
0
A Meta hamarosan leállítja a Quest 2 és Pro frissítéseit
A játékok utána is futni fognak a készüléken, ám a fejlesztőkön múlik, hogy meddig.

4
Hamarosan Steamre is megérkezik a magyar RTS
Operative Division PC-s változata túllép a mobilos korlátokon.

0
Hamarosan megjelenik a No Man’s Sky, méghozzá iOS készülékekre
A Hello Games nem áll le, teljes értékű port érkezik.

9
Kínában tovább drágulnak az AMD videokártyái – Hamarosan a nemzetközi piacokon is hasonló folyamat indulhat
A Radeon RX 9070 XT ára egyelőre nem változott, de több egyéb modellnél is jelentős áremelést hajtottak végre...

9
Hamarosan még takarékosabban bánhat a rendszermemóriával a Windows 11 – A Microsoft fejlesztői már dolgoznak rajta
Részeredmények már most is vannak, de az elkövetkező időszakban még tovább csiszolják a Microsoft legmodernebb operációs

0
A Nintendo hamarosan megkezdi a cserélhető akkumulátoros Switch 2 konzolok bevezetését
Azonban kivezetésre kerül a Nintendo Switch.

0
Hamarosan érkezik hozzánk is a Huawei Pura 90 széria
A Huawei szokás szerint a fotózásra hegyezte ki a nemzetközi bejelentés előtt álló Pura modelleket.

0
Hamarosan globálisan is megjelenhet a Radeon RX 9070 GRE
A nagyjából egy éve piacra dobott videokártya sokáig csak Kínában volt elérhető, de több jel is arra mutat, hamarosan...

0
Hamarosan teljes funkcionalitású, nyílt forráskódú HDMI 2.1 támogatást vezet be az AMD Linux alatt
Ez azért nagy szó, mert a HDMI Forum vezetése eleinte hallani sem akart a dologról, majd a Valve beszállt a...

6
Hamarosan forgalomba kerül a világ első 6K-s gamer monitora, hála a Samsungnak
A 32 hüvelykes kijelzővel felvértezett gamer monitor 165 Hz-es maximális képfrissítési rátát kínál, ha natív...

11
A Windows frissítéseket hamarosan határozatlan időre szüneteltetni lehet és akár ki is lehet hagyni telepítésüket
A Microsoft korábbi ígéretéhez híven egyre használhatóbb és stabilabb lesz a Windows 11, valamint teljesítmény terén...

13
Új köntösben, de hamarosan tényleg megjelenhet a Trump mobil
Nem sok köze lesz a készüléknek az eredetileg hirdetett dizájnhoz, és a specifikáció is eltér majd az eddig hirdetettől.

2
Hamarosan hirdetni kezdhet a Térképek szolgáltatásában az Apple
A vállalat ennek köszönhetően is képes lesz növelni a szolgáltatásokból származó bevételeit, ami szép lassan már az...

2
Hamarosan bemutatja az Oppo a “gyűrődésmentes” Find N6-ot
Az Apple-t megelőzve, elsőként dobna piacra olyan hajtogatható eszközt az Oppo, aminek teljesen síkba nyílik a...

0
Az ASUS próbál mihamarabb megegyezni a Nokiával HEVC-ügyben, addig is támogatják a német felhasználókat
A vállalat hivatalos közleményben részletezte a legfontosabb tudnivalókat azután, hogy a müncheni bíróság megtiltotta...

1
Nem fog egyhamar elterjedni az AluminiumOS, a Google új PC-s rendszere
Friss részletek derültek ki a rejtélyes fejlesztés kapcsán, és ezek alapján a ChromeOS még egy ideig biztosan velünk...

0
Hamarosan forgalomba kerül globálisan a Dreame első televíziója
A Dreame márka nagyon széles termékkínálat kiépítésébe kezdett, és a palettán lesz már tévékészülék is.

0
A Samsung Display a vártnál hamarabb kezdhette meg az M6 alapú MacBook Pro noteszgépek OLED kijelzőinek gyártását
A 8.6 generációs OLED gyártósorok hamarabb tömegtermelésbe állhattak a vártnál, ami mind a Samsung, mind pedig...

0
Oroszországban hamarosan akár 5 év börtön is járhat az illegális kriptovaluta-bányászatért
Az orosz hatóságok számos szigorítás bevezetésére készülnek, ezzel próbálják szabályozottabb keretek közé terelni a...

0
Már rendelhető a Hama filléres, Készülékkereső kompatibilis nyomkövetője
A Google hálózatát is támogató apróságot töredék áron lehet megvásárolni a Galaxy SmartTaghez vagy a Motorola Taghez...

6
Hamarosan távozhat Tim Cook az Apple éléről
Egyre többen beszélnek arról, hogy új vezető veheti át a gyeplőt az Apple-nél, és már azt is tudni vélik, hogy ki...

0
Hamarosan debütál az új csúcskategória MediaTek rendszerchip
A Dimensity széria legfrissebb tagja kapcsán már azt is megtudtuk, hogy melyik okostelefonban fog előszőr bevetésre...
/ 16













