A Computex 2015 olyannyira bővelkedett újdonságokban, hogy még mára is maradt egy hír néhány érdekességről: ezúttal a BitFenix standját vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. A gyártó háromféle új számítógépházat mutatott be: az egyik a nagysikerű Pandora legfrissebb kiadása, a másik a Nova, a harmadik pedig az Atlas. A kiállított számítógépházak prototípusok voltak, azaz a végleges termékek egy-két apróságban eltérhetnek majd tőlük.
Pandora ATX
A Pandora első generációs kiadását már mi is vendégül láttuk egy alapos teszt erejéig, a termékkel kapcsolatban pedig pozitív véleményt fogalmaztunk meg, igaz, kiemeltük a gyengeségeit is. Most a gyártó ezeken a gyengeségeken javít az új kiadással, amely nagyobb és tágasabb lesz elődjénél: belsejében immár E-ATX formátumú alaplapot is elszállásolhatunk. Külső dizájn tekintetében a már megszokott formavilág köszön vissza, a belső azonban picit átalakult. A tápegység hátul, alul helyezkedik el, felette pedig némi borítás állja a kíváncsi szemek útját. Az alaplaptálca mögött végre nagyobb mennyiségű hely várja a kábeleket, az előlapi kijelzőt pedig nagyobb példányra cserélték: ennek képátlója 2,4 hüvelykesről 2,8 hüvelykesre nőtt. Arról nincs infó, hogy ezzel együtt a felbontást is növelték-e – nem lenne hátrány.
A Pandora ATX belsejében három darab 2,5 hüvelykes és kettő darab 3,5 hüvelykes adattároló számára lesz hely. Processzorhűtőből maximum 160 milliméter magas példány fér el, a videokártya maximum 380 milliméter hosszú lehet, a tápegység pedig 220 milliméter hosszú bővítőhelyet kap.
A szellőzésről rengeteg ventilátorral gondoskodhatunk. Az előlap mögött két 140 milliméteres vagy három 120 milliméteres példány fér el, csak úgy, ahogy a tetőlapon is; a ház hátulján pedig egy 120 milliméteres ventilátor fújja ki a meleg levegőt. A légkeverők fordulatszámát egy négycsatornás, PWM támogatással is ellátott vezérlő segítségével szabályozhatjuk, a port pedig mágneses szűrők tartják a házon kívül. Az aktuális rendszerhőmérsékletet, illetve a ventilátorok fordulatszámát a 2,8 hüvelykes kijelzőn lehet figyelemmel kísérni.
Annak érdekében, hogy az újdonság is elődjéhez hasonló árszinten foglalhasson helyet, a szálcsiszolt alumínium oldallapokat fekete acél oldallapok váltották fel, ám ez a fotó alapján abszolút nem hátrány, sőt, nincs kizárva, hogy az új dizájnnal rengeteg új vásárlót is nyer a cég.
Nova
A második új számítógépház már a belépőszintű megoldások szegmensét veszi célba, így nem csak külső, de belső felépítése is szerényebbre sikeredett, mint az ATX formátumú Pandoráé.
A letisztult, elegáns formavilágot képviselő Nova oldallapjára a költséghatékonyság ellenére azért egy plexi oldallap felfért. Az új számítógépház összességében igényes kivitelben került a standra, műanyagból készített komponensei pedig sokkal jobb minőséget képviseltek, mint a nagy átlag – ez pedig különösen jól hangzik.
Az egyes panelek illesztési hézagok tekintetében igényesen passzoltak egymáshoz, azaz a Nova az igényesebb belépőszintű számítógépházak közé sorolható. Ennek fényében a megjelenéskor várható 32 eurós listaár nagyon barátinak hangzik.
Atlas
A harmadik újdonság megint más kategóriát képvisel, mint a fentiekben bemutatott társai: az Atlas a maga kétkamrás felépítésével igazi különlegesség lesz. A két nagy kamra közül a balban kap helyet az alaplap a különböző bővítőkártyákkal, míg a jobb oldalon a tápegység, illetve az adattárolók számára alakítanak ki némi helyet, sőt, kábelmenedzsment céljára is ezt az oldalt lehet igénybe venni.
A ház belsejében található alaplaptálca eltávolítható lesz, csak úgy, ahogy a tápegységet fogadó bővítőhely is, így ezeket igényesetén átpakolhatjuk a jobb oldalra – vagyis megcserélhető a két kamra funkciója.
Az előlapi portok között további érdekességre is bukkanunk, ugyanis a szokásos audió csatlakozók és a két darab USB 3.0-s port mellett egy USB 3.1 Type-C csatlakozó is helyet kapott itt – ezzel az Atlas lesz a BitFenix első USB 3.1 Type-C porttal ellátott számítógépháza.
A vállalat szakemberei az elkövetkező hónapok folyamán véglegesíteni fogják a fentebb bemutatott számítógépházak dizájnját, valamint forgalomba is küldik őket.

































