2 Harmony-m is volt. Az első egy Harmony 200-as volt, leképesztően minőségi műanyagokból volt összerakva, parádésan jó temrék volt, amíg be nem kapcsolt benne az öngyilkos chip, és egyik napról a másikra meg nem adta magát. Imádtam a vele töltött minden napot.

Utána érkezett a Harmony 350, azt annyira már nem szerettem, néha szoftversen meghülyült, olyankor csak az elem kivétel, visszarakás segített, végül a hangerő és csatornaváltó gombján szép lassan lekopott a vezető felület. Párszor megjavítottam, de egy idő után ráuntam, és vetetm egy másik univerzális távirányítót.

Harmony-t akartma, de ma már nem kapható a Loginál egyszerű, "olcsó" Harmony. Az olcsó persze relatív, mert mindkét darab 10+ ezer forintos tétel volt, de ma már ilyen sincs, a legolcsóbb távirányítójuk is 40 ezer volt. Az meg egyfelől nem kell (idős szüleim használni sem tudják ezeket a digitális kijelzővel felszerelt szutykokat), máfelől annyiért kenyjék a hajukra.

Szóval végül egy másik márkánál kötöttem ki, hasonlóan jó minőség (azért annyira mégsem jó) töredék ár (6K). Amúgy nehéz harc volt, mert a piacon csak otromba, anit-ergonomikus vackok vannak tonna számra, minőségi termák szinte elérhetetlenül kevés akad.

R.I.P. harmony, kár érted!

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. ápr. 14. 17:47
#1

Képekböl elég jól látszik, hogy sokáig vergödtek, de hát igen, kazettás magno se nagyon kell már, a technologia elhalad efölött is idövel.

Távirányitobol pont elég valami oclso vacakot adni a tv-hez, amivel tud lépegetni a paraszt, azon aligha szedik meg magukat, aki komolyabbat akar az meg akár telefonjával is vezéreklheti a tv-t, kijelzöt rakni egy távirányitora meg hasonlok ökörködés.

Vissza az oldal tetejére