A Persona 4 Arena Ultimax hamarosan újraéled, az eredetileg 2012-es Persona verekedős játék felújított változata március 17-én fog megjelenni Steamre, PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re, ám valamilyen furcsa okból kifolyólag a rollback netkód nélkül. 

Valószínűleg a közösség aktív érdeklődése nyomán, most bejelentésre került, hogy a Steam és a PS4 játékosok megkapják a verekedős játékok számára igencsak fontos netkódot, ám a Nintendo Switch változat birtokosai ki fognak ebből maradni. 

A rollback netkód egy olyan, verekedős játékokban hatékonyan használható nyílt forráskódú, internetes kapcsolati módszer, aminek segítségével a játékosok nagy távolságok mellett is észrevehetetlen lag nélkül tudnak megküzdeni egymással, csakúgy, mintha egymás mellett ülnének. 

Lényege, hogy a netkód előre megjósolja, milyen gombot fog a játékos megnyomni a következő pillanatokban, és erre lerenderel egy képkockát. Igen ám, de amint a játékos eltér a jóslattól, a rendszer ügyesen visszaforgatja magát a legutolsó helyes állapotba és így bár lehet, hogy az animáció éppen kicsit furán jelenik meg a képernyőn, de valóban azok a találatok fognak számítani, amit a két játékos egyazon időben lenyomott.

A rendszer lényege, hogy jóval többször jósolja meg helyesen az eseményeket, mintsem rosszul, így akár több száz ms-os késést is sikeresen és szinte észrevehetetlenül tud korrigálni. Manapság szinte öngyilkosság kiadni online verekedős játékot enélkül a funkció nélkül, mert az jelentős lagot eredményez, amitől a játék belassul vagy játszhatatlanná válik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 1. 13:31
#1

Semmi értelme. Csak helyben érdemes verekedős játékokkal játszani.

Vissza az oldal tetejére