Shop menü

NZXT KRAKEN X61 – MEGOLDÁS FORRÓSÁG ELLEN

Megnövelt méretű radiátor, 14 cm-es légkavarók, jó csövezés - jól hangzzó recept egy minőségi vízhűtéshez.
Pintér Gábor
Pintér Gábor
NZXT Kraken X61 – megoldás forróság ellen

Bevezetés

Nemrég egy cikkünkben az Enermax illetőségű Lepa vízhűtéseivel foglalkoztunk,melyben kitértünk az LCLC jellegű vízhűtések kialakulásának mérföldköveire, így akinek az az írás kimaradt, ajánljuk a fellapozását, már csak azért is, mert lesz még egyéb visszautalás is arra az írásra. A mai tesztben ugyanazt a szálat visszük tovább, amit ott elkezdtünk, ami azt jelenti, hogy egy újabb LCLC vízhűtés kerül porondra, ezúttal viszont az NZXT tálalásban.

Galéria megnyitása

Az NZXT neve talán kevesebbeknek cseng ismerősen, pedig nem tegnap kezdték ők sem, immár 12 éve fejlesztik a termékeiket, és bár eleinte főleg gépházakkal foglalkoztak (nemrég meg is néztünk egy elég jól sikerült példányt), mostanra már szélesebb a palettájuk: hűtések, tápegységek, kábelek, panelek és egyéb kiegészítők is megtalálhatóak benne. Többek között az alul látható Kraken X61-es vízhűtés, amit mindjárt közelebbről is megvizsgálunk.

NZXT Kraken X61

NZXT Kraken X61

A gyártó a honlapon a „világ első variálható sebességű vízhűtése” szalagcímmel igyekszik növelni az érdeklődést. Mi nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy ez tényleg így van (hogy ezzel ők az elsők), de eltekintünk attól, hogy bizonyítékokat keressünk az ellenkezőjére, inkább lelkesen elfogadjuk, hogy az NZXT ezt is megcsinálta. Mivel LCLC hűtésről van szó, a klasszikus szerkezet természetesen itt is tetten érhető.

Pumpával egybeépített blokk, illetve kétirányú csövezés a blokk és a hőátadó felület között, ez jelen esetben egy 140 × 280 × 27 mm-es alumínium radiátort jelent, ami így még a szokásosnál is nagyobb méretű a 14 cm-es szélesség és 24 cm hosszúság miatt, erre mindenképpen ügyeljünk a házválasztásnál, mert nem minden képes befogadni a Kraken X61-et (van kompatibilitási segédlet a letöltések szekcióban). Ez egyébként a standard méretű radiátorokhoz képest plusz 36 százaléknyi hőátadó felületet jelent. A megnövelt mérethez nagyobb ventilátorok is dukálnak, és nem kell csalódnunk ezen a fronton sem, 14 cm-es légkavarók dolgoznak a radiátoron. Ezek FX V2 140MM RADIATOR FAN névre hallgató modellek, melyek sejtelmes „nano” csapágyazást tartalmaznak.

Fordulatszámuk 800 és 2000 RPM között alakul, légszállításuk ehhez kapcsolódóan 1,2 és 106,1 CFM közötti, a statikus nyomás 0,36-1,97 mm-H2O, a zajszint pedig 20-37 dBA tartományban mozog. A vezérlés természetesen 4 tűs csatlakozón keresztül történik, PWM-mel. A pumpa fordulatszáma 2400-3600 ± 150 RPM, csatlakozója 3 tűs, de az alaplapra köthető USB csatlakozóval elő van készítve CAM csatlakozásra, ami az NZXT saját vezérlőszoftvere, pontosabban a program használható NZXT termékekkel.

Ebben a programban egyénileg paraméterezhetjük a pumpa és a ventilátorok fordulatszámát (profil szerint), illetve szabadon játszhatunk a blokkot megvilágító LED-ek színével is. A blokk tetejének műanyag borításán megvillanó NZXT felirat és grafika egyébként valóban impresszív látványt nyújt, de ezt csak akkor tudjuk hosszú távon is csodálni, ha plexis oldallappal rendelkező házunk van, vagy ha nem rakjuk fel a gépház oldalát – ez viszont légáramlás szempontjából nem javasolt.

A hűtőblokk alján tradicionális kialakítású, kerek formájú réz talpat találunk, melynek belső feléről túl sokat nem árul el az NZXT, annyi tudható, hogy mikro-lamellás, így elméletileg nagy hatékonysággal képes átvenni a hőt a CPU felületéről. A 40 cm-es csövezés se nem túl lágy, se nem túl merev, kényelmesen szerelhető, a hossza révén pedig akkor sem kell zavarba jönnünk, ha egy nagyobb távolságot kell áthidalni a ház teteje és a CPU foglalat között. Emellett a Kraken X61 egyéb kábelezése és minőségi, minden fekete harisnyázást kapott, ami nem csak esztétikailag hat szépnek, hanem kábelrendezésnél is segíti a munkánkat.

Az Intelesek számára jó, az AMD-seknek kevésbé jó hír, hogy a blokkot az NZXT az Inteles lefogatóval előkészítve teszi a csomagba, így ami az egyik oldalon munkaidő megtakarítás, az a másik oldalon plusz munka. A felszerelés-beüzemelés egyébként abszolút nem bonyolult és nem is ismeretlen, de a gyártó oldalán animációs videó segíti azokat, akik először vállalkoznak ilyen feladatra. Intel LGA 11XX esetén szükség lesz a műanyag hátlapi lemezre, melynek meneteit a belső állásba kell csúsztatni (LGA 1366 esetén a külső állásban maradnak), majd a keretet beilleszteni az alaplap furataiba, jöhet a négy darab „állványzat” csavar, rá a blokk kerete, arra pedig a rögzítőcsavarok, és készen is vagyunk.

LGA 2011 esetén még könnyebb a helyzet, ilyenkor hátlapi keretre sincs szükség, hiszen a gyári Intel rögzítőkeret használható. AMD-nél első lépésben el kell távolítani a blokkról az Inteles rögzítőkeretet, melyhez alulról ki kell pattintani a fixáló műanyag gyűrűt, ezután a fémkeret elforgatását követően levehető a régi, illetve felhelyezhető az új lefogató. Az alaplapról a gyári AMD-s műanyag leszorítókat le kell csavarozni, de az AMD-s fémkeret marad, az NZXT csavarjai ebbe ülnek bele, ami utána következik, az már megegyezik a többivel.

A minőség szót minden gyártó annyiszor hangoztatja, amennyiszer csak lehet, így már eléggé elcsépeltnek tűnik, ami viszont meggyőző erővel bír, az a 6 év garancia, ezzel valóban hitelt kap a minőségi jelző a termékkel kapcsolatban.

Galéria megnyitása

Csomag tartalma

A nem kis méretű kartondoboz külsőleg is szemrevaló, a hatalmas méretű, előnyös látószögből lefotózott radiátor és a vörösen világító pumpa azonnal oda vonzza a tekintetet. A belsővel sem lehetünk elégedetlenek, a hűtésen és a ventilátorokon kívül megkapjuk az Inteles és AMD-s leszorítókeretet, az ezekhez szükséges csavarokat, a ventilátorok és a radiátor rögzítéséhez szükséges csavarokat, valamint természetesen egy felhasználói kézikönyvet is. Extrákat ugyan nem rejtett a csomag, de ami a használathoz kell, az benne van.

Tesztkonfig, tesztkörülmények

Mivel processzorhűtésről beszélünk, nyilván kulcsfontosságú, hogy milyen központi egység megfékezéséről van szó. A teszt idejére igyekeztünk a feladatnak megfelelő „kazánt” beszerezni, amely egy szorzózár-mentes Sandy Bridge-E, 6 maggal, 12 szállal, 3,2 GHz-es alap- és 3,8 GHz-es turbó órajellel, magyarán egy Core i7-3930K. 32 nanométeres gyártástechnológiával készült, maximális fogyasztása 130 watt, az Intel által meghatározott ajánlott maximális működési hőmérséklete 66,8 °C. Mivel a mérésekhez nem volt szükség 3D-s teljesítményre, nem alkalmaztunk izmos videokártyát, a képet egy Sapphire Radeon R7 250 1 GB VGA szolgáltatta.

A rendszerbe - melynek alapját egy igazi nyugdíjas nagyágyú, az MSI Big Bang XPower II LGA-2011 alaplap adta - 4 × 4 GB, 2400 MHz-es ADATA Gaming quad-kit került, bár ennek a mérések szempontjából nem volt jelentősége. Sokkal inkább a tápegységnek, mely egy Corsair VS 550 modell volt. Nem egy ultramodern darab, nem is egy ultracsendes PSU (így hangja belezavarhatott a hűtések zajszintjének megítélésébe teljes terhelés alatt), de egy átlagos konfigurációba tökéletesen megfelelő. Háttértárként egy 250 GB-os Seagate merevlemezt alkalmaztunk. A hűtést tesztpadon tettük próbára.

A tesztrendszer tehát összefoglalva:

Galéria megnyitása

Egyes gyártók megemlítik, hogy az új pumpák az üzembe helyezéskor még eltávolíthatnak némi levegőt a rendszerből, és amíg be nem járatódnak, kicsit „kluttyogósabb” lehet a hangjuk, ezért az NZXT Kraken X61-en is eszközöltünk egy bő fél órás bejáratási fázist. A pumpa kábelezése úgy van megoldva, hogy összesen négy darab 4 tűs ventilátorcsatlakozót tartalmaz, ezáltal elméletileg akár 4 darab légkavarót képes fogadni, maga a blokk pedig 3 tűs csatlakozóval kapcsolódik az alaplapra, illetve az USB kábellel érhetőek el a szoftveres vezérlési lehetőségek. A tápellátást SATA tápcsatlakozón keresztül kapja.

Az alaplap ventilátor-vezérlési képességét a következő módon állítottuk be: CPU Smart Fan Targetnek 70 °C-ot lőttünk be, némileg igazodva ezzel az Intel specifikációjához. A CPU Min. Fan Speed 50 százalékra volt állítva, SYS Fan1 és SYS Fan 2 Control AUTO-ra, a többi pedig szintén 50 %-ra, bár utóbbi jellemzőknek jelen esetben nem volt nagy jelentősége, hiszen a CPU_FAN header volt használatban. A léghűtés mindkét ventilátorát is a CPU_FAN ventilátorkivezetésről hajtottuk meg, a BIOS beállítások az ő esetében is ugyan ezek voltak.

Hogyan mértünk?

Elsőként egy alapórajeles mérést végeztünk el a hűtésekkel. Ehhez a Core i7-3930K alapfeszültségen üzemelt és az energiagazdálkodási funkciók is be voltak kapcsolva (ilyenkor terheléssel a teljes konfigon 242 watt fogyasztást mértünk). A tuningolt mérésnél a szorzót 45-re, míg az alapfeszültséget 1,4 V-ra állítottuk be, azaz a 4,5 GHz-es órajelhez jelentősen megemelt feszültséget társítottunk. Ennek köszönhetően terhelés alatt a teljes rendszer fogyasztása egészen 334 wattig kúszott fel, amiből legalább 250 watt a processzor volt.

Galéria megnyitása

A terheléshez AIDA64-et használtunk, amit minden esetben 45-50 percig futtattunk, majd egy 15 perces visszahűlési fázis következett. Az egész procedúrát természetesen monitoroztuk is az AIDA64-gyel. Az összesített minimum, maximum és átlag CPU hőfokok („package” – a hőátadó felületen mért hőfok) mellett átlagot képeztünk a négy mag egyenkénti adataiból, és ezekből is külön diagramot készítettünk.

Galéria megnyitása

Közzétesszük az elkészült képernyőmentéseket is, melyek tartalmazzák a hőmérsékleti monitorozás grafikonját, illetve az eredmények statisztikáját is. Mostanra minden lényegi információról említést tettünk, lássuk hát az eredményeket!

Eredmények, szoftver, zajszint

Első lépésben a korábban leírtaknak megfelelően alapórajelen és alapfeszültségen mértük le a CPU-t, utána pedig elvégeztük a tuningolt vizsgálatot. Az eredményeket ezúttal közös grafikonokon szemléltetjük, amiken a hűtések mögött olvasható "4,5 GHz" jelzés természetesen a túlhajtott beállításokkal elvégzett mérést jelenti. A léghűtéses viszonyítási alapként használt DeepCool Neptwinnel csak alapórajeles tesztet tudtunk csinálni, a túlhajtott CPU által keletkezett hővel már nem tudott elbánni (cpu throttling jelentkezett), de ezt természetesen nem is vártuk el tőle a specifikációja alapján. A tesztkörülményekkel kapcsolatban azt is kötelességünk megjegyezni, hogy az NZXT Kraken X61 mérésének idején a szobában ~3 Celsius fokkal magasabb hőmérséklet uralkodott, mint a többi hűtőmegoldás mérésekor.

Az első három grafikon a processzor azon szenzorának értékeit tartalmazza, amely a CPU hővezető kupakján mért (package) hőmérsékletet mutatja, kitérve a minimum, átlag és maximum adatokra.

A grafikonokból kiolvasható, hogy a Kraken X61 néhány fokkal gyengébb hűtőteljesítményt mutatott, mint a két Lepa vízhűtés, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindezt halkabb üzem mellett érte el, alapórajeles terhelésnél a pumpa és a ventilátorok fordulatszáma csak minimális mértékben emelkedett, a hűtés terhelve is majdnem olyan halk volt, mint terheletlen állapotban. A tuningolt mérési fázisnál is átlagosan 2-3 fokkal elmaradt a Lepáktól, bár maximum értékben már beérte az Aquachanger 240-et (és a környezeti hőmérsékletet is figyelembe véve, kb. egálban lehetnek).

A következő három grafikon a CPU azon szenzorainak átlagolt értékeit tartalmazza, amelyek az egyes processzormagokon mért hőmérsékleteket mutatják, kitérve a minimum, átlag és maximum adatokra.

A maghőfok és a kupakhőfok egyenes arányosságban áll egymással, így természetesen arányaiban ugyanazokat a különbségeket tapasztaltuk, nagyjából 3-4 °C foknyi hátrány volt felírható a Lepákhoz képest. Ha ebből levonjuk az eltérő szobahőmérsékletekből adódó differenciát, akkor a Kraken X61 lényegében beéri a két ellenfelét.

CAM Szoftver

A monitorozó, finomhangoló, tuningoló szoftver CAM névre hallgat, letölteni az NZXT weboldán a "Products" fül PC monitoring részlegénél lehet, ami átirányít minket egy másik weboldalra (okostelefonra is elérhető). Hosszabb távon érdemes lehet regisztrálni a használatához, de munkára fogható "Guest" (vendég) módban is, tehát a regisztráció nem kötelező feltétele a használatnak. A telepítést követően szükség van egy újraindításra, ezután már használható is a CAM. Az alapértelmezett ablak a "Dashboard", ahol a legfontosabb információkat tárja elénk a program, úgy mint CPU/GPU hőfok és terheltségi szint, RAM terhelés, egyes alkalmazások RAM fogyasztása. Az alsó résznél a Kraken felirat alatt láthatóak a vízhűtésre vonatkozó paraméterek. A vezérlési profilnál "Fixed" (konstans), Silent (csendes) és Performance (teljesítmény) mód választható.

Mellette látható a víz aktuális hőfoka, a ventilátorok fordulatszáma százalékosan, illetve pontos RPM értékként, ahogy a pumpáé is. A "Build" fül alatt a gép hardvereivel kapcsolatban kapunk bővebb tájékoztatást. A "Tuning" részleg egyelőre béta állapotú, de meglehetősen szabad kezet ad videokártya túlhajtáshoz. Állítható a power limit mértéke, a GPU és a RAM órajele, de ventilátor-vezérlési profilt is választhatunk. A "Kraken" fül alatt ismét megkapjuk a már említett adatokat, illetve az aktuális profil működési görbéjét is kirajzolja. Sőt, ha létrehozunk egyedi profilt, az is ezen a grafikonon szabható testre, tehát mi alakíthatjuk ki a profil teljesítménygörbéjét. Alatta, a "Kraken LED settings"-nél bütykölhetjük a pumpa világítását. A "standard" módnál megadhatunk másik színt, míg az "alternate"-nél egy másodlagos szín paraméterezhető, ilyenkor a LED a kettő között váltakozik. A "blinking" villogtatást jelent, aminél vagy a kiválasztott szín aktív, vagy kikapcsolja a LED-et, az általunk megadható szekundumos szekvenciával. Az "off" állás értelemszerűen letiltja a világítást.

Zajszint

Bár a Corsair VS 550 tápegység ventilátora is elég magasra kapcsolt a komoly 12 V-os ágon tapasztalható terhelés következtében, azért erősen fülelve ki lehetne hallani azt, amire kíváncsiak vagyunk, bár ha valaminél erősen kell fülelni, az már jó dolog. Hangsúlyozzuk, a BIOS-ban ugyanazokat a vezérlési paramétereket alkalmaztuk minden hűtő esetén. Nyilvánvaló, hogy a légkavarók fordulatszáma jelentősen függ attól, hogy az adott hőátadó közeg és felület (hőcső/levegő kontra víz, borda versus radiátor) milyen gyorsan mennyi hőt tud elvezetni. Ezek az LCLC vízhűtések már vannak annyira jók, hogy terheletlen állapotban olyan minimális zajt állítanak elő, hogy egy zárt gépházban alig lehet őket hallani. Ilyen volt a Kraken X61 is, ahhoz, hogy hallható legyen valamennyi szélzaj, 4-5 cm-re kellett tenni a fülünket a ventilátoroktól, de a pumpa halk szürcsögése és motormorgása is körülbelül ilyen távolságból hallható, ilyenkor a pumpa 2400, a ventilátorok 780 RPM körüli értéket mutattak, a vízhőfok 30 fok körül volt. Ami még ennél is jobb hír, hogy alapórajeles terhelésnél ez a szoftver szerint alig módosult, a vízhőfok 38-40 °C környékére melegedett, de a ventilátorok fordulatszáma 900 alatt maradt, míg a pumpa 2600 RPM körül pörgött.

A tuningolt profil terheletlen állapotban körülbelül olyan paraméterekkel indult, mint az alapórajelesnél a terhelt állapot. Terhelés közben a vízhőfok 46-49 °C-ig jutott, a pumpa a szoftver szerint nem kapcsolt 3000 RPM fölé, de közelről fülelve hangosabb morgás volt tapasztalható, ahogy a radiátor lamelláin is hallhatóbban süvített át a levegő, de eközben a Corsair VS 550 ventilátora már nagyon fickósan pörgött, így a rendszer leghangosabb eleme egyértelműen a tápegység volt. Egy jól szigetelt házban, csendesebb PSU-val igen halk konfig építhető az NZXT Kraken X61 alkalmazásával.

Összegzés, vélemény

Verdikt

A Kraken X61 a két tagból álló Kraken család nagyobbik tagja. Az X41 mindenben megegyezik a nagytesóval, azt kivéve, hogy egyventilátoros radiátorral operál. A hűtés minőségére az előzetes specifikáció alapján sem lehetett panasz, de ez a használat során is bizonyosságot nyert. A felszerelés a mellékelt használati útmutató alapján sem okozhat különösebb nehézséget, de azok számára, akik most találkoznak először LCLC vízhűtéssel, segítséget nyújthat a gyártó oldalán fellelhető animációkkal teletűzdelt segédlet is.

A csövezés kellően hosszú és rugalmas, a radiátort sem nagy kunszt rögzíteni a megfelelő csavarokkal a megfelelő rögzítési pontokhoz, de a speciális méret révén mindenképpen ajánljuk átböngészni a kompatibilitási listát a házakkal kapcsolatban, nehogy akkor érjen minket kellemetlen meglepetés, amikor már szerelnénk be a hűtést a kuckóba. A hűtőteljesítményt némileg elmaradt a két Lepa modelltől, de a specifikáció nem tartalmazott adatot arra vonatkozólag, hogy a Kraken X61 TDP alapján mekkora hő elvezetésére képes, illetve a mérés idején körülbelül 2-3 °C-kal magasabb hőmérséklet volt a tesztszobában, így végülis kihozhatjuk a produkciót nagyjából egálra. Zajszintben jelentős különbség nem volt tapasztalható, de a hasonló specifikációs adatok ellenére a Kraken X61-et halkabbnak éreztük, amiben bizonyosan szerepe van a 12 helyett 14 cm-es ventilátoroknak. Paraméterezhetőség tekintetében az USB-s interfésznek, illetve a szoftvernek köszönhetően a Kraken X61 többet nyújt, így aki nagyon háklis a hangra, lehetősége van a Krakent úgy beállítani, hogy még tovább minimalizálja az üzem során keletkező zajszintet.

A csomagban mindent megtalálunk, ami a használathoz kell, de extra tartalom nem képezi a doboz tartalmát. Dizájnt tekintve sem fest rosszul az NZXT gyermeke, a fekete felületek (radiátor, blokk, csövezés, harisnyázás, ventilátor-keret) kellemes összhangot képeznek a fehér ventilátorlapátokkal, a pumpa borításába rejtett, variálható színű LED-világítás pedig további értékes fűszer azoknak, akiknek a külső sem mindegy. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezzük, hogy ez a jellemző ebben a kategóriában már egyáltalán nem számít egyedi tudásnak. Mindent egybevetve az NZXT Kraken X61 bruttó 43 600 forintos ára egy picit magasabbnak tűnik az indokoltnál, pláne, ha azt nézzük, hogy a külsőleg még több extrát és nagyobb hűtőteljesítményt kínáló ENERMAX Lepa EXllusion 240 több, mint 10 000 forinttal olcsóbb, a hőelvezetést tekintve hasonló produkcióra képes Lepa AquaChanger 240-nél pedig már több, mint 20 000 forintos különbségről beszélhetünk, ráadásul a szabvány méretű radiátorok miatt ezeknek a termékeknek a kompatibilitása sokkal szélesebb, mint az NZXT Kraken X61 esetében.

A felezett méretű radiátorral operáló Kraken X41 ára is több, mint 34 000 forint, ez bizony szintén nem kevés. A jelenlegi árazás alapján véleményünk szerint az NZXT Kraken család tagjait akkor érdemes választani, ha valamilyen okból kimondottan NZXT megoldást keresünk, vagy ha ki tudjuk és ki szeretnénk használni a szoftveres vezérelhetőség előnyeit, és egy nagy teljesítményű, de ennek ellenére nagyon halk üzemre hangolható vízhűtést keresünk, netán a 6 év garanciáért cserébe hajlandóak vagyunk felárat fizetni. Ha a vásárlást tekintve a NZXT Kraken egyedi funkció nem jelentenek számunkra kézzel fogható előnyt, illetve az ár/teljesítmény mutató a legfontosabb tényező, akkor célszerűbb lehet tovább böngészni a kínálatban, mert hiába voltak nagyon jó tapasztalataink az X61-gyel, azért egy a ceruza vastagon fogott az ár meghatározásánál.

A Kraken X61-et a gyártó hivatalos képviseletétől kaptuk kölcsön tesztelésre, ezúton is köszönet érte!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére