Eltelt egy évtized, és mondhatjuk, hogy a játékipar tekintetében eseménydús éveken vagyunk túl. Megjelent két új konzolgeneráció, a PC-k továbbra is rohamosan fejlődtek, és szerencsére számos meghatározó játék is készült, melyek közül sok tényleg műfajt teremtett, vagy hosszú évekre utat mutatott a játékiparnak (esetleg szimplán csak kiemelkedően jó volt). Ahogy az ilyenkor lenni szokott, érdemes elmondani, hogy természetesen háromszor ennyi játékot össze lehetne szedni, és ami kimaradt, az nem azért, mert ne érdemelné meg, hogy a listán legyen.

Dark Souls

A korábban csak PS3-ra megjelent Demon's Souls révén robbant be igazán a köztudatba a From Software, miután az internet népe valamiért hirtelen rákapott a játékra. Ezt követően a Dark Souls már minden fontosabb platformra megjelent, így még tágabb közönséghez tudott eljutni, és tulajdonképpen megteremtette a "Souls-műfajt". Ez nem csak azért fontos, mert a Dark Souls egyébként egy lélekkel teli, aprólékosan megalkotott és elképesztő hangulatú játék, hanem azért is, mert bebizonyította, hogy igenis még manapság is el lehet várni a közönségtől, hogy egy kicsit megdolgozzon a sikerért, a történetet pedig ne rágják a szájába.

Galéria megnyitása

PlayerUnknown's Battlegrounds

Habár azt nem lehet mondani, hogy ne lettek volna korábban hasonló próbálkozások, de ahogy a PUBG behozta a köztudatba a battle royale műfaját, az minden bizonnyal egyedi. Ráadásul egy olyan sikertörténetről beszélünk, amit egy mezei modder, PlayerUnknown indított el, és aki mögé aztán beállt egy nagy koreai kiadó. Persze, lehet kritizálni a PUBG-t sok mindenért (régebben még inkább lehetett), de kétségtelenül az évtized egyik leginkább meghatározó játékáról van szó.

Galéria megnyitása

Hearthstone

Mondhatjuk, hogy talán nem ez az évtized volt a Blizzard legjobb időszaka, de azért csak kiadtak néhány jó kiegészítőt a World of Warcrafthoz és elkészítették az Overwatch-ot. Azonban ezeknél is fontosabb a Hearthstone, ami teljes mértékben bebizonyította, hogy a gyűjtögetős kártyajátékoknak van helye a digitális világban és nagyon széles közönséghez tudnak eljutni. A Hearthstone könnyen tanulható és élvezetes volt, meg persze a világ pénzét el lehetett rá költeni, ahogy az egy rendes CCG-től elvárható.

Galéria megnyitása

Mass Effect 2

A BioWare az első Mass Effecttel gyakorlatilag megmutatta, milyennek kell lennie egy modern akció-RPG-nek, ezt pedig a folytatással szinte a tökéletességig csiszolta. A Mass Effect 2-ben sokkal jobb a harc, simább az irányítás, a feszes és jól megírt történetet pedig érdekes karakterek színesítették. Ráadásul a döntéseink is számítottak, hiszen nagyon nem volt mindegy a játék ikonikussá vált utolsó küldetésében, a Suicide Missionben, hogy korábban mit csináltunk. A Mass Effect 2 egy olyan gyöngyszem, amihez sajnos a harmadik rész már nem tudott felnőni.

Galéria megnyitása

Grand Theft Auto V

Nyilván lehetett rá számítani, hogy a GTA új része hatalmas siker lesz, hiszen a Rockstar már hosszú évek óta nem tud hibázni. De arra talán nem sok példa volt, hogy egy játék letaroljon két konzolgenerációt, és hamarosan megjelenjen majd a harmadikra. Az alapjáték persze kiváló volt, ez kellett is a sikerhez, azonban a GTA Online akkora atombombaként robbant be, amire talán a készítői sem számítottak, és aminek a népszerűségét láthatóan nem lehet megtörni. Ha egy játék képes volt meghatározó maradni egy évtized alatt, az biztosan a GTA V.

Galéria megnyitása

Telltale's The Walking Dead

Az évtized egyik legmeghatározóbb tévés jelenségei között biztos helye van a The Walking Deadnak, annak pedig csak örülni lehet, hogy amikor a játékadaptáció elkészítése terítékre került, végre nem egy B-kategóriás, összedobott akciójátékot kaptunk, hanem meglepő módon egy történetorientált kalandjátékot. A Telltale-féle The Walking Dead sose volt tökéletes, és igazából sosem tudott mindent beváltani, amit ígért, de rengeteg embert tudott magával ragadni, Clementine és Lee pedig simán bekerülhet a játéktörténelem legemlékezetesebb karakterei közé.

Galéria megnyitása

The Elder Scrolls V: Skyrim

Elképesztő felhajtás előzte meg a Bethesda milliók által várt szerepjátékát, a Dragonborn és a trailerek alatt szóló zene valószínűleg örökre beleégett mindenkinek a tudatába. A Skyrim kiválóan hozta el a szerepjátszás, a világ felfedezésének és a jó történetnek a keresztmetszetét, sok száz óra szórakozást nyújtva a rajongóknak. A megjelenésekor persze közel sem volt tökéletes, azonban olyan hihetetlen modderközösség épült ki köré, ami a mai napig virágzik.

Galéria megnyitása

The Witcher 3: Wild Hunt

Persze, a maga nemében az első és a második rész is jó játék volt, de a harmadik epizódra jutott oda a CD Projekt Red, hogy valami korszakalkotót hozzon el nekünk. Döbbenetes, hogy a nyugati megastúdiókhoz képest egy viszonylag "kicsi" lengyel csapat nem csak, hogy fel tudott nőni az AAA-kategóriás open world játékok legjobbjaihoz, de túl is szárnyalta azokat és megmutatta, milyennek is kellene lennie egy modern nyitott világú RPG-nek.

Galéria megnyitása

The Last of Us

A Sony által tulajdonolt Naughty Dog mindig is egy remek fejlesztőcsapat volt, azonban a korábbi játékaikra jellemző volt a könnyedebb, humorosabb hangvétel - legyen szó akár a Jak & Daxterről vagy épp az Unchartedről. Azonban a The Last of Us megmutatta, hogy képesek elképesztően komoly, szívszorító történetet szinte tökéletesen prezentálni, ami mögött ráadásul ott vannak a remek akciójátékos alapok. Ezzel a Naughty Dog simán bekerült minden idők legjobb fejlesztőcsapatai közé.

Galéria megnyitása

Fortnite

A fene se gondolta volna, hogy az Epic az Unreal Engine reszelgetése mellett letesz még asztalra egy olyan jelentőségű játékot, mint amivel korábban az Unreal Tournament révén képes volt. Főleg, hogy az eredeti Fortnite sosem vállt éppen népszerűvé, azonban a stúdió nagyon jó időben lovagolta meg a battle royale-hullámot, és egy olyan játékot tudott készíteni, ami a fiataloktól az idősekig mindenki számára szórakoztató. Persze, azért leginkább a fiatalok miatt vált elképesztően népszerűvé a Fortnite, aminél most már rendszeresek a crossoverek is a legnagyobb hollywoodi filmekkel.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2021. jan. 5. 12:57
#12

En a PUBG utan mar nem emlitettem volna meg a Fortnite-ot, a merfoldko a battle royal megteremtese volt, amit a Fortnite csak meglovagolt.

KikiGames
KikiGames
2021. jan. 5. 21:17

@Busterftw Így van!

thestock
thestock
2021. jan. 5. 10:13
#11

Szerintem korrekt lista. Elvenni nem tudnék belőle,hozzáadni viszont igen..csak akkor nem egy 10-es listáról lenne szó :-)

Geravor
Geravor
2021. jan. 5. 9:45
#10

Én még ide vettem volna az ori and the blind forestet és a dragon age: inquisitiont.

Az orit úgy szerettem meg hogy egyébként írtózom az ilyen ügyességi platformer játékoktól, szóval ez hatalmas teljesítmény volt a játék részéről.

A DA:I pedig az egyik leg grandiózusabb történetet mesélte el, úgy hogy közben ezer és ezer helyen kacsintott vissza az előző részekre.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. jan. 5. 3:28
#9

Az az egy darab GTA meg az az egy darab TES 1 évtized alatt szégyen. A cikket meg 2 oldalasra csináltam volna, hogy lapozni kelljen a Skyrim meg a Witcher 3 között. Ha nem lett volna előtte egy Oblivion meg egy Morrowind, talán jó játék lenne, de így, hogy listaszerűen lehet prezentálni a lebutítás mértékét, a harcrendszer leegyszerűsítését, a játék egyetlen érdeme a modolhatósága marad, a közzösség által létrehozott content pedig a közösség érdeme, nem a játéké.

tomchee
tomchee
2021. jan. 4. 19:50
#8

Számomra a beyond 2 souls, detroit, és a mass effect shepard trilogia( így egyben) ami abszolút levett a lábamrol.

De multiplayerek esetében a Rift és a verimtide 2, és a BF4 volt az abszolút kedvenc. :) (Bár a vermin-t a winds of magic-el tönkre vágták)

Persze 30+ játékot ide tudnék még körmölni igyekeztem a top3 akat kiválogatni :)

vzoltan76
vzoltan76
2021. jan. 4. 18:57
#7

XCom 2

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. jan. 4. 18:20
#6

A fornites érvelés elégé "érdekes". Ha leírod, hogy a hypet lovagolta meg(ami igaz), akkor miért tekinted "fontosnak" vagy "nagy jelentőségünek"? Pont az jelenti egy hypolt játékok, hogy egy minőségre nem tul erős játék lesz fel hypolva, és ezáltal marketing alapon eladva, amibe pont beleillik a fornite.

Az ironikus része, hogy a hype traint üldözö pont egy moba-t akart csinálni elötte, amit dobtak a BR-ük miatt.

Utolag ugyan ez jo döntés volt, de nem kicsit röhejes, hogy míg a mobájukat grafikailag egész szépre tervezték volna, egy gyakorilatilag hulladék minöségü br-t gortak össze, hogy megfeljék a hypet, ami elégé erős kontraszt, miközben elvielg egy csucs grafikáju game enginet fejlesztenének...

A PUBG-t még meg értem, hogy bele lett írva, hisz a BR royalét ő is segítette elő (annak ellenére, hogy utána eltünt a sülyesztöben és az epic aratja le a babérokat). Mondjuk nem a PUBG volt az első BR, így igazából még csak nem is annyira nagy jelentőségü.

A Hearthstone  az megmutatva, hogy 0-ra lebutitva, egy kiépített, mély, és sok száz millio potenciális playerrel rendelkezö univerzumra épittet F2P kártya játék, ami mobilra is megjelenik, tud pénzt termelni.

De más kártya játékok nem lettek közel se ennyire siekresek. Ha nem a blizzard karakterekre épitettek volna, valószínü nem lett volan tul nagy sikere a Hearthstonenak se.

InGen
InGen
2021. jan. 4. 17:17
#5

Urak, ne azon veszekedjünk, hogy mi nincs benne, ahogy a cikk elején írtam :) persze, teljesen jogosak az olyan kommentek, hogy "ez mind oké, NA DE EZ MEG EZ", viszont azt hiszem belátjátok, hogy fizikailag képtelenség 10 olyan stuffot összerakni, ami mindenkinek meg fog felelni. Tíz év telt el, alsó hangon 30, de biztos akár 50 olyan címet is össze lehetne rakni, amik nagyon fontosak voltak.

Ezt az egészet inkább fogjátok fel amolyan gondolatindítónak, hogy lehessen beszélni erről a témáról, főleg, hogy megint kurvára öregek lettünk :(

drumfan321
drumfan321
2021. jan. 5. 9:02

@InGen  A cikkk elérte a célját...Pont beszélgetünk róla :) ;)

Octavian
Octavian
2021. jan. 4. 14:35
#4

Nagyreszt egyetertek, de hogy egy Divinity 2 nincs benne, meglepo... Ertem, hogy kicsit retegjatek, de aki ismeri a genret, az tudja, hogy a Larian valami olyasmitt tett le az asztalra, amit oregkorunkig emlegetni fogunk.

pepeno1
pepeno1
2021. jan. 6. 15:05

@drumfan321 Mi a gond  a Mass Effecttel? Szerintem nagyon is rendben van.

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. jan. 4. 14:19
#3

Nagyrészt egyetértek vele, hisz a "kiemelkedően fontos" játék akármit takarhat fogalmilag... Popkulturális hatást, technológiai előrelépést, játékipari etalonná válást - és ezeket végül is hozták a felsorolt címek. Ilyen alapon viszont elég sok játékot be lehetne hozni, sőt, akár olyan "eseményeket" is, mint pl. a Team Fortress 2 ingyenessé válása (és ezzel együtt a mikrotranzakciós modell felfutásának kezdete 2011-től). Lehetne írni sikeressé váló mobiljátékokról, a VR első értékelhető próbálkozásairól, az olyan nagyszabású projektekről, mint az EVE Online... Vagy épp a "túlhordott és halva született" DayZ, ami beindított egy csomó zombis, vagy túlélő fejlesztést, viszont mire megjelent, addigra mindenkinek már mindene tele volt a zombikkal és így mehetett a süllyesztőbe. De a hatása kétségtelen. 

Vagy épp a Minecraft (ok, 2009-től létezik, de '11-ben adták ki). Vagy a "sétaszimulátorok", mint a Firewatch.

És akkor az olyan fiaskók is megérnek egy misét a "fontos" mérföldkövek között, mint az Anthem, a ME: Andromeda, vagy épp a CP2077 (lastgen konzolon - ez is fontos tanulság lesz a jövőre nézve, akármi is lesz a vége a mostani hercehurcának).

tomm27
tomm27
2021. jan. 4. 14:15
#2

Ertem bekerul a fortnite (meg egy BR pubg mellett amit meg meg is ertettem miert kerult be) amit a cikk iroja is leir hogy csak meglovagolta a BR hullamot de mondjuk egy borderlands 2 ami feltette a lecet a lootershootereknek aaz nem :D
Meg ki a tokom emlekszik a walkingdead-re?

Szerintem egy evtizedben meghatarozo cimei azok amiket azert neha neha meg random is felemlegetunk.. sot meg jatszunk is vele. Egy minecraft nem kerult bele a listaba? LOL jo tudom elso alfak meg betak 2009-ben jelentek meg de a rendes jatek mar ebben az evtizedben jelent meg es tort a csucsra.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. jan. 4. 16:14

@tomm27 Egyetértek. A BL2 nagyon jól sikerült cím (a 3 annyira már nem). Itt lenne a helye, RPG és FPS keverékben igazi sweetspot.

drumfan321
drumfan321
2021. jan. 4. 13:35
#1

Jesszus, milyen neveket nem említ a cikk írója, amely(ek) sokkal méltóbb(ak) arra, hogy "kiemelkedően fontos" játék(ok) legyen(ek), még akkor is ha ez nem egy rangsor és persze nem lehet 100+ nevet felsorolni! Nekem messze nem ez a 10 kiemelkedően fontos játék! Az, hogy nincs itt egy Doom, nincs itt egy Ori, nincs itt egy Diablo, nincs itt egy Starcraft 2 és még sorolhatnám....csalódás! Helyettük itt egy csomó szemét, kukázni való, cheatalapú retek, fostalicska név. Persze, nem vagyunk egyformák....

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. jan. 4. 14:27

@tomm27  Mondjuk a doom 1-2 a 90-es évek elejére tehető, a 3 meg kb. 2003-ra, a legújabbat pedig nem vennem be a 10 legfontosabb közé, mert böcsületes iparosmunka, de semmi több. A Diablo 96 (7-8)?, a Triablo 2000?. A Diablo III. meg egy rossz vicc. 

A Fortnite/PUBG-t azért érzem túlzásnak, mert 2 battle royale játék került így a 10-be. Igaz, készült annyi belőlük, hogy hajjaj, szóval legalább 1-nek biztos helye van, és akkor már inkább a Fortnite, mert új szegmensben tudott elterjedni (gyerekek, lányok, kazuárok), és az érte kapott pénzből tudott az EPIC a Steam versenytársává fejlődni - ami a heti ingyen játék mellett elhozta az árversenyt a levett "sáp" frontján is. Ennyiből "fontosabb", mint a PUBG.

Vissza az oldal tetejére