Andy Rubin az Android atyjaként vált ismerté, de már hátra hagyta a Google-t, és 2015-ben megalakította a saját startup vállalatát, az Essential Productst. Az Essential másfél évvel a megalakulását követően leplezte le az első termékeit élen egy olyan okostelefonnal, ami tényleg egészen lenyűgöző lett.
Az Essential Phone az egyik legösszetettebb „keretnélküli” okostelefon, ugyanis a tervezők nemcsak a káva redukálásra fordítottak komoly figyelmet, hanem arra is, hogy modulárissá tegyék a készüléket. És természetesen mindezt egy olyan hardverrel toldották meg, ami minden kétséget kizáróan a csúcsmodellek közé sorolja a gépezetet. Az Essential PH-1 Gorilla Glass 5 üveggel védett előlapján egy 5,71 hüvelykes, 2560 x 1312 pixeles felbontású kijelző terül el. A masina motortérben egy Qualcomm Snapdragon 835 központi chip dolgozik 4 GB-nyi rendszermemória és 128 gigás kapacitású adattároló mellett. A mobil előlapján egy különlegesen elhelyezett 8 megapixeles kamera figyelhető meg egy F/2.2-es optika mögé bújtatva. A hátlapon már egy duálkamerás rendszer van két 13 MPixeles egységből felépítve, F/1.85-ös apertúrájú lencserendszerekkel összeházasítva – az egyik képérzékelő RGB, a másik pedig monokróm. A szerkezetnek a hátán van a modularitást nyújtó csatlakozó, amire például egy 360 fokos kamerát is fel lehet applikálni, és így VR fotókat és videókat készíthet a mobil gazdája.
Mindez nagyon szépen hangzik, viszont a megígért szállítási időből már kicsúszott a vállalat, és még most sem lehet pontosan tudni, hogy mikor vehetik az első rendelők a kezükbe az újdonságot. Az Essential Phone emiatt elég sok kritikát kapott az elmúlt hetekben. Időközben Andy Rubin is nyilatkozott az ügyben, de igazából ezzel sem lettek kisegítve az emberek, mert a cég első embere érdemi információval nem szolgált, csak próbálja nyugtatni a kedélyeket, és ígéri, hogy a következő hetekben befuthat az Essential Phone. Reméljük, hogy így lesz, mert a vállalat felett egyre több a sötét felleg.
Egy startup élete mindig nagyon nehéz, hiszen a legapróbb negatív hír miatt is sok befektető állhat odébb. És az Essential esetében a rossz hírekből mostanában elég rendesen kijut. A napokban már a harmadik kulcsfontosságú szerepet betöltő ember hagyta hátra a céget. Az Essential Productstól először Andy Fouché távozott, aki korábban a Magic Leap kötelékében edződött, Andy Rubin igazgatása alatt pedig a kommunikációs igazgató szerepét töltötte be. Őt követte a sorban Brian Wallace, aki a Samsungtól igazolt és a marketingigazgatói széket foglalta el nem sokkal ezelőttig. Wallace mostanra Will.i.am vállalatához, az i.am+-hoz csatlakozott szintén marketingvezetőként. Most pedig Liron Damir lépett ki az Essential Productstól, és nem máshova távozott, mint Andy Rubin korábbi munkaadójához, a Google-höz. A Google Home fejlesztésén dolgozik majd Damir a keresőóriásnál, a lakáskiegészítő által nyújtott élmény javítása lesz a feladata a szakembernek.
Vajon az Essential Products még az előtt széthullik, hogy egyáltalán tényleg kereskedelmi forgalomba kerülne az okostelefon – és a többi terméke? Nos, ez a legborúsabb forgatókönyv jelenleg, de nem tartjuk valószínűnek, hogy ez bekövetkezne. Remélhetőleg több fontos embert már nem veszít el Andy Rubin startupja, az Essential Phone PH-1 pedig hamarosan tényleg a boltokba kerül, és ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor akár még komoly sikernek is örvendhet majd. A készülék 700 dollárba fog kerülni, és Európában is felkerül a boltok polcaira – már ha minden jól megy.
































