Az Alien: Isolation hatalmas sikert aratott a kritikusok köreiben, és a játékosok is szerették... mindössze egyetlen probléma akadt vele: a Sega szerint elég kevesen vették meg. A legutolsó, 2015. márciusi adatok szerint 2,1 millió példány kelt el belőle Európában és Észak-Amerikában összesen, ami ugyan nem kevés, de úgy látszik, hogy a kiadó többre számított egy olyan játéktól, aminek a nevében benne van az Alien.

A legfrissebb iparági források szerint azonban most, hogy a Creative Assembly befejezte a munkát a Halo Wars 2-n, valamint a stúdió bővül is, hiszen a felvásárolt Crytek Black Sea csapata Creative Assembly Sofia néven folytatja pályafutását, ismét terítékre került egy új Alien-játék elkészítése, ami egyébként az Alien: Isolation folytatása lenne.

A források szerint a Sega alapvetően támogatja a dolgot, az egyetlen feltétel az anyagi megtérülés. Ebben nyújthat segítséget a Sony, ugyanis a bennfentesek szerint a vállalat aktívan vadászik a PlayStation VR következő nagy sikercímére, az Alien: Isolation folytatása pedig erre a célra tökéletes lenne.

A Creative Assembly vezetője, Tim Heaton egyébként korábban is utalt már arra, hogy alapvetően nem zárták még le az Alien-univerzumot: egyszer azt nyilatkozta, hogy "a folytatás elkészítése nem zárható ki", máskor pedig azt, hogy "többet el szeretnének mondani ezzel a történettel".

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2017. ápr. 26. 18:02
#5

Ha szenvedsz az a te problémád és igenis szól valamiről,de annak nem ez a lényege.

A játékkal meg nem játszottál az biztos.

Asagrim
Asagrim
2017. ápr. 27. 9:52

Igazából azért nem akarok belemenni, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön bárkinek is, hogy az én igazamról akarom meggyőzni, mikor eleve azzal kezdtem, hogy az ízlés teljesen szubjektív dolog, egyikünké sem mérvadóbb a másikénál. Lásd Aprók nagyban - 2017.04.26.

noPublicFG
noPublicFG
2017. ápr. 26. 15:19
#4

Az Alien film is elég réteg-film és nem is szól semmiről. Objektíven nézve másfél órás szenvedés.

VikMorroHun
VikMorroHun
2017. ápr. 26. 16:06

Melyik Alien filmre gondoltál? Van kb. 4+1 db.

Vazul267
Vazul267
2017. ápr. 26. 12:27
#3

Mivel Cliffhangerrel zárult az Isolation, nem ártana ha folytatnák.

Gyurkov
Gyurkov
2017. ápr. 26. 9:18
#2

Ha ez megjelenik VR-on, megvettek kilóra!

wedgeantilles_
wedgeantilles_
2017. ápr. 26. 9:15
#1

Remek játék, jó lenne ha folytatnák.

Vissza az oldal tetejére