Az Intel már bemutatta Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorait és a hozzá tartozó alaplapokat, amelyek a kereskedelem fő áramába szánt megoldások között próbálnak majd labdába rúgni. A gyártó az abszolút felsőkategóriába szánt megoldásairól egyelőre nem rántotta le a leplet, de most érkezett néhány fotó és néhány információ azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk az LGA-1366-os processzorok és az X58-as lapkakészlet utódjáról.

A fotókon az MSI egyik hivatalosan eddig be nem jelentett alapapja látható, amely az Intel X68-as lapkakészletét alkalmazza és LGA-2011-es tokozással ellátott processzorok fogadására képes. Az alaplapba passzoló felsőkategóriás processzorok hat-, nyolc- és tizenkét maggal ellátott megoldások lesznek, amelyek négycsatornás DDR3-as memóriavezérlőt tartalmaznak. Az LGA-2011-es processzorfoglalat első pillantásra hatalmasnak tűnik és tulajdonképpen másodikra is. A hírek szerint a foglalat újfajta processzorrögzítő mechanizmussal érkezik majd, de ennek felépítése a fenti és lenti fotókból szinte alig kivehető.

Foglalkozzunk is inkább az LGA-2011-es processzorokkal. Az új felsőkategóriás központi egységek négycsatornás DDR3-as memóriavezérlővel érkeznek, egy-egy memória csatornához egyetlen DDR3-as memóriamodul csatlakozik majd, legalábbis a hagyományos, ATX formátummal rendelkező alaplapokon. A fotón az alaplap egyes részleteit direkt felismerhetetlenné tették, de így is látszik, hogy a memória foglalatok a processzor mellett jobbról és balról helyezkednek el, méghozzá kettesével. Az új processzorok esetében a tradicionális értelemben vett északi híd a processzor tokozásán belülre kerül csak úgy, mint az LGA-1156-os vagy LGA-1155-ös modellek esetében. A processzoron belül a CPU magokon és a memóriavezérlőn kívül egy PCI Express vezérlő is helyet kap, amely 32 PCIe sávot kínál a rendszer számára. A platformhoz tartozó egyéb összetevők a platformvezérlő chipbe (PCH) kerülnek. A P55-ös, H55-ös, P67-es és H67-es alaplapokhoz hasonlóan, az X68-as elnevezés ezúttal nem az északi hidat, hanem a PCH-t, vagyis a klasszikus értelemben vett déli hidat jelöli.

Galéria megnyitása

A PCH belsejében is lesz egy PCI Express vezérlő, de ez már jóval kevesebb PCIe sávot kínál a rendszer számára, mint a processzorban elhelyezett megoldás. A PCH tartalmaz egy adattároló vezérlőt, egy LPCIO vezérlőt, valamint USB és HDA vezérlőt és egy kétirányú DMI linket is, amelyen keresztül a processzorral tartja a kapcsolatot.

Az új lapkakészlettel és az új processzorokkal kapcsolatban remélhetőleg hamarosan további információk is érkeznek majd. A hónapokkal ezelőtt napvilágot látott pletykák még úgy tudták, hogy az LGA-2011-es processzorok és az X68-as lapkakészlettel ellátott alaplapok valamikor az idei év harmadik negyedévében debütálhatnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uristen
uristen
2011. jan. 12. 6:37
#32

Az INTEL szandekai kozott biztosan ott szerepel az is, hogy az emberek, hagy adjanak penzt erte ki. De vannak mas okai is a foglalatoknak: a valtozatossag: Van aki a processzorba epitett grafikus vezerlo mellett dont, van aki meg a "regi" LGA-775 -os foglalatot kedveli, stb. Meg mindig csinalnak uj LGA-775 -os foglalatba illo processzorokat is, sott meg a DDR2 is gyartas alatt van, bar van par nagy gyarto, aki meg a DDR -el is elboldogul. Vannak gyartok, ahol megrendelsz egy DDR -es uberbrutal ramot (ami egyaltalan nem eri meg) es 1 honap mulva meggyartjak es kiszallitjak kulon. Szoval, az INTEL lenyege: "Lehet valogatni".

pal07
pal07
2011. jan. 11. 17:32
#31

Sokan csak az újdonság varázsa miatt adnak ki erre pénzt én inkább meg várom a jelnlegit mig olcsobb lesz az is bőven tul tesz ajelnlegi konfigomon.

berner
berner
2011. jan. 11. 10:38
#30

tibaimp - 2011-01-10 18:12:53 - vannak dolgok amiket nem értünk, ezt sem, de majd 5 év múlva megértjük. BIZTOS VAGYOK BENNE, hogy nem ok nélkül van ennyi foglalat....

a kicsi elhanyagolható gyártók nemsoká követni fogják...

kiskoller
kiskoller
2011. jan. 11. 8:46
#29

Kidobod a tri-kites atomtuning RAMjaidat, és veszel über-brutál Quad-Kitet, hogy jó ramod legyen ;)

smacika
smacika
2011. jan. 11. 6:48
#28

Na igen, már vagy fél éve nem jött ki az intel új foglalattal, úgyhogy itt volt az ideje.

Turai
Turai
2011. jan. 11. 2:27
#27

Eléggé hiányos ez a cikk minden esetre árazásban valahol az Extreme Edition szinten fog kezdeni.

Ha valakit érdekel a teljes cikk itt megtalálhatja...[bold]

http://prohardver.hu/hir/lencsevegen_intel_lga2011_foglalata.html[/bold]

kiskoller
kiskoller
2011. jan. 11. 0:28
#26

És fölöslegesen. A tri-channel által sem gyorsultak a gépek. De legalább van ok a RAM-cserére.

jozsefm
jozsefm
2011. jan. 11. 5:55

Miért kéne a RAM-okat cserélni?=(

carraroxt
carraroxt
2011. jan. 11. 0:23
#25

A négy memóriacsatornából kiindulva eléggé horribilis ára lehet majd ezeknek.

Stormrage
Stormrage
2011. jan. 10. 23:38
#24

egy újabb erőmű ami csak a szívemet fájdítja majd egy jódarabig, pedig biztos nagyon kényelmes lenne rajta zenélni:D

ITEM00
ITEM00
2011. jan. 10. 23:11
#23

@noPublicFG: Erről ez jutott eszembe..

"Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek."

A te verziód:

"Kis lépés az intelnek, nagy ugrás noPublicFG-nek." (478 vs lga2011) xD

carraroxt
carraroxt
2011. jan. 10. 22:58
#22

Akit érdekel: [P67-esek tesztje]

kiskoller
kiskoller
2011. jan. 10. 22:30
#21

+1 yodamester10

azzal várhatsz pár évet ;)

noPublicFG
noPublicFG
2011. jan. 10. 22:27
#20

Eléggé kellemetlen... ezt a cikket olvasva döbbentem rá, h. nekem még intel socket 478 -as procim, meg agp-s foglalatom van :D

yodamester10
yodamester10
2011. jan. 10. 21:46
#19

Na majd ha szaggat a játékok alatt a core i5 750, 3500mhz-en akkor veszek ilyet,mert ugye én játékra raktam össze a masinát,meg filmnézésre,meg internetre, a célnak tökéletesen megfelel.

vadaaasz
vadaaasz
2011. jan. 10. 21:04
#18

Azt mondom akkor csináljanak inkább egy f**át de az tényleg legyen jó ne pedig minden egyes procihoz külön alaplap meg foglalatˇˇ

markangabor
markangabor
2011. jan. 10. 20:17
#17

mé nem csinálnak hasonló felépítésű cput?

Nem biztos, de szerintem a Tesla kártyák pont ilyenek, illetve ezt a célt szolgálják.

iteq47
iteq47
2011. jan. 10. 20:00
#16

@tibaimp

mire kijön, sztem szépen lassan elkezdik a gyártás leállást 1-2 foglalatnál. de kituggya. lehet h rekordot szeretnének felállítani:D

@polarx

én csak azt nem tom, h ha olyan jól teljesítenek a gpuk, akk mé nem csinálnak hasonló felépítésű cput? vagy csak én nem vok informált?:)

nyilván költségesebb lenne, de nem hinném h az ezer dolláros limitbe ne férne bele:)

(szerk: vagy ez az arm hoki ilyen lenne?:))

kiskoller
kiskoller
2011. jan. 10. 19:58
#15

Azért azt nem mondanám hogy a GPU nagyobb számolást végez. Próbálj egy egyszálú alkalmazást a VGA-val kiszámoltatni. HA végeztél szólj hogy mennyi időbe került neki. Pont azt mondtam hogy bár egyre több dolgot probálnak a GPU-ra rászuszakolni, egy erős, kevés maggal rendelkező CPU kelleni fog. A GPU a többszálú alkalmazásokban nagyon jó (pl a grafika ahol akár minden pixelre rá lehetne ereszteni egy magot) Az ARM más téma, az még vagy 5 év mire beteszi a lábát az asztali szegmensbe. Ennyi idő ARM-re megírni a programokat.

Azok a programok használnak parancssort, amiket nem egy átlagjúzernek készítettek, mert így nem kell a fölösleges GUIval vacakolni, kevesebb szoftver kell a futtatáshoz, könyebb egy másik scriptbe beültetni. Ettől független ha nem lenne GUI egy háztartásban sem lenne PC :P

polarx
polarx
2011. jan. 10. 19:51
#14

kiskoller: ha már így a programozást említetted, miért van még 2011-ben egy csomó olyan progi ami parancssorral dolgozik? Magamból kiindulva pl a hang kódolás, programok töm kelege parancssoros. :S nem az mert ígyis megtudom csinálni amihez esetleg van gui a kódolást ugyan úgy parancsosrba jelzi vagy csinálja. szerintem az az arm-es rendszer oda fog verni az intelnek amd-nek. ha mindent megcsinálnának ahogy te mondtad gpgpu alapura akkor szinte proci se kéne. helyettük ugye sokkal nagyobb számolást végez egy vga is.

Destructo
Destructo
2011. jan. 10. 19:47
#13

Íjj lga 1366 talán akkor olcsóbb elsz :D Végre egvehetem a 920 as i7 configot amire már egy ideje vágyok,de az a baj,hogy akkor mikor az meglesz akkor meg ez kellene xD.Ez van :D

kiskoller
kiskoller
2011. jan. 10. 19:33
#12

polarx : Attól még hogy te nem látod értelmét egyesek jó hasznát vehetik az erős proceszzornak. Tudom nehéz elhinni, de így van. Ezek a procik nem a gémerekhez szólnak, és nem is egy hobbikockának, aki mellékpénzből építgetik számítógépüket.

Az persze kétségtelen hogy a GPGPU előretörésével tényleg kezd csökkeni ezeknek a proceszoroknak a szerepük, de egy kevés szállal rendelkező, szálanként nagy telejsítményigényű program még mindig profitálhat egy erős CPU-ból. (Saját példámat felhozva mondjuk fordítások, de ez csak a jéghegy csúcsa)

Azt is vedd filyelembe, hogy ha a számítógépes program kihasználná a hardvert 100%osan, évente jönne ki egyetlen alkalmazás, és még mindig a karakteres képernyőt bámulnád, és nem egy GUI-t. Ugyanis pont ez a lényege egy magasabbszintű programnyelvnek. Nem használja ki 100%osan az erőforrást, de leveszi a programozó válláról a programírás jelentős terhét. Amit te megírsz C#ban 5 sorból fél perc alatt, azz Assemblyben (ami még mindig nem egy gépnyelv) nekem úgy 3 óra. Tudom, mert próbáltam már abban programot írni.

Fada
Fada
2011. jan. 10. 19:28
#11

Hát, tegnap szállították ki nagyobb tételben, gondolom nem a hatalams magyar piac az első, aki kap belőle... Egyébként nekem úgy lett Phenom az i7 helyett, hogy az iponon két héten keresztül nem volt egy elátkozott ud5a-s alaplap sem, és hebegtek-hanogtak össze-vissza. Emellett persze maximális köszi a segítségükért, meg alapvetően nem az ő hibájuk (bár a 965-tel is volt móka a stepping miatt, ezt végülis máshol kellett megvennem). Mindezt csak azért mondom, hogy nincs új a nap alatt, fogsz még ideget nyelni!

vna
vna
2011. jan. 10. 18:59
#10

Nekem már az is elég lenne, ha a socket 1155-ös procikat végre meg lehetne venni.

Elég idegesítő, hogy egy hete össze van rakva egy gépem, amibe csak a proci kéne, de még megjelenése után sem elérhető belföldön.

Fada
Fada
2011. jan. 10. 18:37
#9

Asszem akkor nem kell elsietnem a bővítést, ami idén esedékes, mert avulok elfele. A kérdés a Sandy bridge kontra Bulldozer lett volna, de az 1155-öt megint nem tudom hová tenni. Performance (nem biztos, hogy ez a felső kat.) kategóriában az Intel nem is szerepelteti, holott nagyon erős kis cucc. Ergo most a Nehalemes bevezetés megfordult, először a felsőközépig jönnek ki a processzorok, és csak később a csúcsok. Csakhogy mire ez év végén kijön, addigra elválik, hogy milyen lesz a Zambezi, ami ha akárcsak megközelíti a Sandyt, már olyat veszek. Mire év végére kijön az LGA-2011, addigra lassan a bulldozer második generációja lesz esedékes (jó, AMD-nek nem feltétlen kell hinni időbeli kérdésekben:D). Ráadásul ha az ár/érték aránya is jó lesz, felesleges olyan platformra várni, amire tervek szerint 500 dollártól indulnak a CPU-k (bár ez csak feltételezés). Szóval számomra várhatóan május környékén dőlnek el a dolgok.

polarx
polarx
2011. jan. 10. 18:35
#8

az elmúlt 2 év-et nem igazán tudom felfogni.. minek? kinek? játékok nem használják a mostani legújabb legdurvább gépek felét sem, programok nincsennek úgy megírva hogy igazán kihasználjanak minden alkatrészt 100%-osan. akkor minek? tudom "haladjunk a korral" az mindig szép és jó de ezeket kiknek tervezték? vagy a legújabb vga-kat. ddr4-es ramokat amikről már volt szó. 1,5gb fölött másoló ssd-ket. ezeket mindet kiknek? :S

/ 2
Vissza az oldal tetejére