Egy ideje már tudható, hogy az elkövetkező hetekben, illetve hónapokban a memóriaárak emelkedésére kell berendezkedni - az elmúlt hetek folyamatai alá is támasztják a korábbi előrejelzések állításait. A TrendForce piacelemző vállalat DRAMeXchange névre keresztelt divíziójának szakemberei most újabb beszámolót készítettek, amiből kiderül, hogy február hónap folyamán ugyanúgy emelkedő tendencia mutatkozott a szerződéses DRAM árak esetében, mint januárban, azaz a memóriachipek, illetve memóriamodulok tovább drágultak.
A DRAM gyártók korábbi intézkedései már kezdik kifejteni hatásaikat
Hogy mi az oka a drágulásnak? Az, hogy a korábban bejelentett termelés-csökkentés hatása most már egyre érezhetőbb: a vezető DRAM gyártók egyre kevesebb memóriachipet készítenek annak érdekében, hogy a korábbi túltermelésből adódó negatív hatásokat - más szóval veszteségeiket - csökkentsék.
Egy 4 GB-os, DDR3-1600 MHz-es memóriamodulért a szerződéses piacon a januárihoz képest 11%-kal többet kell fizetniük a megrendelőknek, azaz egy ilyen modul átlagos szerződéses ára most már 19,75 dollár környékén mozog - nem ritka a 20 dollár körüli ár sem. Januárban még 17 és 17,5 dollár közötti összeget kértek el ezekért a modulokért. A DDR3-as 2 GB-os memóriamodulok esetében havi szinten picivel magasabb, 13%-os drágulás mutatkozott, így ezeknél az átlagár már átlépte a 11 dolláros küszöböt.
A szerződéses kereskedéshez hasonlóan a napi árfolyamon zajló kereskedés esetében is nőttek az árak: egy 2 Gb-es DDR3-1600 MHz-es memóriachip a februárban már 8%-kal drágább volt, mint januárban.
A hír írásának idején egy teszteletlen [eTT] 2 Gb-es DDR3-as memóriachip 1,26 dollárba kerül a tajvani piacon, míg egy 2 Gb-es DDR3-1333 MHz-es, illetve DDR3-1600 MHz-es memóriachipért 1,41, illetve 1,49 dollárt kérnek el. Ehhez képest egy 4 Gb-es DDR3-1600 MHz-es memóriachip átlagára már 2,54 dollár, azaz ez a február elején érvényes árhoz képest észrevehetően drágább lett.
A helyzet romlására számíthatunk
A DRAM gyártók a jelek szerint kitartanak korábban hangoztatott terveik mellett, vagyis csökkentik a DRAM termelést, felszabaduló gyártókapacitásukat pedig a sokkal jövedelmezőbb mobil- és szervermemóriák termelésére fordítják.
A PC gyártók annak ellenére, hogy a szállítási mutatók gyengébbek, mint a tavalyiak, mégis tartanak attól, hogy a DRAM termelés csökkenése miatt idővel memóriahiány alakulhat ki a piacon. A vállalatok annak érdekében, hogy az esetleges memóriahiány negatív hatásait csökkentsék, már most elkezdték felduzzasztani raktárkészleteiket, mielőtt még újabb csúcsot érnének el a memóriaárak. Ezek a cégek jelenleg toleránsabbak az emelkedő szerződéses árakkal szemben, ugyanis így reményeik szerint stabilabb ellátásra számíthatnak a forgalmasabb, úgynevezett csúcs negyedévekben is.
Amennyiben a jelenleg tapasztalható trend folytatódik, úgy az idei év második felében a 4 GB-os DDR3-as memóriamodulok ára eléri a 25 dolláros szintet.
Ez átlagfelhasználói szemmel nézve mindenképpen azt jelenti, hogy emelkedni fognak a kiskereskedelmi árak, de azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy pontosan mennyivel, illetve milyen gyorsan. Talán most még érdemes meglépni a tervezett memória-bővítést, ha még nem tettük meg.































