Az elmúlt években a projektorok nagyon sokat fejlődtek, és egyre több ilyen modell került a boltokba, megjelentek a lézer TV-k is, és most a Leica ezen a fronton próbál szerencsét. Az IFA-n a gyártó előrukkolt a Cine 1 projektorral és a hozzá igazított vetítési felülettel, így az ember a maximumot hozhatja ki a projektoros filmezés élményéből.
A Cine 1 két típusa a vetített kép méretében mutat majd jelentős különbséget, és lényegében éppen ez alapján lehet majd eldönteni, hogy kinek melyik modellre van szüksége. Az egyik készülék 100 hüvelykes képátlóval fog üzemelni, a másik pedig 80 colos képet vetít majd az elé kerülő felületre. A legtöbb paraméterben azonosak lesznek a különböző képátlóval dolgozó Cine 1 modellek. Ami még lényeges eltérés, hogy a csúcsgép 2500 lumenes fényerőt tud, míg a társa 2100 lumenre képes.
Az eszközök egyaránt 4K Ultra HD felbontásra képesek, és azt is elmondta a Leica, hogy 60 Hz-es képfrissítést támogatnak, szóval azért ezen a téren nem veszik fel a versenyt egy modern 120 Hz-es televízióval. A 100 colos képes mindössze 30 centiméterről vetíteni, szóval ultrarövid vetítési távolságú, a 80 hüvelykes képet pedig még kisebb távból, már 15 centiről tudni fogja a Leica Cine 1. A vállalat leszögezte az újdonságok kapcsán, hogy ezeket a lehető legjobb nézői élmény elérése érdekében nem szabad mozgatni, előre - hátra tolni a gyártó által meghatározott távolsághoz képest.
A Leica biztosít 100 és 80 colos méretben is speciális vetítési felületet a Cine 1 számára, ezáltal áll össze a „lézertévé”. Ez a megoldás a környezeti fényeket nem fogja jelentősen tükrözni, és más trükkjei is lesznek azért, hogy a látvány a lehető legjobb legyen. Viszont nem is adja majd olcsón a vállalat ezt a részét a konfigurációnak: 1800 vagy 1600 dollár lesz az ára attól függően, hogy melyik méretről beszélünk.
A vállalat elárulta, hogy a Hisense közreműködésével született meg a Cine 1. A Leica és a Hisense az RGB lézersugarakból, tehát három különböző fénycsatornából alkotja majd a képet, DLP technológiát használ, amihez pedig a Texas Instruments fejlesztése biztosítja az alapot. Arra is kitért a gyártó, hogy 30 ms körül van a projektor késleltetése, így szerintük ez még akár játékra is használható. De azért azt hozzátennénk, hogy semmi esetre sem kompetitív játékokban érdemes gondolkodni.
Általában odafigyel arra a Leica, hogy a termékei megjelenése is jellegzetes legyen, és a Cine 1 esetében is kiemelten fontos volt az ikonikus dizájn létrehozása. Jól mutat majd a termék a nappaliban, és annak köszönhetően, hogy ultrarövid a vetítési távolsága, igazából a telepítése sem fog fejtörést okozni. Lényegében a hozzá tartozó vetítési felület felpakolása több időt fog igénybe venni. Az IFA-n kiállított Cine 1 kapott eARC képes HDMI csatlakozót, több USB aljzatot és integrált TV tunert is.
A hangzás egy hangprojektorral vagy házi mozival lehet majd a legjobb, de azért a Leica arra is ügyelt, hogy már önmagában a Cine 1 is elfogadhatóan szóljon. Támogatja a Dolby Atmost, ennek köszönhetően némi térhatást is megpróbál majd előállítani. Sajnos ezen a ponton teljesítményre vonatkozó adatokat nem kaptunk, de az kiderült, hogy 4.2 csatornás. Valószínűleg az Android TV fut majd rajta, de egyelőre a VIDAA volt a kiállított eszközön.
A Leica Cine 1 még nem mostanában fog a boltokba kerülni, sőt mi több, sokan talán el is felejtik, mire megjelenik, ugyanis 2023-ra várható, és még annak is a második negyedévére. Szóval valamikor jövő tavasszal kerülhet majd a boltokba a lézer TV konfiguráció.


































