Kétségtelen, hogy Jon Favreau visszaemelte a Star Wars renoméját a The Mandalorian-sorozattal, amit a LucasFilm / Disney sikeresen taszított ismét a mélybe az új filmekkel. És habár a történet középpontjában végig a fejvadász és Baby Yoda kapcsolata állt, sikerült nagyon szerethető mellékszereplőket is behozniuk, például a Gina Carano által alakított Cara Dune személyében.
Arra lehetett számítani, hogy ezek a karakterek megágyaznak a később érkező spin-off sorozatoknak, és ez be is bizonyosodott, hiszen a LucasFilm nem olyan rég leplezte le, hogy számos ilyen készül. És habár azt konkrétan nem jelentették ki, a Rangers of the New Republic egyik fontos szereplője lehetett volna Gina Carano, a belsős források alapján mégis erre lehetett számítani.
Ez azonban most már biztosan nem lesz így, a LucasFilm ugyanis bejelentette, hogy minden kapcsolatot felmondott a színésznővel, és semmilyen jövőbeli Star Warsban nem szerepel majd.
Viszonylag egyértelműen kijelenthető, hogy Carano az utóbbi években divatossá vált "cancel" kultúra következményeit tapasztalja meg. Ez nagyjából úgy írható le, hogy azokat a személyeket, akiknek a véleménye nem illeszkedik a mainstreamhez, a közösségi médiában előre megszervezett módon és tömegesen addig támadják, amíg a vezetőségnek nem lesz más választása, mint elbocsátani.
Carano pedig adott ehhez muníciót rendesen, hiszen több darázsfészekbe nyúlt bele egyszerre. Rendszeresen olyan megnyilvánulásokat tett Twitteren, amiből kiderült, hogy nem híve a melegmozgalomnak, illetve az is egyértelmű vált, hogy Donald Trump elnök szimpatizánsa. Carano ezen kívül több ízben kritizálta a Kalifornia államban érvényes szigorú bezárásokat és kötelező maszkviselést, amivel nyilvánvalóan a helyi demokrata párti politikai vezetés ellen érvelt.
Legutóbb arról írt (és valószínűleg ez vezetett a kirúgásához), hogy szerinte nagyon vigyázni kell azzal, hogy a politika hogyan bélyegez meg embereket és embercsoportokat, mert a náci Németországban is úgy kezdődtek a zsidók elleni atrocitások, hogy szomszédokat és ismerősöket hangoltak egymás ellen, és az állam csak jóval később kapcsolódott be közvetlenül a zsidók szisztematikus megsemmisítésébe.
"Gina Carano jelenleg nem áll a LucasFilm alkalmazásában, és nincsenek is terveink vele a jövőre nézve. Ezzel együtt a közösségi médiában tett bejegyzései, melyben kulturális és vallási identitásuk alapján becsmérel embereket, irtózatosak és elfogadhatatlanok" - közölte röviden a LucasFilm egyik képviselője.
A részrehajlás természetesen nyilvánvaló, hiszen könnyen ráfogható Carano fentebb ismertetett bejegyzésére, hogy relativizálja a zsidók által a náci Németországban átélt szörnyűségeket, ugyanakkor a The Mandalorian főszereplője, Pedro Pascal simán és nyíltan nácinak nevezte Trump elnök támogatóit, és ezzel láthatóan nincs problémája a LucasFilmnek, mint ahogy azzal sem, hogy az új Star Wars-korszak, The High Republic készítői YouTube-videóban hívnak minden fehér embert kivétel nélkül rasszistának.