A Total War sorozat fejlesztője, a Sega tulajdonában lévő Creative Assemly szerződést írt alá több játék elkészítéséről, melyek a Warhammer univerzumban fognak játszódni. A Creative Assembly-nek jelenleg öt projekt van a tarsolyában, köztük szerepel a Total War: Rome 2 és a készülőben lévő Aliens játékuk is. A stúdió első Warhammer játéka 2013 után láthat napvilágot.

Az anyagi gondokkal küzdő THQ tulajdonában lévő Relic Entertainment korábban már készített Warhammer 40 000 játékokat, és a kiadó megerősítete, hogy az ő tulajdonukban is marad az a licenc, a Sega a Warhammer fantasy jogokat vásárolta meg, melyek korábban a Warhammer Online tulajdonosa, az EA kezében voltak.

A Creative Assembly igazgatója, Tim Heaton a következőket nyilatkozta a szerződéssel kapcsolatban: "Idén van cégünk fennállásának 25. évfordulója, ezért nagyon ideillőnek érezzük, hogy ezen az álomprojekten dolgozhatunk egy ilyen jó partnerrel. A színes és gazdag Warhammer világával együtt nőttünk fel, ami hihetetlen hatással volt ránk dizájnerként és játékosként is. A Warhammer univerzumához méltó játékot fogunk készíteni, olyat amilyet eddig még senki sem."

Heaton megígérte, hogy 25 év minden tudását és tapasztalatát beleadják majd, és a rajongók imádni fogják az új Warhammer játékot.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Whysper
Whysper
2012. dec. 8. 0:31
#7

Nekem mind1 csak jó legyen és ezerrel.

Bár Én igen ask sajnálom ,hogy abba hagyták a Age of Reckoning fejlesztgetését továbbá ,hogy az új 40000 csak valami sima rpg lesz!

kray
kray
2012. dec. 7. 8:40
#6

Szerencséjükre a warhammer univerzum pont az ilyen nagy csatákról szól, szóval ha nem rontják el, valami ökörséggel, akkor tényleg jó lehet :)

Bár én inkább egy szebb dow2 grafikával megáldott dow1-egy szeretnék :D De az a 40k univerzum :)

HUNKharon
HUNKharon
2012. dec. 7. 8:21
#5

Hát most kövezzetek meg, de az én olvasatomban a Mark Of Chaos is jó volt... :) Kifejezetten élveztem, néha a mai napig előveszem... De persze a Shadow Of The Horned Rat azért azért... :)

nemlehet
nemlehet
2012. dec. 6. 22:00
#4

Ebből nem sülhet ki túl rossz dolog :) Én mindegyik Total War játékot szeretem, és pl Viking: Battle for Asgard játékuk is tetszett. Szerintem jó alapanyagból jó játékot fognak készíteni.

Trolltaxi
Trolltaxi
2012. dec. 6. 20:20
#3

Ha valaki, akkor ők.

Trevize1987
Trevize1987
2012. dec. 6. 19:53
#2

Én azt a hangulatot akarom viszont látni amit a Shadow of the Horned Rat és a Dark Omen adott.

lightplayer
lightplayer
2012. dec. 6. 19:36
#1

Erről két mondás jutott az eszembe:

  • Messziről jött ember azt mond amit akar.

  • Hiszem ha látom.

Vissza az oldal tetejére