A Microsoft számára nem kezdődött éppen jól a DirectX 12 és az Univerzális Windows Platform rajtja, és sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre a folytatás sem jobb. Megjelent ugyanis a Killer Instinct harmadik évada, ami most már Xbox One mellett elérhető PC-n is, kizárólag a Windows 10-es áruházon belül.

A zárt Windows platform problémáiról korábban is írtunk már: nem kapcsolható v-sync, kizárt modtámogatás, és az exkluzív teljes képernyős mód hiányát is fel lehet róni jelenleg a rendszernek. Úgy tűnik azonban, hogy a Killer Instinct problémái nem innen erednek, hanem a játék motorjával lehet valami furcsaság.

Az első tapasztalatok szerint ugyanis úgy tűnik, hogy a játék motorjának belső frissítési gyakorisága a monitor képfrissítéséhez igazodik. Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy 120hz-es és 144hz-es monitorokon gyakorlatilag játszhatatlan a PC-s Killer Inctinct, ahogy az a lenti videóban is látszik. Megint mások viszont arról számoltak be, hogy 4K-s 30hz-es monitorokon pedig a játék valamiért fele képfrissítéssel, azaz 15hz-en fut.

A megoldás jelenleg az, hogy a monitor képfrissítését 60hz-re kell átállítani, amit meg lehet tenni mind az Nvidia, mind az AMD drivereinek beállításai között. Ezen kívül a beszámolók szerint az Nvidia Inspector beépített framerate limitere is működik. Habár nyilván egyik sem túl elegáns megoldás, legalább a megvásárolt játék megfelelően fog futni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

58 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Rimagras
Rimagras
2016. ápr. 1. 12:32
#9

Na, elegem lett. Telepítettem a Win10-et, a GTX 970-et becseréltem egy Fury Nano-ra, ami alá ment egy FX9590.

potocki
potocki
2016. márc. 31. 15:59
#8

"Az első tapasztalatok szerint ugyanis úgy tűnik, hogy a játék motorjának belső frissítési gyakorisága a monitor képfrissítéséhez igazodik."

Ha ez így van, akkor a helyzet tragikus, szerintem viszont inkább arról van szó, hogy a játék architektúrájáért felelős programozó hibázott, bár elképzelni is nehéz, hogy ez nem tűnt fel senkinek a fejlesztés alatt.

Nem volt egy nyomorult GameManager gameobject (mondjuk egy perzisztens pszeudo-szingleton), ami indított volna egy vezérlésre használt coroutine-t? 2016-ban nem evidencia az, hogy külön kell kezelni a renderelést, a fizikai szimulációt és a timereket?

Értem én, hogy könnyebb a Microsoftot meg a motort hibáztatni, csak nem biztos, hogy érdemes.

Fzoltan
Fzoltan
2016. márc. 31. 11:16
#7

Gondolom a sok gyűlölködő VÉLETLENÜL siklott át azon a problémán, hogy nem az UWP hibája, hanem a szoftver grafikus motorjáé.

noherczeg
noherczeg
2016. márc. 31. 1:03
#6

Agyon tesztelt szoftver. Csak ugy hasit ez a sok innovacio....

nigrablack
nigrablack
2016. márc. 30. 20:25
#5

Ej de jó alkalom született már megint egy kis fikakenésre. Szar a win 10 (pedig nem). Szoptok vele (megérdemlitek). Mer a Windows 7 mennyivel jobb volt (még jó, hogy nem az XP. Bár akkor meg a Win 98-at éltették sokan. A Win95 eljövetelekor meg a dos 6.22-t sírták vissza egy csomóan. Nem mondom, hogy a magatokfajták. Ja, bocs. Mégis ideírtam. Rohadt Microsoft. Rohadt ez. Rohadt az. Az AMD-sek meg sírnak. Most már ez is kiderült. Mert az AMD is szar. Vagy az nVidia vagy az intel. "Kurvasokgépem voltmár, de mindig szar volt-vettemvolnamást, de nemhagyták". Satöbbi. Haters will hate.

Terror
Terror
2016. ápr. 1. 12:27

Ugyanilyen Vistás emberekkel is tele volt a padlás anno. Elmúlik.

BReal
BReal
2016. márc. 30. 16:05
#4

Oké. Bevallom nem tudok felnőni hozzád érvelésben. Így igen, feladom, és elismerem, hogy a GoW-DX12 egy csőd, egy nulla, az AC Unity pedig istentelen jó játék.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. ápr. 1. 20:03

Akkor innentől kezdve tartsd is be az ígéreted. Pacsi :)

Terror
Terror
2016. márc. 30. 14:33
#3

A Killer Instinctnek amúgy az a baja, hogy soha esélyük sem volt a Mortal Kombat, de még a Street Fighter ellen sem. Meg aztán voltak még ilyenek, hogy Tekken. Meg egy millió mangaport verekedős játékká. Szóval így könnyű volt elvesződni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. márc. 30. 14:30
#2

Újabb gány port, mindjárt meglepődök :D Manapság ami dx12-es vagy win10-es az mind szar, vajon miért? :)

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 31. 12:51

"Idő kérdése és fasza lesz,"

Mint az FX procik, mint a Mantle, mint a Vulcan... Ismerjük.

RaVer86
RaVer86
2016. márc. 30. 14:28
#1

A béta óta win 10-et használok és régebben voltak összeomlások, mostmár hibátlan a rendszer, a Killer Instinctel is nyomattam bő egy órát és igaz 60hz-en megy a monitorom, de semmi hiba nem volt. Amúgy meg ez a legjobb verekedôs játék a Soul Blade óta... :D A win 10 meg összességében nagyon jó, stabil és gyors.

Vissza az oldal tetejére