Meggyőződésem, hogy a kultúremberi lét egyik megingathatatlan alapja a lelki, mentális vagy fizikai problémák, viselkedésbeli furcsaságok, meghökkentőnek ható életstílusok és különc gesztusok tág-jóindulatú határokon belüli toleranciája. Vagyis ha egy delikvens időnként arról panaszkodik, hogy kedvenc, szerb akcentussal beszélő, könyvelőként diplomázott sündisznója kórosan lefogyott, nincs gond: ennyi kattanás mit sem nyom a latba.
Hiszen ha azokat sem csukjuk bolondok házába, akik a bulvársajtó horoszkópjaiból próbálják kiolvasni a jövőjüket, madarak röptét kémlelik, vagy a teafűvel konzultálnak devizahitel-ügyben, akkor egy fantázia-szülte állatka nem téma. Viszont ha az illető egy mulatságon lehúzza a nadrágját, harsány-döbbent sivalkodás közepette az asztalra ürít, fogpiszkálókat nyom a végtermékbe, és közli, hogy Tüskés Miodrag ingyen megcsinálja az adóbevallásunkat, lépnünk kell. Fürgén, frissen és kérlelhetetlenül.
Ez az elv minimális adaptálással a videójátékok terén is érvényes. Azaz ha egy címnél feltételezhető, hogy gyatra minősége dacára készítői mindent megtettek a siker érdekében, van helye a benyomásaink árnyaló, barokkosan cizellált egyfelől-másfelőlnek. De a hágai Nemzetközi Bíróságra tartozó, és egy szebb-jobb világban óhatatlanul sittel honorálandó, szoftvernek álcázott burkolt népirtási kísérleteknél nincs kecmec.
Ugyanis a főként az Alois Brunner Hagyományőrző Egylet nyomtalanul vallató szekciójának szánt retteneteknél súlyos hiba előadni a szavait a kiegyensúlyozottság jegyében patikamérlegre pakoló, bölcs-megfontolt ítészt. Ilyenkor agyunknak kutya kötelessége ledobni a gépszíjat, és nem születhet hagyományos-visszafogott kritika. Bölcsebb, ha periratként, egy debil youtuber-aspiráns primitív fogalmazásaként, vagy önismereti kvízként tálaljuk észrevételeink.
Cikkünk tárgya, a Sniper Ghost Warrior Contracts 2 azonban a reaktorbalesettel kombinált vasúti szerencsétlenségre hajazó fertelmeknél is ritkább madár. Mivel a CI Games FPS-e a döntően botrányos koncepcióra épülő, és hajmeresztően ostoba mechanikákkal teli marhaságokkal szemben egyetlen banánhéjon, jelesül, béta-verziós státuszán csúszik el. Ám tekintve, hogy az ebből adódó kellemetlenségek épp annyira ordítóak, mint amennyire kínosak, nem lehetünk megbocsátóak, mert az, hogy bekerültek az elvileg kész produktumba, csak két dolgot jelenthet.
Az első, hogy a Varsóban székelő cég igazából egy minőségtesztelők húsán-vérén élő, kannibál szekta fedőszervezete, és az, hogy bacchanáliáikat álcázandó, kiadnak-fejlesztenek ezt-azt, nem több puszta, kultusz-rejtegető megtévesztésnél. De a második eshetőség sem kevésbé ijesztő. Mivel nem zárhatjuk ki, hogy az érintettek egyszerűen annyira sem becsülik a publikumot, hogy legalább a legidegborzolóbb nyűgöket korrigálják.
Holott az alkotás rendkívüli-átütő meggyőzőereje tagadhatatlan. A fiktív olajnagyhatalom, Kuamar ármánykodó elnökasszonyának, a szedett-vedett, nettó pszichopata sleppjének és egy anarchista számítógépzseninek a likvidálása körül forgó, B-filmes sztori bőven hozza az elvárható kötelezőt. Persze, díjat nem érdemel, ám ha bűnös élvezetként ezredjére is elmerülünk a VHS-hőskor akciófilmjeiben, vagy behatóan ismerjük Steven Seagal, Dolph Lundgren és társaik munkásságát, garantált, hogy jól szórakozunk rajta.De a küldetésekért bezsebelt jutalmakból kitanulható fortélyok objektíven nézve is bámulatosak, mert a felhozatal már-már delejezően bőséges.
Profi drónpilótaként brillírozhatunk, speciális maszkunkba ültetett megfigyelő-kütyüinket turbózhatjuk fel, vagy a hatékony bicskázás rejtelmeiben mélyedhetünk el, egyéb furmányokat nem is említve. A fegyverkínálat is dicséretesen bő: a kismillió kiegészítővel felszerelhető gyilokszerszámok fixen beindítják az efféle csecsebecsék szerelmeseinek nyálelválasztását. Egy teherautót is szétszaggató távcsöves monstrumok, könnyebb, hangtompítós darabok, revolverek, félautomata pisztolyok, karabélyok, gránátok, C4-es pakkok és más nyalánkságok: szabad a vásár.
Különleges lőszerekkel is trükközhetünk: robbanó skuló, EMP-golyó vagy páncéltörő készség – a lista korántsem teljes, tehát nem meglepő, hogy szinte beleszédülünk az opciókba. Hovatovább, bár a tréningmisszióval együtt csupán hatszor mérettethetjük meg magunk, ezen balgaság búslakodni, mivel a többféle módon teljesíthető, és előmenetelünket meggyorsító kihívásokkal megspékelt feladatok hosszú órákra a monitor elé szegeznek. Pláne, mert bevetéseink két, merőben eltérő típusra oszlanak.
A klasszikus címkével ellátottaknál nyílt-nyitott terepen szabotálhatjuk a férje meggyilkolását követően teljesen megőrülő fúria terveit, és semmi sem köti a kezünk. Ha úgy tartja úri kedvünk, egy M60-as ihlette géppuskával rohamozva is leküzdhetjük az akadályokat, stukkeres-tőrdobáló haramiaként garázdálkodhatunk, vagy egy-két tisztet leszámítva senkit sem bántó lidércként hozhatjuk a frászt a bakákra. A többi megmérettetésnél pedig másfél kilométerről is telibe találó, sunyi rohadékként csillogtathatjuk meg a tudásunk: leszakadt karok, szétrobbantott koponyák és javíthatatlanná lyuggatott irányítópanelek hirdetik szakértelmünk.
Megkockáztatom: ezek a szakaszok hamisítatlan, szürke sejtecskéinket kényeztető logikai talányoknak is beillenek, mivel akkurátus kalkuláció és precíz helyzetelemzés híján sanszos, hogy hitvány kontárkodással sározzuk be a renoménkat. Ellenben, ha az ad-hoc pufogtatást mellőzve felmérjük a környezetünk, önkéntelenül is fejet hajtunk a nevüket a szcéna aranykönyvébe beíró, pályatervezésért felelős illetékesek zsenialitása előtt.
Aztán beleragadunk egy ládába, és a projektigazgató édesanyjának mesterségéről támadt sugallatunkat hörögve megesküszünk, hogy hagyjuk az egészet a bús-büdös francba. Netán az borít ki idegileg, hogy egy mezei gyalogtalpas társa leszedése után fél mikroszekundummal egy komplett szektort riadóztat, és arra is van ideje, hogy flintájával odapörköljön nekünk. Esetleg azon bosszankodunk, hogy a stroke-ig hergelően ostoba, automatikus mentési rendszer miatt kizárólag rosszabbnál rosszabb alternatívákból mazsolázhatunk, ha állásunk visszatöltésével kacérkodunk.
Ahogy az is gyakori, hogy egy elérhetetlennek hitt placcra eljutva felborítjuk a mű belső logikáját, és Piknik az árokpartonban megénekelt Zónában is megütközést keltő anomáliák szegélyezik az utunkat. Fantasztikus érzés mikor az összes ellenfél gőzzé szublimálva eltűnik, térdig süppedünk a sziklákba, és húsz-harminc percnyi, kétesélyes küszködéssel vergődhetünk vissza a térképre. Majd rossz ponton hasalunk le, és soha többé nem egyenesedünk ki. Ergo, a többre hivatott etalon-jelölt leginkább egy pokolbéli lakomára hajaz.
Egy aljasul szadista ízorgiára, ahol két falat füstölt lazac között izzó piszkavasat dugnak a valagunkba, a nemes pezsgőkbe kénsavat kevernek, és a brownie-nassolásért lidokain nélküli gyökérkezeléssel vezeklünk egy hepehupás hullámvasúton. Ebből adódóan az oktatandó ötletek, az átütő atmoszféra, a flexibilitás, és más, markáns erények mit sem nyomnak a latba. Elvégre John Wayne Gacy sem kapott enyhébb ítéletet Pogo bohócként folytatott karitatív tevékenységéért, és manapság Radovan Karadzsics költészetét is elvétve méltatják.
Vagyis a Sniper Ghost Warrior Contracts 2 bebizonyítja, hogy az egész alkalmasint nagyságrendekkel kevesebb a részek összességénél, és azt is ékesen illusztrálja, hogy egy szinten túl a csibészes-bajleplező mosolygással kísért hunyorgás megengedhetetlen luxus. Ebből adódóan a verdikt nem lehet kétséges. Hiába a cáfolhatatlan pozitívumok, az erős-hibátlan alapok vagy a lenyűgöző potenciál, hébe-hóba az egy kétlövetű, sörétes vadászmordállyal játszott orosz rulett is mókásabb foglalatoskodás a sivatagi köztársaság felszabadításánál.
Viszont természetesen ez nem zárja ki, hogy a készítők jóvá fogják tenni ballépésüket. Személy szerint őszintén bízok abban, hogy így lesz, és kevés dolog okozna tisztább-éteribb boldogságot tapasztalataim drámai elavulásánál – ám még nagyon messze vagyunk ettől. A fentebb olvasottak tükrében indokolatlanul magasnak ható, de tényleges kipróbálásra semmi szín alatt sem serkentő százalék a jobb pillanataiban oktatandó élményfaktornak szól. Azonban jelenleg a trendhajhász Sniper Elite 4, vagy a pöttyet elborult Zombie Army 4: Dead War ezerszer jobb választás.
