A PowerColor már számos különleges videokártyával örvendeztette meg a piacot, most azonban új szegmens felé kacsintgat a cég: rövidesen minőségi hangkártya is szerepel majd a repertoárjában. Az első próbálkozás a Devil HDX nevet kapta, paraméterei alapján pedig abszolút nem tűnik rossz belépőnek.

A PCI Express x1-es bővítőkártya formájában érkező Devil HDX fedélzetén egy C-Media CMI8888-as chip teljesít szolgálatot, amihez egy Wolfson WM8741-es elsődleges DAC kapcsolódik – utóbbi 124 dB(A) jel/zaj aránnyal bír és a fejhallgató kimenet, valamint a két első csatorna meghajtásáért felel. Az RCA kimeneteknél 124 dB(A) jel/zaj arányra számíthatunk, a 6,3 milliméteres jack csatlakozónál pedig 120 dB(A) ez az érték – a hivatalos weboldal szerint.

Galéria megnyitása

A felsőkategóriás fejhallgatóval rendelkező felhasználóknak készített Devil HDX fedélzetén összesen négy darab cserélhető műveleti erősítőt helyeztek el, amelyek TI LM4562 típusúak. A cserélhető műveleti erősítők lényege, hogy váltogatásukkal megtalálhatjuk a számunkra leginkább tetsző hangzásvilágot.

Galéria megnyitása

A dizájnos hangkártya EMI védőpajzsként funkcionáló fémlapja alatt Nichicon Muse gyártmányú elektrolit-, valamint fémezett polipropilén kondenzátorokat találunk, amelyek segítenek a minél jobb hangminőség biztosításában, illetve a jelveszteség csökkentésében. Szilárdtest kondenzátorokat csak és kizárólag a PCI Express x1-es bővítőkártya tápellátásában alkalmaztak, maga az audió rész pedig el is van választva a tápáramkört biztosító komponensektől.

Galéria megnyitása

A Devil HDX egy négytűs MOLEX tápkábelen keresztül szerzi be a működéséhez szükséges áramot, csatlakozói között pedig minden jelen van, amire csak szükség lehet. A fő nyomtatott áramköri lapon egy 6,3 milliméteres jack csatlakozó fogadja a felsőkategóriás fejhallgatókat, amelyek akár 600 ohmos impedanciával is rendelkezhetnek. A sorban találunk még sztereó RCA kimenetet, illetve koaxiális és optikai audió kimenetet is. A kiegészítő NYÁK további öt darab 3,5 milliméteres jack audió csatlakozót biztosít a rendszer számára. A hangkártya 106 milliméter széles és 157 milliméter hosszú, a kiegészítő NYÁK pedig 100 milliméter széles és 50 milliméter hosszú. A komplett hangkártya a sok csatlakozó miatt két slotnyi helyet foglal a rendszerben.

Szoftver tekintetében jár a C-Media Xear3D alkalmazása, amit a PowerColor kicsit átszabott. Amit még érdemes lehet megemlíteni, hogy természetesen az ASIO 2.2 támogatása is megoldott. Az új hangkártya várható ajánlott végfelhasználói ára egyelőre nem derült ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
oort
oort
2015. okt. 19. 19:44
#14

Egy Június 10.-i cikk 160USD -ben jelzi az árát! Ennyit nagyon nem ér.

Egy ASUS Xonar vagy valamelyik Creative SB jobb vétel, főleg ha "csak" fülhallgatóhoz kellene. Kicsit esetlen a szürke "ribbon" kábeles adapter kártya csatlakozás. Reklámozhatja az EMI védő burkolatot , ha ott a kábel ami antenna módjára összeszedi az összes zajt, valamint a kiegészítő kártya egyáltalán nem tartalmaz semmi burkolatot.

Mint lentebb írták, olcsóbban jó vétel is lehetne, de így nem. A Wolfson DAC pedig nem ér ennyit. :D

( [LINK] )

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jún. 6. 10:58
#13

Minőségi hangkártya nálam a Behringer vagy Steinberg :) Azokkal akár zenélni is lehet.

5hR3kY
5hR3kY
2015. jún. 6. 13:26

Behringer? xD

MrApollo
MrApollo
2015. jún. 6. 9:04
#12

Biztos nemlesz olcsó mivel rátették a "DEVIL" plecsnit ahogy a vga-ikra, ezért mint a ROG logós cuccok..horror árban lesznek...akár jó akár nem.

mThom
mThom
2015. jún. 5. 18:45
#11

Manapság mindenre csicsás nonfiguratív vackot kell rakni? :/

thedeveloper
thedeveloper
2015. jún. 5. 16:27
#10

A PowerColor egy vaku? :)

csontraket
csontraket
2015. jún. 5. 14:20
#9

30 ezer alatt biztos nem lesz sőt inkább az 50-et fogja megközelíteni a felépítése alapján és a tudását illetően.

idArns
idArns
2015. jún. 5. 12:11
#8

Elég jó DAC került rá, kíváncsi leszek egy árra, ha rendes ára lesz, nem rugaszkodnak vele nagyon el, akkor lehet váltom a Xonar DX-et.

csontraket
csontraket
2015. jún. 5. 11:55
#7

Yodamest kollégának igaza van! én most ruháztam be egy Xonar DX-re meg vettem mellé egy HyperX Cloud-ot és valami eszméletlen a különbség. a Cloudot kipróbáltam alaplapival is(nem gagyi pedig az sem) de össze sem hasonlítható a hangkártyával akármilyen alaplapid van!

FaL kérdésedre a válasz igen megéri beruházni egy Xonar DGX/DG-re a te felszereléseid melett is! Majd meghallod hogy még a nem drága dolgoknál is még botfülüeknek is más a hangzás! Nekem egy 18 ezer forintos 5 éves Creative 5.1 van a Cloud melett a géphez és még az is sokkal jobban szól hangkártyára kötve!

Pl: alaplapin már ha adott az ember rá egy kis basszust a hangerő skálájának háromnegyedétől már torzította nagyon a mélyhangot most hangkártyára kötve full basszusra tekerve full hangerőn sem torzít! Pedig ez a Cretive 5.1-em nagyon belépő szintű!

Ráadásul az ember ha vesz mellé már akár egy 20 ezer körüli gamer fejest olyan hangokat is halassz majd amit eddig nem! Én nekem ts-en volt fura megszokni hogy ha valakivel beszéltem még tényleg az illető szájába a "nyálmozgást" is hallom ami eddig egyáltalán nem volt hallható (nem találtam jobb szót rá :D ) :)

Beatmad
Beatmad
2015. jún. 5. 10:19
#6

nekem egy xonar HDAV 1.3 van már vagy 4 éve, hasonló kivitelezésű ehhez,

cserélhető dac-ok, 120db snr, zajvédő burkolat nagyon meg vagyok vele elégedve, szerencsére a driver támogatása se szűnt meg az évek alatt.

csak fülhallgatóhoz használom, és az analog stereo kimenetét az erősítő felé zenehallgatásra, gyönyörűen szól bár drága volt már akkoriban is.

Yodamest-nek igazat adva ár/érték arányban egy xonar dg/dsx a legjobb választás!

Yodamest
Yodamest
2015. jún. 5. 9:54
#5

Aki olcsóbb fejhallgatóval, hangfallal rendelkezik annak is érdemes vennie egy dedikált hangkarit. Persze nem ilyet, mert ez olyan 50K környékén lesz, de egy Xonar DG/DSX 8-14K körül teljesen jó megoldás. Én amikor a razer electrához anno megvettem a xonar hangkarit, hatalmasat ugrott a hangminőség alaplapihoz képest, pedig az sem egy drága cucc.

gyenesmartin
gyenesmartin
2015. jún. 5. 9:45
#4

Hardverileg elég jó. Az a WM8741-es DAC sokkal jobb, mint amiket a xonarokba vagy x-fikbe raknak PCM-et.

30 000-et biztos megérne, de biztos többe fog kerülni.

Supra
Supra
2015. jún. 5. 9:40
#3

Elektrolit kondi? Azt nem illett volna cserélhetővé tenni? Mert azzal lehetnek gondok pár év után...

Amúgy szerintem egy hangkártyának sokkal jobb dolga van az USB kábel végén a szoba távoli sarkában...

Vagy a másik szobában, mert egy igazi hifi cucc mellett semmi keresnivalója egy PC-nek, ami valójában egy zúgó-daráló-visító rádió adó...

FaL
FaL
2015. jún. 5. 9:12
#2

Kérdés a szakértőkhöz: nem vagyok különösebben vájt fülű, játékokhoz és alkalmilag zenéhez egy SteelSound 5Hv2-vel és egy mezei Logitech hangfallal van értelme dedikált hangkártyával foglalkozni, vagy ilyen felhasználásra bőven elég az alaplapi?

Emlékszem még a régi szép időkben sokszor ment a ez e-P méregetés azzal, hogy kinek milyen hangkártyája van, de manapság ez eléggé eltűnt.

5hR3kY
5hR3kY
2015. jún. 5. 14:42

Ez a kártya tol egy 124/120dB SNR-t 0.00039% THD-vel.

Sound Blaster Zx: 116dB

Xonar D2X: 118 dB, 0.0004 % THD

ASUS ROG Xonar Phoebus: 118 dB, 0.00039 % THD

Érdekes hogy az utolsó hangkártya THD-je megegyezik a PowerColor kártyáéval, bár érdekességképp mindkettő a CMI8888DHT chipre épül. :)

Én megmaradok egyenlőre a Club3D Theatron Agrippa DTS 7.1 hangkártyámnál amin a gyári S4580P op-amp-okat már lecseréltem Texas Instruments TL072CP-re. :D

Szerk.: Supra: Ezeken nem olyan 2 forintos kínai elektrolit kondik vannak amik fél év után felfújódnak! :D

kray
kray
2015. jún. 5. 8:51
#1

Reméljük nem lesznek sűrűn driver gondok vele.

Bár, hogy őszinte legyek engem annyira nem győzött meg a kivitelezése sem, de egy 15-25.000Ft körül még reális választás lehet!

Vissza az oldal tetejére