I. oldal
Amikor a Konami alaposan elbánt Hideo Kojima nagymesterrel és csapatával, valószínűleg mindannyian azt gondoltuk, hogy a Metal Gear Solid halott. Ez egy olyan széria, ami teljesen a mögötte álló direktor víziójára épült, és aminek a folytatása nélküle elképzelhetetlen. Aztán megkaptuk a Metal Gear Survive bejelentését, ami alapján úgy látszik, a Konami is hasonló következtetésre jutott, mert még csak véletlenül sem próbálta meg folytatni a Kojima által elindított történetet.
A Metal Gear Survive kommunikációja nagyon furcsa volt. A bejelentéskor azt hihettük, hogy ez alapvetően egy multiplayerre építő anyag, és ezt a képet fenn is tartották róla a készítők egészen az utolsó hetekig, amikor elkezdett némileg előtérbe kerülni az egyjátékos mód. Aztán a megjelenéskor az első kikerülő vélemények alapján már egyértelműen kiderült, hogy a Survive alapvetően egy single player játék, és a credits listát végignézve a rajongók azt is észrevették, hogy Kojima távozásakor nem ment minden csapattag vele, egy rakás Metal Gear-veterán ott maradt, és dolgozott jelen tesztünk alanyán.
Így pedig már mindjárt nagyobb reményekkel vágtam bele a tesztelésbe, de a lelkesedés azért nem tartott sokáig: ez bizony a legnagyobb jóindulattal is csak egy erős közepes anyag. De kezdjük az elejétől: ahogy fentebb már említettem, a Konami meg sem próbált igazi folytatást készíteni, úgyhogy a történet is egy alternatív dimenzióban játszódik. Eszerint egy féreglyuk jelent meg a Mother Base fölött kicsivel azután, hogy Big Boss el tudott menekülni onnan a Ground Zeroes végén. Ez a féreglyuk pedig egy másik világba vezet.
Irgalmatlan hosszú átvezető videók során (ezt mondjuk átvették Kojimától) megtudjuk, hogy egy titkos társaságnak igenis érdeke felderíteni ezt a dimenziót, onnan ugyanis adott esetben átjöhet a Földre az a fertőzés, ami az ottani lakosságot már zombivá változtatta. Meg hát van ott egy értékes nyersanyag, a Kuban Energy is, amiből érdemes lenne minél többet összeszednünk, ha már éppen arra járunk. Igen, a sztori teljesen nonszensz és elmebeteg, de a maga furcsa módján egészen élvezhető, tartogat néhány érdekes fordulatot, és még meg is próbálják összekapcsolni a fő sorozat sztorivonalával, igaz, nem túl sikeres módon.
II. oldal
A viszonylag limitált, de azért korrekt karakterkészítővel összerakhatjuk a főszereplőnket, majd szépen áttessékelnek minket a másik világba, mondván, hogy egyrészt éljük túl, másrészt derítsük ki, mi történt az előttünk átküldött felderítő csapattal, akiknek a túlélés viszont nem sikerült. Innentől aztán hamar megtaláljuk a központi bázisunkat, ahonnan a továbbiakban küldetésekre indulhatunk és amit egyébként szépen-lassan fejlesztgethetünk is.
Az rögtön egyértelművé válik, hogy a Survive a Metal Gear Solid V újrahasznosított elemeiből készült. Ugyanaz a pálya, ugyanazok az épületek, a modellek, az animáció, a hangok és az irányítás is. Csak ugye itt a prezentáció más kicsit, mert minden romos és lepusztult. Az is hamar egyértelmű lesz, hogy a Survive valamiért rosszabbul néz ki, mint elődje, de legalább továbbra is 60fps-sel fut minden konzolon, a Fox Engine még mindig frankó.
Aztán persze hamar rájövünk arra is, hogy miért lett Survive a neve: ez bizony tényleg egy igazi túlélőjáték, ennek pedig több aspektusa van. A legfontosabb, hogy rendszeresen ennünk és innunk kell, az előbbi ugyanis a maximális életerőnkért felelős (meg hát, meg is halunk, ha nem eszünk), az utóbbi pedig a kitartásunkért (ami tulajdonképpen meghatározza, mennyit sprintelhetünk). Mindkét értékünket jelző csík meglepően gyorsan fogyatkozik, így tulajdonképpen minden küldetés után érdemes enni és inni, ez pedig eléggé frusztráló a játék elején a furcsa dizájneri döntések miatt.
Habár találunk területeket, ahol levadászhatunk egy-két állatot és szerezhetünk vizet, de az állatok iszonyatosan lassan respawnolnak. Sőt, abban nem is vagyok biztos, hogy menet közben önmaguktól respawnolnak-e, viszont meg lehet hekkelni a játékot azzal, ha a bázison mentünk és kilépünk, majd vissza, de hát azért ez elég fárasztó. Friss vizet pedig még nehezebben lehet szerezni, így a szennyezett víz fogyasztásától előfordulhat, hogy emberünk beteg lesz.
III. oldal
Ezek a problémák később némileg mérséklődnek azzal, hogy fejlesztjük a bázist, és az újonnan felépített eszközökkel tudunk majd tiszta vizet készíteni, állatot tartani és zöldségeket termelni, de például az utóbbiak beérési ideje is iszonyatosan hosszú, ráadásul valós időhöz kötött, mint valami mobilos játékban. És akkor itt lyukadunk ki arra, hogy ezeken a problémákon természetesen segíthetünk, ahogy a mobilos játékokban: mikrotranzakciókkal.
A Survive első órái indokolatlanul szívatják a játékost, és nem igazán látok erre más magyarázatot, mint hogy a mikrotranzakciók felé igyekezzenek terelni. Hozzá kell tenni: nem kötelező, meg lehet oldani mindent ezek nélkül, végig lehet tolni a játékot, de néhány játékmechanikai döntést megnézve nehéz nem rosszra gondolni. És ha már itt tartunk, azt is meg kell említeni, hogy eléggé undorító dolog 10 dollárért adni a második mentési slotot, de igazából nem nagyon lesz rá szükségünk, ha csak nem akarjuk például egy másik nemű karakterrel is végigtolni a történetet.
De kanyarodjunk vissza, mert van egy harmadik vetülete is a túlélésnek az éhezésen és szomjúságon kívül. A pálya nagy részét ugyanis egy "Dust"-nak nevezett porfelhő borítja, ahová csak oxigénmaszkkal tudunk bemenni, és hát nyilván az oxigénünk folyamatosan fogy, mégpedig gyorsabban, mint ahogy megéheznénk vagy szomjasak lennénk. Nyilván a küldetések jelentős részét itt kell majd végrehajtanunk, ami nagyon izgalmas, intenzív jelenetekhez vezet, hiszen vissza kell érnünk időben, viszont a Duston belül nincs térkép, és semmi nem mutatja, hogy merre kell mennünk.
Egyedül a karakterünk körül megjelenő, iránytűszerű grafikára meg a tájékozódási képességünkre hagyatkozhatunk, és dicséretesnek tartalom, hogy ezt a mai világban be merték vállalni a fejlesztők, amikor már lassan minden játékban hatféle GUI-elem vezet minket a megfelelő irányba. Bevetés közben rengeteg különböző alapanyagot, receptet és egyéb holmit gyűjtögethetünk, melyekből aztán a bázisra visszaérve craftolhatunk mindenféle fegyvert, kiegészítőt, ételt és hasonlókat. Ebben tulajdonképpen hozza a Survive a hagyományos túlélős formulát.
IV. oldal
Az igazi probléma, hogy egy idő után nagyon unalmassá és önismétlővé válik az egész. A küldetések java része arról szól, hogy elindulunk a bázisról (előtte persze eszünk, iszunk), behatolunk a Dustba, megtaláljuk a célpontot, amit aztán meg kell védenünk bizonyos ideig, majd visszamegyünk a bázisra. Maga a védés folyamata az első pár alkalommal élvezetes: kerítéseket, akadályokat rakunk le, hogy akadályozzuk a zombikat, a kerítéseken át próbáljuk közelharci fegyverekkel, később pedig lőfegyverekkel és gránátokkal ritkítani őket, de a huszadik alkalommal azért annyira már nem izgalmas.
Ráadásul az ellenfelek sem túl változatosak, az első jó pár órában csak ugyanazzal az egyféle zombival fogunk szembesülni, de szerencsére később még bejön néhány fajta ezek mellé. A pálya maga pedig rendkívül üres és érdektelen. És habár eredetileg egy multiplayer játéknak gondoltuk a Survive-ot a jelenleg elérhető online játékmódja körülbelül ugyanaz, mint amit a sztori módban csinálunk: védünk valamit hullámokban érkező ellenfelektől, csak ezúttal három másik társunkkal.
A Metal Gear Survive tehát egy közepes játék. Akadnak benne jó és érdekes dolgok, és a Metal Gear Solid V-ös alapok miatt megfelelően csiszoltnak is tűnik, csak éppen hamar válik önismétlővé és unalmassá, és néhány ponton látványosan igyekszik a mikrotranzakciók felé terelni. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy újrahasznosított anyagként még így is a legdrágább a jelenlegi túlélős felhozatalban a maga 40 eurójával, akkor az a végeredmény jön ki, hogy egy nagy leárazásig érdemes elkerülni.
