MÁR NEM SOKÁIG CSÖKKENNEK A MEMÓRIAÁRAK?

Az árcsökkenést a túlkínálat okozza, ami jelentősen csökkenti a memóriagyártók nyereségét. Nyár végétől ennek a tendenciának vége lesz, és ősszel jön az emelkedés.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. máj. 14. 7:22
Már nem sokáig csökkennek a memóriaárak?

Az elmúlt egy év folyamán meglehetősen sokat csökkent a memóriamodulok ára, ami felhasználói szemszögből nézve mindenképpen jó hír, hiszen a korábbi kedvezőtlen helyzet után most végre sokkal olcsóbb feladat a memóriabővítés. Ennek a memóriagyártók persze már nem annyira örülnek, hiszen az árcsökkenést a túlkínálat okozza, ami jelentősen csökkenti a profitjukat is.

A DigiTimes szerint a memóriaárak csökkenése viszont már nem tart sokáig, ugyanis míg a második negyedév folyamán további, de már csekélyebb mértékű árcsökkenésre van kilátás, addig a harmadik negyedév folyamán ennek a tendenciának vége szakadhat, sőt, ezzel a lendülettel az árak emelkedése is megindulhat. Az persze a piaci igények alakulásától függ, hogy a drágulás mértéke végül mekkora lesz, így az új trend meredekségéről is csak később, a gyakorlatban hullhat le a lepel.

Mi van a háttérben?

Ez részben annak köszönhető, hogy a túlkínálatot látva a memóriagyártók különböző lépéseket tettek annak érdekében, hogy a meredek áresésnek gátat szabjanak: például optimalizálták a termelést, plusz lelassították az új gyártósorok beüzemelését, illetve az új üzemek építését is. Az említett intézkedéseknek, valamint az iskolakezdésre érkező új konfigurációknak köszönhetően megállhat a memóriaárak esése, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik majd a memóriamodulok iránt.

Az elkövetkező időszakban több új processzor érkezésére is számíthatunk, amelyek mindenképpen segíthetnek a memóriaforgalom fellendítésében: az AMD ZEN 2 alapú asztali processzorai heteken belül elrajtolhatnak, de az év végén, illetve a következő év elején az Intel Comet Lake sorozatú 14 nm-es processzorai is megjelenhetnek, amelyek már maximum 10 maggal rendelkezhetnek. AMD fronton egyébként a korábban várt 12 helyett 16 processzormag lesz a felső határ, amennyiben a legfrissebb pletykák pontosak.

A kisebb gyártók jól jártak, mert időben kapcsoltak

A memóriamodulok gyártói az elmúlt hónapok folyamán komoly nyomás alá kerültek, ugyanis a csökkenő árak miatt saját termékeik árait is csökkenteniük kellett, ám ez nem mindenkinél ment egyszerűen: a Samsung például nem igazán akart árakat csökkenteni, ami végül nem csak a profit, de a piaci részesedés csökkenését is hozta.

Ezzel szemben néhány kisebb gyártó előnyt kovácsolt az aktuális piaci helyzetből, amelynek köszönhetően mind a profitjuk, mind pedig a piaci részesedésük növekedésnek indult. Remek példa erre az ADATA Technologies, ugyanis a gyártó az elmúlt hat negyedév folyamán nem könyvelt el akkora profitot, mint az év első negyedévében – gyakorlatilag 152 millió tajvani dollárt zsebelhetett be a cég, ami nagyjából 4,9 millió amerikai dollárnak felel meg.

Hasonlón jól teljesített a Team Group is, ugyanis éves szinten 3,78%-os árbevétel-növekedést ért el, azaz 1,69 milliárd tajvani dollár folyt be a kasszába, amire az elmúlt kilenc év folyamán nem volt még példa az első negyedévben. A Team Group a siker érdekében kompatibilitással és megbízhatósággal kapcsolatos hitelesítéseket is elvégeztetett a T-Force sorozatú gamer memóriamodulok esetében, így a vállalat most a piaci részesedésének növelésén fáradozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
carrast
carrast
2019. máj. 14. 23:08
#7

igen, pont gépbővítés előtt állok, legkésőbb júniusban meg kell történnie.....

axe
axe
2019. máj. 14. 18:55
#6

olyan areses van, hogy amit 4 eve vettem 8gigas menoriat cikkszamszerint ugyanaz ugyitt az iponon masfelszer annyiba kerul, es akkor meg sem emlitenem a ddr2-es ramokat hirtelen mennyire felnyomtak az arakat amikor egy cunami miatt kidolt talan a samsung gyara csak miutan helyrejott a termeles elfelejtettek az arakat visszaallitani (szerintem kb 6-8-10 eve lehetett)

axe
axe
2019. máj. 15. 11:44

@Dragon3k  rendben, megkeresem mikor volt az a termeszeti katasztrofa es akkor tudni fogok ddr2 vagy 3

pdx006
pdx006
2019. máj. 14. 15:40
#5

Szerintem őszre felmegy a vga-k ára is mert ismét spekulálják a kiptoszarokat.

Ch00ler
Ch00ler
2019. máj. 14. 14:55
#4

Ez az egesz memoria egy erdekes terulet. Itt valahogy nem ugy mukodnek a dolgok, mint a tobbi teruleten. Nem az nekik a lenyeg, hogy tobbet adjanak el, hanem az, hogy minel dragabban. Ha marha draga a ram, akkor nekiallnak gyartani, hogy minel tobb penzt szedjenek be. Aztan csodalkoznak, hogy telitodik a piac. Ekkor mar olcsobban is eladjak, hogy ne maradjon a nyakukon.

Arra senki nem gondol, hogy ha olcso, akkor a nepek tobbet vesznek belole? Persze nem lesz rajta 250% haszon, csak 100%...

_DiEGO_
_DiEGO_
2019. máj. 14. 11:55
#3

1  @axe

Hát igen , egyetértek veled én is . Nagyon ott kellene lenni az áraknak m hogy egy nem irodai gépbe való memóriamodul gigabájtjai nem lehetne több 1200- 1300Ft-nál . 

Egy kezdő alap , amit megszabad venni 8GB-os RAM modul 14.000Ft , amiből ugye 2db kell eleve már csak a DC miatt is .  https://ipon.hu/shop/termek/gskill-8gb-aegis-ddr4-3000mhz-cl16-f43000c16s8gisb/1561149

Ellenben amit meg jószívvel megvesz az ember és ajánlott is  az már 32.000Ft magassága és csakis felette  vannak az árak  https://ipon.hu/shop/termek/gskill-16gb-ripjaws-v-ddr4-3200mhz-cl16-kit-f43200c16d16gvkb/1566316

Dragon3k
Dragon3k
2019. máj. 14. 12:30

@DiEGO Ha már dc kell, akkor kitben érdemes venni, biztos, hogy megy együtt és olcsobb is. Amúgy egyet értek Veled.
Első linked kitben. https://ipon.hu/shop/termek/gskill-16gb-aegis-ddr4-3000mhz-cl16-kit-f43000c16d16gisb/1606526

patrik2991
patrik2991
2019. máj. 14. 11:52
#2

Nem lehet, hogy összekverték a "túlkínálat" és a "túlárazva" szavakat?

axe
axe
2019. máj. 14. 11:03
#1

olyanra gondolom veletlenul se gondoltak hogy visszabb vesznek a profitehsegbol es annyival tobb memoriat vennenek az emberek, hogy a vegen megmagasabb lenne a profit

ZoliS
ZoliS
2019. máj. 14. 14:50

@axe  Sajnos valószínűleg gondolnak rá, és még a kartel megbeszélések előtt kiszámolják, hogy milyen modellben keresnének többet. Amikor veszettül emelkednek az árak, akkor sajnos van elég kereslet ahhoz, hogy magasabb árakkal is megszabaduljanak a termékeiktől és sokkal nagyobb profitot könyvelhetnek, mintha az árak leszorításával akarnák kiszolgálni a teljes piacot. Valószínűleg az utóbbi modell is működőképes lehet, de extra befektetést és időt igényel extra gyárakat felhúzni ahhoz, hogy - minden idiótának 64GB memóriája legyen a gépébe - minden felhasznáói igényt kielégítsenek.

Vissza az oldal tetejére