Egy kantoni esemény keretében, a Global Mobile Internet Conference-en számolt be arról a Honor márka első embere, George Zhao, hogy a vállalat több fejlesztéssel vág bele a televíziók piacának a meghódításába. És komoly terveket tűzött ki célul a Honor egy teljesen új termékvonal elindításával.

Lehullott a lepel a Honor Visionről, ami a vállalat intelligens kijelzőre vonatkozó fejlesztéseit fogja össze. George Zhao beszélt egy új rendszerchipről, ami direktben a televíziók, illetve nagyobb kijelzővel rendelkező eszközök számára lett megalkotva, és arról is, hogy miként tervez kamerát csempészni az ilyen eszközökbe. Továbbá kiderült, hogy a Honor Vision keretében a fejlesztések elérhetőek lesznek mások számára is.

Galéria megnyitása

Az újítások közül a legnagyobb hangsúly egyértelműen a Honghu 818 lapkára helyeződött, ez hajthatja majd meg a Honor jövőben érkező televízióját. Melynek kapcsán az a hír járja, hogy kettő verzióban lesz megvásárolható, lesz egy alapmodell és egy jobb képességű is, ami valószínűleg funkcionálisan fog előnyt élvezni a társával szemben. (Talán az egyik rendelkezik majd a cég előugró kamerájával, a másik pedig nem.) Az elmondottak alapján a Huawei nagyon régóta dolgozott azon, hogy televíziókban is felhasználható rendszerchipet hozzon létre, állítólag nem kevesebb mint 5 évnyi munka áll mögötte.

Galéria megnyitása

Arról egyelőre nem sok információnk van, hogy a Honghu 818 milyen felépítéssel rendelkezik, de a számozásából kiindulva nem lenne meglepő, ha a Kirin 810-zel lennének rokoni vonásai. Azt lehet egyelőre erről az egységről tudni, hogy nyolcmagos az architektúrája, de azt már homály fedi, hogy milyen feldolgozók munkálkodhatnak benne. A vállalat kiemelte, hogy hét különböző képfeldolgozással kapcsolatos technológia van pillanatnyilag a repertoárjában. Képes az egység a mozgás előrejelzésre és a kompenzálásra (MEMC), a HDR támogatásra, a felbontás felskálázásra (Super-Resolution), az automatikus színkorrekcióra, a képzaj szűrésére, a dinamikus kontraszt javítására, és a Local Dimmingra is, ami annyit tesz, hogy tudja vezérelni a kijelző háttérvilágításának a klasztereit.

A Honghu 818 fejlesztésekor egyértelműen fontos volt a videodekóder fejlesztése, és ennek köszönhetően a Honor elmondhatja a chipről, hogy támogatja a 8K lejátszást is. A lapka megfelelő formátum mellett le tudja játszani a 8K-s videókat 30 FPS mellett, a 4K-s felvételeket pedig már 120 FPS-en is kezelheti, így a nagyon gyorsan mozgó jelenetek is simán rajzolódhatnak ki egy nagy kijelzőn, ami lehetővé teszi az ilyen megjelenítést. Állóképekből pedig 64 megapixelt támogat a Honghu 818. A mesterséges intelligencia is fontos lesz a Honor Vision esetében, így talán egy dedikált NPU is lesz majd a rendszerchipben. Az pedig biztos, hogy a Histen technológia biztosított, így a megfelelő hangzásvilág előállítsa sem okoz majd a lapka számára problémát.

 

Galéria megnyitása

A Honor kiugró kameráját minden bizonnyal ugyanúgy motor fogja majd mozgatni a televíziók és nagyra szabott megjelenítők esetében, mint az okostelefonokban. Hiszen a Honor Vision megalkotásakor elvileg az volt a cél, hogy minél jobban hasznosítsák a tervezők a mobiltechnológiákkal megszerzett tudást és tapasztalatot más területen is. Ehhez a megoldáshoz kapcsolódni fog majd arcfelismerési funkció is, amit akár többféle módon is hasznosíthat majd a Honor a TV-ben. Például az a felhasználóhoz társíthat profilt, és automatikusan felismerheti az embert a televíziózás megkezdésekor.

A Honor TV a hírek szerint augusztus 10-én fog debütálni, és 55 hüvelykes méretben lehet majd megvásárolható. A készülék először Kínában lesz hozzáférhető, ott néhány nagyobb kereskedésnél már előfoglalással is lehet élni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. júl. 31. 0:28
#3

fasza, veszek egy komoly tévét, aztán órákat vagy napokat kell elcsesszek, hogy elcsípjem a mikrofon meg kamera kábeleit, utána meg össze is kellene raknom....

LaVi91
LaVi91
2019. júl. 30. 14:23
#2

Ne szeretkezz a Siri mellett, mert mások is hallhatják!

Lassan jön az a cím is, ne szeretkezz a TV előtt, mert mások is láthatják.

 

Én tuti nem teszek, tennék ilyen dolgokat a házamba, nem mintha lenne valamitől is félni valóm, de utánam ne kémkedjen egy ilyen kütyü sem.

Régebben is volt valami hír egyik TV-ről, hogy egy szerverre tolta fel az adatokat. Pontosan már nem emlékszem mi volt a lényeg abban, de egy TV mit kutakodik utánam? Miért kell minden eszköznek loggolnia, épp mit csinálok, merre járok, mit nézek, mit hallgatok vagy épp kivel mit beszélgetek vagy bűjok össze.

Lassan az ember már el sem tud vonulni sehová sem, mert mindehol lát vagy hall valaki. Olyan lassan nem fog létezni, hogy magánélet. Végén ha az ember egyedül szeretne maradni egy kicsit, 30 méterre a föld alá kell mennie egy beton bunkerba amin semmi sem lát át.

 

Tudom, sokan vannak akiknek az ilyen dolgok bejönnek, de vannak olyanok is akiket egyáltalán nem érdekelnek az ilyen dolgok, és minél jobban veszik az emberek ezt a szart, annál jobban erőltetik, nyomják le az ember torkán, míg el nem jutunk addig, hogy sima, mezei TV-t vagy valamit nem lehet venni, ami nincs rákötve egyetlen egy hálózatra sem.

macman507
macman507
2019. júl. 30. 16:17

@LaVi91 Mobiloknál már kb eljött ez a korszak. Ha érintőképernyős mobilt akar valaki, akkor szinte biztos, hogy lesz benne pl ujjlenyomat olvasó, amiért nem vagyok túlzottan oda. A kamera meg már egy ideje figyel, de ez kb köztudott.

Ch00ler
Ch00ler
2019. júl. 30. 14:00
#1

Nekem az is eleg lenne, ha visszakapnank a Skype-ot a regi tevekre, amiken anno megvolt, de aztan persze a kocsog samsung leszedte az osszes teverol mondvan, hogy nem hasznalja senki. Szerintem kapjak be.

 

Annyi eszuk nem volt, hogy csinaljanak hozza valami normalis platformot, inkabb kukaztak. Remelem, most a kinaiak megcsinaljak, a samsung tv eladasok meg visszaesnek kisse.

Vissza az oldal tetejére