Éppen a napokban derült fény arra, hogy az Intel hamarosan beléphet a kriptovaluta-bányászatra szánt speciális célhardverek szegmensébe, az új hardver pedig a „Bonanza Mine ASIC” nevet viseli majd. Az Intel egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta az értesülést, ám nemrégiben fény derült arra, hogy egy startup már le is adta a megrendelését az új célhardverre, méghozzá elég nagy mennyiségben.
A szóban forgó startup a GRIID nevet viseli, és elég komolyan gondolja a bányászatot, ugyanis a kiszivárgott adatok alapján a BZM2 kódnévre keresztelt ASIC esetében már meg is kötöttek egy négy évre szóló gyártási megállapodást, amely automatikusan megújul az első periódus letelte után, amennyiben a felek másként nem nyilatkoznak a periódus lejártát megelőzően, legalább 90 nappal. A BZM2 ASIC fix áron készül, már ami a 2023 májusa előtt leadott rendeléseket illeti, a GRIID pedig legalább az összes legyártott és minősített lapkák 25%-át megvásárolja 2025 májusáig bezárólag. Az első szállítmányok várhatóan már 2022 folyamán megérkeznek, a GRIID pedig a későbbi gyártókapacitás jelentős részéhez kaphat hozzáférést.
A fentiek alapján immár világos, hogy a 2022-es ISSCC konferencia alkalmával bemutatkozó Bonanza Mine ASIC segítségével az Intel is belép a kriptovaluta bányászoknak szánt célhardverek szegmensébe, ahol egyebek mellett a Bitmain és a MicroBT termékei is jelen vannak – utóbbiaktól egyébként szintén rendel a GRIID, amelynek vezetősége három ipari léptékű létesítményben helyezi el a célhardvereket, ezek összesített fogyasztása 48 MW lesz.
Az Intel fentebb említett, kifejezetten kriptovaluta-bányászoknak szánt újdonsága várhatóan 2022. február 23-án, az ISSCC konferencia keretén belül mutatkozhat be, akkor minden szükséges részlet napvilágot láthat vele kapcsolatban.






























