A friss információk alapján úgy tűnik, hogy az Intel a jövőben azonos platformot kínál majd két különböző architektúra köré épülő processzorához. Ennek értelmében az Itanium sorozatú, illetve a Xeon sorozatú központi egységek ugyanolyan processzorfoglalatba illeszkedhetnek és ugyanolyan tokozást használhatnak, ami meglepő lépés, hiszen hasonlóra eddig még nem volt példa. 

Galéria megnyitása

Az Itanium sorozatú megoldások az Intel Itanium64-es mikroarchitektúrájára támaszkodnak (IA64), a Xeon család tagjai ezzel szemben x86-64 típusú mikroarchitektúrát alkalmaznak. A platform- és processzorfoglalat-egységesítésre a következő generációs processzorok esetében kerül sor, azaz a Kittson kódnév alatt futó Itanium és a Haswell lapkára alapozó Xeon processzorok lesznek az első olyan megoldások, amelyek ugyanazt a platformot, illetve processzorfoglalatot használják.

Galéria megnyitása

Hogy miért meglepő a lépés? Azért, mert a két processzorcsalád tagjai teljesen eltérő felhasználási területet céloznak meg. Az Itanium sorozatú processzorokat főként misszió-kritikus feladatok alkalmával szokták bevetni, ahol a hibahatár mértékének a nullához kell közelítenie és ki lehet használni a nagy párhuzamos számítási teljesítményt. A misszió-kritikus területek között találjuk például a hadiipart, a gyógyászatot és az űrkutatást is. Ezzel szemben a Xeon processzorok inkább azokon a területeken nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, ahol komolyabb, soros típusú terhelés mutatkozik – itt a szerverek szegmensére kell gondolni, ahol a Xeon központi egységek az adatbázis-menedzsmenthez és a különböző felhő alapú szolgáltatások biztosításához nyújtanak segítséget. 

Az egységes platform mindenképpen kedvező lesz az üzleti felhasználkók számára, hiszen költséghatékony megoldást jelenthet majd mindazoknak, akik Xeon és Itanium processzorokat egyaránt használnak a különböző területeken dolgozó számítógépparkjaikhoz.

Az Itanium és Xeon processzorokat egyaránt fogadó platform a 2013 és 2015 közötti időszakban jelenhet meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szilaard
szilaard
2012. nov. 20. 16:24
#4

Bő 1 éve nézegettem az Itanium procik adatait ...

teljesítményben sehol sincsenek a Xeonokhoz képest.

A - számomra kézenfekvő ok: a nagy árbevétel - tehát a

nagy fejlesztések az x86-os platformon zajlanak.

Az IA64 az "Intel RISC procija", de ahogy a mini és

mikroszámítógépek is szinte teljesen kihaltak, úgy

ez afféle "erőlködésnek" tűnik.

Olyan mennyiségű fejlesztést rakott az Intel az x86-ba,

hogy a CISC arhitektúra behozhatatlan előnyre tett szert.

Ez a folyamat (tehát hogy a legolcsóbb, legnagyobb

darabszámban gyártott rendszer fejlődik a leggyorsabban)

az ARM arhitektúránál is látszik, 1-2 év múlva már a

szerverekben is ott lesznek - pedig pár éve még csak

mobiltelefonokban voltak jelen!

tibaimp
tibaimp
2012. nov. 12. 19:28
#3

Nem Xeonja, hanem Itanium-ja.

cotta
cotta
2012. nov. 12. 12:51
#2

Nah lesz most már a "hardverpistikéknek" is Xeonja. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. nov. 12. 12:12
#1

Nem , nem otthoni és bencsmark célra...

[bold]Az Itanium sorozatú processzorokat főként misszió-kritikus feladatok alkalmával szokták bevetni...a misszió-kritikus területek között találjuk például a hadiipart, a gyógyászatot és az űrkutatást is.

Ezzel szemben a Xeon processzorok inkább azokon a területeken nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, ahol komolyabb, soros típusú terhelés mutatkozik – itt a szerverek szegmensére kell gondolni.[/bold]

Még mielőtt valaki odahaza akarná és ájuldozna tőle ... és ezért is ugyanolyan processzorfoglalatba illeszkedhetnek és ugyanolyan tokozást használhatnak, ami meglepő lépés, hiszen hasonlóra eddig még nem volt példa, mert egész más célokra lett tervezve a két processszor .

Vissza az oldal tetejére