Az Európai Unió az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a vezető technológiai cégeket megregulázza. Ennek érdekében jött létre az új AI Act, a DMA, valamint a DSA jogszabály hármasa is. A korábbi ígéretének megfelelően a vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy minden érintett cégre kiterjesszék ezeket, így került képbe a ChatGPT is.
Az Európai Unió döntött arról, hogy a jövőben az OpenAI által fejlesztett ChatGPT a Very Large Online Search Engine (VLOSE), vagyis óriási online keresőmotornak minősül. Ezen felül pedig az óriási online platformok (VLOP) köre is bővült, ebbe a kategóriába pedig a Reddit és a Roblox lett viszonylag frissen besorolva. Ez a döntés azt jelenti, hogy a korábbiaknál több és szigorúbb előírásoknak kell majd megfelelnie a felsorolt szolgáltatásoknak.
A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályok vonatkoznak majd a hatalmas, Európában is meghatározó piaci szereplőkre. A DSA rengeteg előírást vonultat fel, melyekkel a piaci óriásokat igyekszik kordában tartani az EU.
A jogszabály megtiltja például a platformoknak, hogy hirdetéseiket kiskorúak körében célzottan próbálják “sugározni”, de tiltott ennek keretében az is, hogy felhasználják az egyén szexuális irányultságát, vallását, etnikai hovatartozását vagy politikai meggyőződését bármilyen célból. Emellett előírja a vállalatok számára a DSA, hogy nagyobb átláthatóságot biztosítsanak az ajánlóalgoritmusaik működését illetően, ami jelen esetben főleg a Redditnél lesz majd érdekes.
Az OpenAI éppen most vezette be a hirdetéseket az Európai Unió területén is, miután az Egyesült Államokban és más területeken már hónapokkal ezelőtt megjelentek az első reklámok a chatbot válaszai között. Akik sokat beszélgetnek a mesterséges intelligenciával, azoknak nagy valószínűség szerint már szemet szúrt néhány friss hirdetés. Az EU illetékesei felelősségre vonhatják majd a ChatGPT üzemeltetőjét, ha a 18 éven aluli felhasználók számára olyan hirdetést jelenít meg, ami bármilyen módon a beszélgetési előzményekre, vagy ne adj Isten a memóriában tárolt dolgokból eredeztethető.
A DSA jogszabály értelmében a chatbotnak arról is átlátható dokumentációkat, tanulmányokat kell majd felmutatnia, hogy a szolgáltatás használata milyen hatást gyakorolhat a 18. életévüket még be nem töltött felhasználók mentális állapotára. Ezen felül a szóban forgó mindegyik platformnak nagyobb figyelmet kell majd szentelnie arra, hogy ne adjanak teret semmilyen illegális tartalomnak. Ettől a ChatGPT és a Reddit esetében is lehet tartani. A szigorúbb előírások miatt ezentúl bizonyos technológiai újítások lassabban fognak eljutni az öreg kontinens lakosaihoz.
Az Európai Unió onnantól sorolja be a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály hatálya alá a nagy online platformokat, hogy azok több mint 45 millió felhasználót mozgatnak meg havi szinten az öreg kontinens határain belül. Általában az ebbe épphogy beleeső szolgáltatásokat még nem feltétlenül veszi fel egyből, akkor van ilyen kötelezettség, ha folyamatosan a jogszabályban foglalt határ felett van a forgalma, akkor jár el.
“A ChatGPT, a Reddit és a Roblox az Európai Unióban ezentúl szigorúbb ellenőrzési és elszámoltathatósági követelményeknek lesznek alávetve, összhangban azzal, hogy milyen jelentős hatást gyakorolnak polgárainkra és a társadalomra” – nyilatkozta a bejelentésben Henna Virkkunen, az EU technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnöke. A három szolgáltatásnak egyaránt 2026 decemberéig kell elvégeznie azokat az átalakításokat, amelyek következtében a vállalatok megfelelnek majd a jogszabálynak.