Az asztali DDR3-as memóriamodulokat az elmúlt hetek folyamán rendkívül kedvező áron lehetett megvásárolni, ugyanis a memóriaárak padlón voltak, ami a korábbi túltermelés, illetve a vártnál alacsonyabb kereslet eredménye.

Drágulásra utaló jelek

A legfrissebb hírek szerint a vásárlók szempontjából rendkívül kedvezőnek minősülő időszaknak rövidesen vége szakadhat, ugyanis a DRAMeXchange elemzői szerint hamarosan emelkedésnek indulnak a memóriaárak. Az előrejelzések alapján az asztali memóriamodulok szerződéses ára a következő hónap folyamán mindenképpen emelkedni fog.

Az elemzők szerint a 4 GB-os DDR3-as memóriamodulok esetében január hónap első felében 17 és 17,5 dollár közötti szerződéses ár volt érvényben, de az egyes gyártók az említett összegeknél már most jelentősen többet kérnek: egyesek már 20 dollár fölötti szerződéses ár érvényesítésére törekszenek. Az árak emelkedő tendenciája február hónap folyamán mindenképpen folytatódni fog, ám az elemzők arról egyelőre nem adtak hírt, hogy nagyságrendileg mekkora drágulásra lehet számítani.

Beérnek a korábbi intézkedések

Hogy miért következhet áremelés? Nos, ennek okát gyártói oldalon kell keresni: most kezdenek beérni azok az intézkedések, amelyekről már hetekkel ezelőtt is írtunk. A gyártók között van olyan, aki kompletten kilép a DRAM piacról, a többiek pedig a termelés visszafogásával, illetve a termékpaletta átstrukturálásával próbálják elérni, hogy a memóriaárak csökkenő tendenciájának vége szakadjon. Ezekre a lépésekre a gyártók szemszögéből mindenképpen szükség van ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni - a korábbi, rendkívül kedvezőtlen időszak sokakat megviselt. Az emelkedő árak új esélyt adnak a gyártóknak, hogy veszteségek helyett ismét profitot termelhessenek, így zavartalanul működhessenek tovább.

A drágulás tehát egyértelműen a fenti okok kombinációjából adódik. A fenti gondolatmenetet a DigiTimes forrásai is megerősítik, azaz szerintük is a termelés visszafogása miatt drágulnak az asztali memóriamodulok, valamint azért, mert a gyártók az asztali memóriamodulok piacától a jövedelmezőbb mobil DRAM, illetve a szerverekbe szánt memóriamodulok felé fordultak.

A korábbi kedvezőtlen helyzetet egyébként remekül szemlélteti, hogy az Inotera és a Nanya esetében az elmúlt negyedév súlyos veszteségekkel zárult: előbbi 128, míg utóbbi 301 millió dollárt vesztett. A két cég ezzel zsinórban a tizenkettedik veszteséges pénzügyi negyedévét zárta, azaz nagyjából három éve bukdácsolnak veszteségesen a memóriapiacon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LSiki
LSiki
2013. febr. 4. 17:31
#27

Nem csak itt az Ipon-on hanem máshol is már beharangozták a várható áremelkedést. Ezért figyeltem én is az árakat, és húztam a dolgot amíg lehetett.

Az eredmény.

[LINK]

Ezt még 12K-ért vettem az utolsó pillanatban.

Aki gépfejlesztésen töri a fejét érdemes sűrűn nézegetni a híreket és figyelni az árfolyamokat(és nem egyszerre beruházni a gépbe).

[LINK]

Ezt 42K-ért csíptem meg(bár ez esélyes hogy még később esni fog a 8K sorozat bevezetésével).

Memória, videokártya megvan. A processzor-alaplap párosra viszont egyszerre kell majd "lecsapnom".

A memóriával kapcsolatban viszont én most várnék. Esni fognak ezek az árak újból, mert az emelés már megvolt.

pal07
pal07
2013. febr. 4. 13:50
#26

Ezért veszek használtan úgy még aránylag beszerezhető.

pastu77
pastu77
2013. febr. 1. 15:05
#25

Bizony,már bő két hónapja is jelent meg cikk a várható áremelkedésről,akkor akkor 9500-ért vettem 2x4 gigát,most pedig nézem hogy már 7000 a 4 giga

Szecse
Szecse
2013. jan. 31. 20:48
#24

Lancaster

Nem most foglalkoztak először ezzel, ha elolvastad volna az erről szóló híreket az oldalon akkor nem írnál ilyen hülyeséget. :)

Lancaster
Lancaster
2013. febr. 2. 20:17

Szecse:

Ha elolvastad volna végig a hozzászólásomat, akkor te sem írnál nekem ilyen hülyeséget.:)

Én ide kb. csak hetente vagy 2-szer szoktam feljönni és azt sem a cikkek miatt, max csak átfutom a címeket, de én az elmúlt hónapokban valahogy nem láttam ilyen jellegű cikket. Sajnos. Elhiszem neked, hogy volt de én akkor sem láttam.:( Biztos nem volt ilyen figyelemfelkeltő címe...

fishingproo
fishingproo
2013. jan. 31. 14:04
#23

Tök f*sza, hogy nyáron egész gépet szeretnék cserélni, és most emelkednek az árak...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jan. 31. 13:10
#22

kiskoller - 2013-01-31 08:26:47

Ugye egy játák max 4 gigát használ (32-bit rulez) de nem ártana hagyni egy keveset a fránya win7-nek is, úgyhogy azt mondom 5-6 giga felett már nincs gyorsulás. Bár nem tudom hogy a mai rendes PC-s játékok még 32-bitesek-e, a BF3 milyen?

És az 1GB VRAM VGA karit miért nem számolod bele ? Azzal már 5GB amit megkell címezni és így az a 32bites oprendszer felejthető !!!

Lancaster
Lancaster
2013. jan. 31. 11:53
#21

Nagy f*sz ez az ipon is. Előbb emel és aztán jeleníti meg a cikket.

(Sajnos erről én csak itt és most olvastam először, mint gondolom ahogy a legtöbb ember is, aki nem annyira tájékozott a témában.)

kray
kray
2013. jan. 31. 11:36
#20

Én egyébként nem tudom, hogy miért kell siránkozni. Várható volt, hogy a memória árak visszafognak ugrani magasabb árra. Sosem volt titok, hiszen mondták is, hogy csökkentik a termelést, hogy aztán drágábban adhassák (mivel nem igazán érte meg nekik gondolom ilyen áron termelni).

Mielőtt valaki beleköt számolja bele, a gyártási költségeket, a munkaerőt, a céget is fenn kell tartani és hasonlók :)

kray
kray
2013. jan. 31. 13:18

Azt a részét nem is vitatom, hogy igen elvileg nem lehet megbeszélni az árazást a piac többi résztvevőjével, de ezzel foglalkozzon a hivatalos szerv, amelyiknek kell.

Én csak magáért az árakért való sírást nem értem. Így is elég olcsó még szerintem, és majdnem 1 teljes év állt rendelkezésre mindenkinek, amikor nagyon olcsón juthatott hozzá a memóriákhoz.

Aki pedig az ipon árazását vitatja az számítsa bele azt, hogy a Ft éppen semmit nem ér...

MacikaG
MacikaG
2013. jan. 31. 10:35
#19

Igen, nálunk már karácsony előtt óta folyamatosan emelkednek a mem árak és nem kicsit. Mondjuk egy 4 gigás Kingmax megcsíphető volt 5k-ért, most meg szinte 7.

Az 40%-os emelkedés. Szerintem indokolatlan. Bezzeg a vinyóárak nem akarnak visszaesni az árvíz előttire... És még az SSD is emelkedik rendesen, ami teljesen gáz. 128-as Agility 3 volt alig 22 körül, most meg 30. :-((

pcmagic
pcmagic
2013. jan. 31. 8:48
#18

Már most drágábbak! Elkéstünk.

SuhiTomi
SuhiTomi
2013. jan. 31. 8:27
#17

Én még 3 és fél éve vettem 2db DDR3 2GB-os 1333MHZ-s példányt darabonként 12-13ezer HUF-ért, akkor nem sírtam, most sem fogok :D:D:D. Amúgy meg nekem eddig mindenre elég volt, pedig játszom is.

yodamester10
yodamester10
2013. jan. 31. 7:33
#16

@uristen,én kételkednék abban,hogy minden játékhoz elég a 4 giga.

reen.core
reen.core
2013. jan. 30. 23:39
#15

Mostmeg mindenki fusson és vásároljon mert memóriáknak felmegy az ára... marketinglvl99

dfsz34
dfsz34
2013. jan. 30. 22:52
#14

Van 8gigám, mire az szűkös lesz, már nem azon fogom a fejem törni, hogy mennyiért veszek a gépbe még 8 DDR3-t, hanem gépcsere és DDR4, abból is megvárom mire olcsóbb lesz

enisherpa
enisherpa
2013. jan. 30. 21:27
#13

Pontosítsunk: egyszerre az összes gyártó visszafogta a termelését. Mert ha valamelyik nem tenné, az most eladási rekordot dönthetne. És persze szó sincs kartellezésről..

DDR4: Az AMD alsó és közép kategóriára gyárt laptop/desktop piacon, így most nem engedhetik meg maguknak, hogy ők vezessék be. Túl drága lenne. Az Intel meg addig nem engedi bevezetni (a Samsung már 2011-ben tárgyalt erről az Intellel), amíg az AMD APU-k előnyben vannak. Minek vezessenek be olyan technológiát, ami helyzetbe hozza a versenytársat? Állítólag 2014-re igérik a desktop DDR4 bevezetést.

atti2010
atti2010
2013. jan. 31. 9:06

DDR4: Az AMD alsó és közép kategóriára gyárt laptop/desktop piacon, így most nem engedhetik meg maguknak, hogy ők vezessék be. Túl drága lenne.

Nem ezen múlik hiszen betehetnének DDR3 és DDR4 vezérlőt is az APU CPU -ba ahogy megtették azt a DDR2 DDR3 esetén is így a vevő dönthetné el hogy melyiket használja de egyszerűen a DDR4 még korai fázisban van, a Samsung lehet hogy tárgyalt valamiről 2011 -ben de a DDR4 szabványt csak a tavaly vezették be így 2011 -ben nem volt értelme olyanról tárgyalni ami nem is létezik, az Intel meg nem nagyon hátráltathatja az AMD-t mert ha kevés lesz a sávszél szépen beraknak egy stacked memóriát az APU-ba és meg is van oldva.

uristen
uristen
2013. jan. 30. 21:15
#12

4GB DDR3 memoriam meg mindig eleg a mai jatekokhoz, tovabbi memoria meret nem szukseges.

siita
siita
2013. jan. 30. 19:55
#11

lajthabalazs: ott a pont nálad!

lajthabalazs
lajthabalazs
2013. jan. 30. 19:36
#10

Ha drágán adják, nem kell a tömeg, elég ha azok vesznek, akiknek szükségük van rá. Annak kellene elgondolkodnia az életén, aki rohan vásárolni, ha valami olcsó.

jozsefm
jozsefm
2013. jan. 30. 19:19
#9

Jó taktika, csak gratulálni tudok. Ha olcsón nem kellett majd drágábban tömegesen rohannak venni.

lajthabalazs
lajthabalazs
2013. jan. 30. 19:02
#8

Hát igen, a memóriagyártóknak nagy szükségük lenne volna a DDR4-re.

DDR1: 2000

DDR2: 2004

DDR3: 2007

DDR4: 2013(?)

Eddig három évente el tudtak adni egy újabb generációt csillagászati árakon, most viszont késik a szabványcsere, a felhasználók meg nem váltanak DDR3-ról DDR3-ra, mert akkora különbségek nincsenek.

Ez az áremelés a fenttartható világ felé mutató lépés. Mellé kell tenni az élettartam garanciát, és az ígéretet, hogy a DDR4 is legalább 6 éven át uralkodó szabvány marad, és akkor fogyni fog rendesen.

Taragas
Taragas
2013. jan. 30. 18:52
#7

Nem tudjátok srácok, hogy a kaveri az ddr4 lesz e már?

Terror
Terror
2013. jan. 30. 20:43

Taragas - biztosan nem, egyelőre csak server-szinten rajtol el a DDR4, desktopon ki tudja, mikor lesz belőle valami, ráadásul milyen áron, ami az alsókategóriában ugye meghatározó szempont...

PAndras91
PAndras91
2013. jan. 30. 16:40
#6

B*sszák meg

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jan. 30. 16:17
#5

Szerintem pont az ilyen elemzők "félrevert harangjai" miatt emelkednek az árak.

Phantomstranger
Phantomstranger
2013. jan. 30. 16:03
#4

Én már ígyis úgyis skipelem a DDR3-at. Mire az APU-kban lesz elég erős IGP, amire megéri váltanom, már a 4 is piacon lesz, addig meg kibírom a DDR2-vel. Ha kevés, majd használtból bővítem.

szerk.

A tartósan gyenge forint meg már önmagában is nyomott legalább 10%-ot az árakon, ha nem többet.

Phantomstranger
Phantomstranger
2013. jan. 30. 17:11

Nem is akarok. Mire piacra kerül a DDR4 nálam már úgyis egy komplett gépcsere lesz esedékes, addig meg a gépen upgradelehető 16GB ramig meg Phenom X6-ig, szóval valahogy csak kihúzom.

Terror
Terror
2013. jan. 30. 15:45
#3

De legalább lenne valami technikai fejlődés, még mindig 1.65 voltos vackoktól rogyadozik a polc.

ThompsoN
ThompsoN
2013. jan. 30. 17:04

Na ez az, a legtöbb gyártó még az 1600MHz-es, CL9-es példányoknak is 1,65V-ot ad.

/ 2
Vissza az oldal tetejére