A Samsung gőzerővel dolgozik a Galaxy S27 széria tervezésén, és ennek köszönhetően folyamatosan szállingóznak az információk a különböző modellek kapcsán. Most az akkumulátor és a kamerák kerültek a terítékre, ezekről lesz szó az alábbiakban.
Az elmúlt napokban, hetekben az okostelefonok első hitelesnek vélt renderképei is megjelentek már, ezeknek köszönhetően tudni véljük, hogyan nézhetnek majd ki. A Galaxy S27 Ultra, a Galaxy S27 Pro (SM-S957B) és a Galaxy S27 pózolt már előzetes rendereken. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy a Galaxy S27 Ultra (SM-S958U) már nem négy, hanem csak három kamerával jön, ez pedig egy elég jelentős változás lesz a korábbi konfigurációhoz képest. Az eddigi két zoomkamerát egy megoldás váltja fel.
A Samsung állítólag úgy döntött, hogy a következő generációnál minden eddiginél jobban kihasználja majd a szenzorok adta lehetőségeket. A Galaxy S27 Ultra egy teljesen új 200 megapixeles képszenzort alkalmaz majd, amely 4-szeres szenzorzoomra lesz képes. A legfrissebb értesülések szerint az egyetlen zoomolásra szolgáló kamera pedig a 4-szeres optikai zoomot lesz képes biztosítani, és onnantól átveszi a stafétabotot a főkamerától.
A legújabb értesülés szerint a zoomolásra felkészített kamera minden eddiginél nagyobb szenzort használ majd a Samsung berkeiben. Állítólag egy 1/1,9 col körüli érzékelő kerül majd itt bevetésre 50 megapixeles felbontással. Ezt kétszeres szenzorzoomra lehet majd “rávenni” a négyszeres optikai zoomon felül. Korábban a Samsung a háromszoros zoomot egy nagyon apró, 1/3,94 colos szenzorral oldotta meg, az ötszörös zoom pedig 1/2,52 hüvelykes érzékelőt alkalmazott.
Az ultraszéles látószögű kamera 1/2,55 colos szenzort fog használni, állítólag a Sony IMX855 lesz használatban ezen a ponton. És azt is tudni véljük már, hogy 16 megapixeles szelfikamerát kaphat a széria automatikus fókuszálással, és minden eddiginél jobb stabilizálást biztosítva. Ebben az esetben talán már egy négyzetes formára szabott szenzor áll majd a háttérben.
A Galaxy S26 Ultra egy 5000 mAh-s teleppel jelent meg, pedig korábban nagyon sok pletyka volt arról, hogy a Samsung végre egy kövérebb akkumulátort fog használni. Nem jött be. Most viszont ismét az a hír járja, hogy a cég dolgozik az erőforrás növelésén. Az aktuális infók szerint a Galaxy S27 Ultra egy 5534 mAh-s minimális kapacitású telepet vonultathat majd fel, a specifikációban így 5700 mAh környéki tipikus adat szerepelhet majd. A Galaxy S27 Pro meg egy 5087 mAh-s (kb. 5200 mAh tipikus) kapacitású akkunak adhat majd otthont.
A Samsung állítólag készített egy olyan prototípust, amelybe egy 7000 milliamperórás kapacitású akkumulátort illesztett. Csupán egy bökkenő volt ezzel: nem tartalmazta az S Pen fészkét.
Szóval a rendelkezésre álló információk szerint a Samsung akkor tudna egy ilyen lényegesen kövérebb telepet használni, ha elengedné az S Pen érintőceruzát. Viszont a cég nem szeretné kukázni a Galaxy S27 Ultra egyik legfontosabb extráját. Már így is eléggé fájt az elhivatott Ultra rajongóknak, hogy butább lett a kiegészítő, mint évekkel korábban, a Galaxy S24 Ultráig volt.