Shop menü

MÁR 100 MILLIÁRDOS BEVÉTELNÉL TARTHAT A BEAT SABER

Török Roland
Török Roland
Már 100 milliárdos bevételnél tarthat a Beat Saber

A virtuális valóságra való fejlesztés alighanem, de szinte minden kis és közép fejlesztőcsapatnak egy jövedelmező próbálkozás, ha megfelelő minőséget tesznek le az asztalra. Míg a Steamen vagy mobilokra másodpercenként érkezik egy új videojáték, addig itt kevésbé szoros a verseny, és a játékosok is nyitottabbak az újdonságokra, nem kell milliókat költeni a marketingre. 

Azt viszont régóta tudjuk, hogy melyik az a VR játék, ami bármelyik platformon a legnagyobb siker. Ez a Beat Saber, amiből már 2021 februárjában 4 millió példány kelt el, ám akkoriban még „csak” 100 millió dolláros bevétele volt. 

A Wall Street Journal információi szerint a Beat Saber tavaly októberben 255 milliós dolláros bevételt ért el, ami tetemes növekedés a másfél évvel korábbi állapotokhoz képest. Azóta természetesen több hónap is eltelt, így nem valószínű, hogy lassítana a játék, hiszen sokan csak emiatt a játék miatt is hajlandóak VR szemüveget vásárolni. 

A Beat Saber Questen, PSVR-on és PC-n is elérhető, a PS VR2-es változatát pedig már be is jelentették, de nem tudni, hogy mikor érkezik majd meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére