Az AMD éppen a napokban árult el egyet s mást az érkező RYZEN processzorokkal kapcsolatban, amelyek már a ZEN 4 architektúra köré épülnek. Az új processzorok még ebben az évben, a második félév folyamán debütálhatnak, viszont már új processzorfoglalatra lesz szükség hozzájuk, ugyanis két friss technológia támogatása is bekerül a repertoárba: az egyik a DDR5-ös memóriaszabvány, a másik pedig a PCI Express szabvány 5.0-s változata.

Ennek is köszönhető, hogy a Socket AM4-es processzorfoglalat hátralévő napjai már meg vannak számlálva, ugyanis a Socket AM5 veszi át a helyét. Persze lesz még egy átmeneti időszak, amikor a kettő együtt képviselteti magát a piacon, a Socket AM4 pedig még új termékeket is kiszolgálhat, gondoljunk csak a 3D V-Cache technológiával ellátott RYZEN 5000X3D sorozat tagjaira, amelyek közül a RYZEN 7 5800X3D teljesítményéből már kaphattunk ízelítőt az AMD korábbi előadásán – erről itt írtunk részletesebben.

Galéria megnyitása

A Socket AM5-ös processzorfoglalat immár szakít az eddigi gyakorlattal, így az Intel processzorfoglalatokhoz hasonlóan szintén LGA rendszerű lesz, és összesen 1718 érintkezővel rendelkezik majd. Dr Lisa Su egy kérdezz-felelek alkalmával a Tom’s Hardware egyik munkatársának megerősítette, a Socket AM5-ös processzorfoglalattal is hosszabb távra terveznek, ahogy ezt a Socket AM4 esetében is láthattuk, arról azonban egyelőre nem beszélt, hogy ez pontosan mit jelent, nagyjából hány évben gondolkodnak. Talán a 4-5 évvel nem lőhetünk mellé nagyon, a Socket AM4 is lassan az 5. évét tapossa, hiszen az első RYZEN processzorokhoz készített lapkakészlete 2017 márciusában debütáltak, a processzorokkal együtt.

A Socket AM4-es processzorfoglalat még a DDR4-es kétcsatornás memóriatámogatáshoz készült, ami 2 x 64-bites adatsínt használ, ezzel együtt 28 darab PCIe 3.0-s sáv kiszolgálására is képes, újabban pedig a PCI Express 4.0-s szabvánnyal is dolgozhat. A gyorsabb I/O miatt mindenképpen új processzorfoglalat szükséges, már csak azért is, mert a DDR5-ös memóriamodulok igazából 4 x 32+8-bites adatsínt használnak.

Az új processzorfoglalattal tehát biztosan több évre tervez az AMD, remélhetőleg a processzortámogatás is ennek megfelelően alakul az egyes lapkakészletek esetében, azaz egy-egy lapkakészlet több generációnyi AM5-ös processzort szolgálhat ki ideális esetben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2022. jan. 11. 16:25
#6

Pic off, de mégiscsak AMD és CPU-ról hír és érdekelhet sokakat ennek ellenére:

Az AMD azon van, hogy egyre több alaplappal legyen kompatibilis a Ryzen 5000-es széria

Még a tavalyi évben lehettünk szemtanúi annak a meglepő lépésnek, hogy több gyártó is új firmware-t hozott az A320-as chipsetet használó alaplapjaikhoz, amelyek így már támogatni tudták a Ryzen 5000-es processzorokat.
Sajna több más alaplap esetében nem történt ilyen változás, aminek nem is örült a közösség nagy része. Ezek szerint a nyomásra a jelek szerint az AMD elkötelezte magát a visszafelé kompatibilitás mellett.
Egy friss bejelentés szerint a gyártó már dolgozik azon, hogyan tudná az összes Ryzen 5000-es processzort kompatibilissé tenni a 300-as szériát használó alaplapok esetében is. Ez azért is érdekes, mert a cég korábbi tájékoztatása alapján elvileg öt évig élvez hivatalos támogatást az AM4-es foglalat, de bizonyos korlátozások miatt nem lett teljeskörű ez a dolog.

Talán még sokan emlékeznek arra, hogy eleinte úgy volt, hogy csak 500-as szériájú alaplapokkal működnek majd a Ryzen 5000-es CPU-k. A közösség heves tiltakozását követően aztán úgy alakult a dolgok rendje, hogy a 400-as széria is támogatást kapott, de a 300-as kimaradt. Úgy tűnikt most, hogy az AMD egy régi elmaradását igyekszik pótolni, aminek jó eséllyel sokan örülnek is majd.

https://tekdeeps.com/amd-is-working-to-make-the-ryzen-5000-series-compatible-with-even-more-motherboards/

https://optocrypto.com/ryzen-5000-could-be-compatible-with-amd-300-series-chipset/

https://www.guru3d.com/news-story/amd-is-striving-to-offer-full-compatibility-with-ryzen-5000-on-300-series-motherboards.html

kara85
kara85
2022. jan. 11. 12:50
#5

Azt nem írták Windows 11 kompatibilis lessz-e az új AMD-és proci? Mert az AMD csinál olyat, hogy DirectX 12 nek írja a dobozon a videókártyát, és közben DirectX 11.1-es. a Windows 11 nek meg DirectX 12 kell.

kara85
kara85
2022. jan. 11. 16:36

@Mosdatlan_falusi

A windows 11-nek meg kell felelnie mind a processzornak, mind a videókártyának, windows 11 kompatiblis kellenek, hogy legyenek.

Ilyenekkel! Jelenleg az AMD nem rendelkezik windows 11 kompatibilis hardverekkel.

Rhynmei
Rhynmei
2022. jan. 11. 6:46
#4

Szerintem a világon én vagyok az egyetlen aki sajnálja :)
btw R.I.P. AM4 és PGA, you did well.

Rhynmei
Rhynmei
2022. jan. 11. 6:44
#3

R.I.P. AM4 és PGA... Nem mintha terveznék cserét mostanság, a VGA árakat nézve jópár évig biztosan nem. Mindenki más meg lesz*rja, működjön, oszt jóvan, én azért sajnálom.

Rhynmei
Rhynmei
2022. jan. 11. 7:39

@Rhynmei  Ez az ipon fórum engine egy tudományos fantasztikum.... -.-'

jaszy.peti
jaszy.peti
2022. jan. 10. 15:26
#2

Üdvözlendő ez a hozzáállás a gyártó részéről, hogy CPU csere esetén minden más komponens maradhat.

Dragon3k
Dragon3k
2022. jan. 11. 20:50

@jaszy.peti Nekem msi b550 tomahawk van, ennél csak 3000-től felfelé van a felsorolás, ettől függetlenül gond nélkül kezelte a 2700-at.

jaszy.peti
jaszy.peti
2022. jan. 10. 15:25
#1

Üdvözlendő ez a fajta hozzállás a gyártó részéről, hogy CPU csere esetén minden más komponens maradhat,

Vissza az oldal tetejére