Régóta olvashatjuk, hogy a memóriaárak emelkedőben vannak, sőt, hetek óta tapasztalhatjuk saját bőrünkön is, hogy az emelkedő tendencia az ajánlott végfelhasználói árak esetében is elindult.

Nem túl rózsás a helyzet

A legfrissebb hírek szerint április első felében a DRAM árak tovább emelkedtek, az emelkedő tendencia pedig egyre meredekebb. A 4 GB-os kapacitású DDR3-as memóriamodulok esetében a szerződéses árak két hét alatt esetenként akár 2,5 dollárral is nőttek. Annak ellenére, hogy a PC piac szárnyalásáról egyelőre nem beszélhetünk, a PC gyártók mégis elkezdtek raktárkészleteket felhalmozni a memóriamodulokból, ennek következtében még meredekebben emelkednek a szerződéses árak, ugyanis a DRAM gyártók már visszafogták a termelést.

Április első felében a 4 GB-os DDR3-as memóriamodulok ára 8%-kal nőtt, így azok darabonként 25,5 és 26 dollár közötti áron találnak gazdára. Március második felében ugyanezekért a memóriamodulokért még csak 23 dollár kértek. A DRAMeXchange beszámolója szerint a 2 GB-os DDR3-as memóriamodulok esetében sem jobb a helyzet, azok ugyanis átlagosan 14,75 dollárba kerülnek, azaz két hét alatt 5%-kal lettek drágábbak. A 4 Gb-es 1333/1600 MHz-es DRAM IC-k esetében a szerződéses árak 2,88 dolláron álltak, míg a 2 Gb-es DDR3-as memóriachipekért 1,44 dollárt kértek el.

A hír írásakor egy teszteletlen 2 Gb-es DDR3-as memóriachiphez a tajvani piacon 1,54 dolláros áron lehet hozzájutni. A 2 Gb-es DDR3 1333/1600 MHz-es memóriachipek 1,726 és 1,705 dollárba kerülnek, a 4 Gb-es 1600 MHz-es memóriachipek pedig 3,335 dolláros áron cserélnek gazdát az azonnali kereskedésben.

Régóta emelkednek az árak - bejött, amit a DRAM gyártók akartak

Most már elmondható, hogy ötödik hónapja rendületlenül tart a memóriaárak emelkedése, ami csak a DRAM gyártók számára lehet jó hír. Ha az emelkedés ilyen tempóban folytatódik, a 4 GB-os DDR3-as memóriamodulok szerződéses ára elérheti a történelmi csúcsnak minősülő 30 dolláros szintet is.

Galéria megnyitása
Ami a DRAM gyártóknak öröm, az a vásárlóknak bánat...

A drágulás mögött az áll, hogy korábban túltermelés volt a memóriapiacon, így a DRAM gyártók többsége veszteségektől szenvedett - ez a helyzet oda vezetett, hogy egyes gyártók egyesültek másokkal, de olyanok is voltak, akik egyszerűen elhagyták a DRAM piacot. A cégek közül sokan döntöttek úgy, hogy a jóval jövedelmezőbb mobil- és szervermemória piac felé fordulnak. A korábban elhatározott termeléscsökkentés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a memóriaárak a korábbi történelmi mélypontról emelkedésnek indultak, így a vállalatok már egészségesebb áron értékesíthetik termékeiket, mint korábban, azaz veszteségek helyett ismét profitot termelnek.

Jelentősen javulhat a DRAM piac helyzete

Érdekesség, hogy a DRAM piac éves teljes árbevétele 2010 óta folyamatosan csökkent, hiába mutatkozott komoly növekedés a termelésben. 2012 folyamán a 2 Gb-es DDR3-as memóriachipek elérték a 0,6 dolláros mélypontot, a DRAM piac teljes éves árbevétele pedig 26,5 milliárd dollárra csökkent.

Azóta a vállalatok meghozták a szükséges intézkedéseket, így a túltermeléses időszak véget ért, a memóriaárak pedig fokozatosan növekedésnek indultak. Ennek eredményeként a DRAM piacon az átlagos eladási árak idén legkevesebb még 6%-kal növekedhetnek, a szegmens teljes árbevétele pedig 34,6 milliárd dollárra ugorhat - ez a tavalyi évben felmutatott eredményhez képest 30%-os növekedés lesz, ha minden az előrejelzéseknek megfelelően halad.

További érdekesség, hogy az okostelefonok és a táblák népszerűségének növekedése miatt komoly növekedés várható a mobil memóriachipek piacán, amelynek mértéke akár 31%-os is lehet. A memóriachipek gyártói a termeléscsökkentéssel már látszólag elérték a céljukat, ám a gyártástechnológia fejlődésének köszönhetően még tovább javulhat a helyzetük, ugyanis a 2x nm-es csíkszélesség bevezetésével tovább növelhető a profit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

51 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Insignia
Insignia
2013. ápr. 23. 23:19
#38

Nálunk a munkahelyemen a gépészeknél most tartottak ram bővítést, 10x8GB + 12x4GB potom 250ezer volt... szeptemberben a saját gépembe még csak 20ezer volt a 4x4GB Corsair Vengeance...

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 24. 6:13

Erre játszanak a gyártók, van aki nem kerülheti el, az most megfizet!

siita
siita
2013. ápr. 23. 16:07
#37

2X8 GB Corsair memóriát vettem januárba 24k-ért, ez most itt 37.600 HUF...

No comment...

m76
m76
2013. ápr. 23. 13:43
#36

@silentfrog

Csak éppen a konzolokban is van memória meg merevlemez. Így azoknak az ára is magasabb lesz. Még ha a bevezető ár fix is, később ill nem fog csökkenni.

Asagrim
Asagrim
2013. ápr. 23. 14:04

DDR3 memóriamodulokról van szó a cikkben. PS4-ben kizárólag GDDR5 lesz.

silentfrog
silentfrog
2013. ápr. 23. 13:11
#35

A drága merevlemez ár mellé betársul a drága memoria és ez majd kedvez a következő generációs konzolok befutásához.

Ha meg konzolt vesz a jónép akkor nem fog kelleni a táp a vga és a többi számítógépes alkatrész. :P

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 23. 19:28

A merevlemez drágitani fogja sajnos ebben igazad van!

chris-v
chris-v
2013. ápr. 23. 13:01
#34

Helyesbítek: 2x4 Gb :*

chris-v
chris-v
2013. ápr. 23. 12:59
#33

Azt hiszem megint szerencsém volt mint amikor wd black 500-as winyómat vettem. Azt is még 12-13-ért vettem, 2 hónappal később már 20 ezer felett volt bőven az ára.

Fél éve vettem memóriát 2x8Gb 13 ezerért, most ugyan ez a szett 20 ezer alatt nem nagyon van!

Ha ezt akkor tudom többet veszek és ki se bontom, most meg kis haszonnal el lehetne adni. :)

Ezt meg én helyesbítem!xD

Crytek01
Crytek01
2013. ápr. 23. 11:56
#32

Ezek emelkednek SSD-k ára meg már nagyon nem akar csökkenni :(

Riddick77
Riddick77
2013. ápr. 23. 11:51
#31

Megy a kartell keményen... :)

jocika22
jocika22
2013. ápr. 23. 11:17
#30

Én erre csak annyit tudok mondani! "Nincs magas ár, csak alacsony Fizetés"!

scineram
scineram
2013. ápr. 23. 10:53
#29

Na végre! Ideje volt már megregulázni ezt a vadkapitalizmust, ahol a vásárlók gátlástalanul lefölözhették az exraprofitot.

elnokur
elnokur
2013. ápr. 23. 10:25
#28

Hat en 2 hete vettem 2x8 gb 1333 mhz ddr3ast a laptopba 20.300ert, ssd melle kell a ramdisknek a memoria, a gyari 4 gbt a bongeszovel megfogtam. A nyaron lattan 17.500ert is, most en meg jo aron tudtam megvenni,

Ha minden jol megy a 2. Gen i7esemet par evig hasznalom meg, aztan meglatja az ember,h milyen ultrabookok lesznek.

Asagrim
Asagrim
2013. ápr. 23. 10:57

Böngészővel sokmindent meg lehet fogni, 16 GB RAM kifektetésére bőven elég átlapozni pl. 50 oldal háttérképet wallbase.cc oldalon.

szergej77
szergej77
2013. ápr. 23. 9:29
#27

Corsair Xms3 2x2 Gb 1600-as ramokat 9 ezerért vettem, majd novemberben már 6 ezerért szinte dobálták az emberhez, most meg 11 ezer és még ha erre rászámolunk további emelkedést, szerintem a 15 ezret is eléri.

m76
m76
2013. ápr. 23. 9:09
#26

Ez ugyanúgy kartellezés, függetlenül attól, hogy az árakban beszélnek össze, vagy a legyártott mennyiségben. Mi a vinyóbeszerzéseket is szüneteltettük, amíg magasak voltak az árak. Most majd ramokat nem veszünk pár hónapig, remélem belefulladnak a magas áraikba.

csicsoblade
csicsoblade
2013. ápr. 23. 8:10
#25

Digu: Annyi, hogy itt elég pontosan meg tudják becsülni, hogy te nem fogod elvinni az "1kg-t 4K-ért", de pl. "a pékek" elviszik az "5kg-t 20K-ért". És innen jön, hogy ezek után pedig a pék nyomja fel az almás péksütemény árát.

Tehát minden, ami DDR3-as memóriachipet tartalmaz, az jó eséllyel drágább lesz, mert a gyártó is drágábban veszi a ramot, és ma már bármilyen gépnél benne van a pakliban, hogy valamiért tartalmaz valamilyen memóriát.

Gpety
Gpety
2013. ápr. 23. 5:35
#24

Pedig volt, hogy büntettek már memóriagyártókat hasonló okért, de ezek szerint megéri kockáztatni. Valami új kellene, hogy olyat gyártsanak, amiben pénzt látnak és nincs még belőle a piacon. Erre lenne jó a DDR4-es rendszermemóriák bevezetése, ami már nem kicsit van csúszásban.

Runciter
Runciter
2013. ápr. 23. 0:05
#23

mindenki látta ezt előre, túl alacsonyan voltak az árak, meg is húzták az emelést, teljesen nyilvánvalóan kartelleznek, dehát a vinyópiac miatt se kapta el őket semmi, úgyhoyg úgy látszik, szabad nekik

NovaTerra
NovaTerra
2013. ápr. 23. 0:01
#22

józsef m.! Az ugyanúgy kartellezés, a lényeg az, hogy megállapodtak és összejátszanak, manipulálják a piacot. Az, hogy ezt milyen módon teszik nem lényeges. Elég, ha egyik feldobja a többit, ahogy már volt ilyenre is példa vagy lehallgatás, vagy bármi bizonyítható dolog lesz. Akkor jön megint a bünti. Feltéve, ha tényleg összejátszanak.

De enyhén szólva gyanúra ad okod az, ha mindegyik gyártó csökkenteni kezdi a termelést, amikor a kereslet nem csökkent.

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 23. 7:08

Persze hogy az! En se vitattam. Csak ezzel nehezebb lesz mit kezdeni, ezert irtam, hogy tanultak! Mar igy is kiszallt par gyarto, ha most megszorjak oket felo tovabbiak fogjak kovetni a peldat!

maxpapa
maxpapa
2013. ápr. 22. 22:57
#21

Azért van egy határ. Bár nekem még a mostani elfogatható.

kajla_hun
kajla_hun
2013. ápr. 22. 22:45
#20

De így meg kevesebben vesznek és így kb ugyan az mintha sokkal többen olcsóbban vennék (sok kicsi sokra megy), szóval nem ugyan ott vagyunk? :D

jotek007
jotek007
2013. ápr. 22. 22:23
#19

....ja, persze!! Kartellezés szóba se jöhet.... a piac reagál ellentétesen....

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. ápr. 22. 23:14

régen 3-4 év alatt elavult a netezős gép, ma már a játékra való sem.

(mondjuk hw terén egyhelyben toporgás van. Régen egy p2-p3 között iszonyat különbség volt, ma már egy első gen i5-t sincs értelme lecserélni. Ha 4 magos még játékra is elég ultrán. Pedig már a gen 3 sem új...

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. ápr. 22. 22:11
#18

Digu - a 80-100%-os emelkedés az nem jelent 80-100% profitnövekedést, ebbe bele van kalkulálva az áremelkedés miatti csökkenő kereslet is. (ami már eddig enélkül is meredeken csökkent, szóval komoly tényező)

a szakemberek pontosan tudják, hogy mennyit fizetnek ki érte, meg van egy bizonyos mennyiségű kereslet ami még tízszer ennyiért is megvenné, mert kell.

Digu
Digu
2013. ápr. 22. 23:53

Azt értem én, hogy a 80-100% emelés nem fog dupla profitot hozni, mert kevesebb a vásárló, ezen nincs is mit csodálkozni.

Viszont azért tegyük fel ma eladok a piacon 100 kg almát 200FT/kg áron és lesz 20 ezer forintom, erre kitalálom, hogy holnap elég lesz 5 kg almát eladnom 4 ezer forintért kilónként, és akkor ugyanott vagyok, és szépen reggeltől estig várom azt a balekot, aki majd szépen megveszi 4 ezerért az almámat a szépen kidolgozott stratégiám alapján? :)

Ugyanis szép egy világ lenne, ha mindenki így kezdene el gondolkodni, és eladni...

Mellesleg írod, hogy a szakemberek pontosan tudják, ki mennyit fizet érte.

Ezek ugyanazok a szakemberek akik azt javasolták nekik, hogy adják áron alul egy ideig, míg a többség televeszi magát és utána drágán nem fogja megvenni? :)

Karig1
Karig1
2013. ápr. 22. 22:08
#17

"...a tavalyi évben felmutatott eredményhez képest 30%-os növekedés lesz, ha minden az előrejelzéseknek megfelelően halad."

Növekedés? Senki nem fog ilyen árom ramot venni, csak akinek elromlik a régi és nincs rá gari vagy a gazdagok. Így pedig nem lesz növekedés...-nem is kár értük-

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. ápr. 22. 22:04
#16

Teljesen érthető áremelés, ma már fillérekért kapni sok évig elegendő gépet ami az emberek túlnyomó többségének elég. Ennek most megvan a böjtje, de mivel ma már mindenki vehet pártízezerért olyan gépet ami netezni elég a következő 5+ évben, így nincs is jelentősége.

Nemrég raktam össze ismerősnek gépet 120k forintért és highon játszik fullhdban, nevetséges árak annak ezt be kell látni. Tarthatatlan volt a helyzet. Akkor is ha nekünk ez persze nem jó.

NovaTerra
NovaTerra
2013. ápr. 22. 22:02
#15

Minden úgy történt, ahogy fentebb írták. Vagy egyszerűen nem voltak elégedettek a profittal és szépen kartellbe tömörültek. Mindegyik felemelte a megbeszélt mértékig az árakat és voila, most már nagyobb a profit.

Viccet félre téve, nem lepődnék meg, ha kartellezésért őket is megbüntetnék előbb-utóbb pár száz millió euróra, mint a kijelzőgyártókat.

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 22. 22:43

Büntették őket 2 éve kartellezés miatt, és tanultak is belőle. Most nem a tömeggyártás mellett, az árak egyeztetetten magasan tartásával érnek el extra profitot, hanem a termelés mesterséges visszafogásával gerjesztenek keresletet magasabb áron. Ezt sokkal nehezebb lesz a versenyhivatalnak megakadályozni mint az elsőt, mert arra senkit sem kötelezhetnek , hogy gyártson többet. A versenyhivatal meg nem tud memória modulokat előállítani, sem további szereplőt bevonni a versenybe, ha az ott nem lát extra profitot.

dfsz34
dfsz34
2013. ápr. 22. 21:42
#14

Nekem 8GB-om van és azt hiszem DDR3-ból nem is kell több. Mire ez kevés lesz, már a gépem is elavul.

Egyébként nesze neked piacgazdaság. Most akkor kereslet kínálat van, piacgazdaság, vagy tervgazdaság? Azaz a gyártók betervezik az elvárt profitot és kicsit kisarkítva, ha csak 1 vevőjük is marad, akkor attól az 1 vevőtől akarják megszerezni a teljes profitot. Pont fordítva kéne lenni, a piaci sikeresség kéne, hogy a profitot meghatározza, nem az, hogy mennyit terveztek be.

/ 2
Vissza az oldal tetejére