2014-ben Andy Rubin, az Android szülőatyja, hátrahagyta a Google-t, hogy egy olyan céget hozzon létre, ami kezdő vállalakozások számára teremtheti meg a megfelelő környezetet a fejlődéshez. (Ez létre is jött Playground Global néven, és kiterjesztett valósággal, mesterséges intelligenciával és robotikával kapcsolatos projekteknek ad otthont.) Most pedig olyan híreket lehet hallani, hogy Rubin ismét visszatérhet a mobilokhoz, csak már egészen más megközelítésből.
A Bloomberg beszámolója szerint Rubin egy okostelefon fejlesztésén dolgozik, amivel ismét berobbanhat a köztudatba. A szakember állítólag egy rendkívül jó képességekkel bíró, kis létszámú csapatot verbuvált maga köré az elmúlt években, hónapokban. A negyvenfős csapat főleg olyan fejlesztőkből áll, akik korábban a Google és az Apple „padsorait koptatták”. A Bloomberg egészen konkrétan beszél már az egyelőre hivatalosan semmilyen szinten sem megerősített információkról, ami azt jelenti, hogy egészen biztos a forrásában, aki állítólag közel áll a formálódó vállalathoz. Andy Rubin hamarosan bejelentheti az új cégét, ami a Bloomberg forrása szerint az Essential névre fog hallgatni. Az Essentialben maga Rubin foglalhatja majd el a vezérigazgatói széket a vállalkozás élén, ez pedig azt jelenti, hogy komoly szerepet tölt majd be a cégben, és valószínűleg minden erejével csak az Essentialre szeretne koncentrálni az elkövetkezendő időszakban.
A jelentés alapján több készüléken is dolgozik az Essential, és a terveik között nemcsak okostelefon, hanem egyéb eszközök, így például okosotthonba szánt kiegészítők is szerepelnek. A legnagyobb figyelmet egy valódi csúcsgép kaphatja, ami elvileg egy peremtől-peremig érő kijelzővel lesz felvértezve, tehát egészen minimális keret fogja övezni. És miután már láttuk a Xiaomi Mi Mixet, akaratlanul is egy hasonló konstrukciót képzelünk el az Essential kínálatában. Andy Rubin állítólag nem aprózza majd el, és az eszköz közvetlenül csaphat össze az aktuális iPhone generáció tagjaival, valamint az Alphabet Pixel modelljeivel. Hogy az Essential termékein az Android vagy valamilyen más szoftveres környezet lesz-e jelen, arról egyelőre nem szólt a fáma, de tekintve a szakember múltját, még az sem lenne meglepő, ha valami teljesen újjal rukkolna elő.
Érdekesség, hogy Andy Rubin az elmúlt hónapokban többször is hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a mesterséges intelligencia, és leszögezte, hogy szerinte a közeljövőben jelentősen felgyorsul majd az MI fejlődése, és egyértelműen ez lehet a számítástechnika fejlődésében a következő lépcsőfok. Egy állítólagos prototípus készülékről is szó esett már. Az Essential kísérleti mobilja nagyobb kijelzővel érkezhet, mint az iPhone 7 Plus, viszont kisebb lesz a térfogata éppen azért, amiről már fentebb is szó volt: vékonyak a keretei. A panel vezérlésében nemcsak az érintések, hanem a nyomásszintek is szerepet játszanak majd, akárcsak az Apple mobiljánál a 3D Touch esetében. Még arról is szó esik a Bloomberg cikkében, hogy az Essential csúcsmobilja fémből készült keretet ötvözhet kerámia bevonatos hátlappal – amivel már szintén találkozhattunk a Xiaomi Mi Mixnél. Ezen felül pedig az is érdekes még, hogy állítólag egy szabadalmaztatott mágneses csatlakozófelület is lehet az eszközön, amelyen keresztül meg lehet majd oldani a töltést és a külső perifériák kapcsolódását – akár egyidejűleg is. És az Essential csapata már egy csatlakoztatható külső kamerán is dolgozik, ami 360 fokos fotók készítését fogja lehetővé tenni egyetlen exponálással (szóval egyfajta moduláris dizájn is elképzelhető).
A vállalat nevét egyébként már meglehetősen régen elkezdte bejegyeztetni Rubin a különböző szerveknél. Az Essential Products Inc. 2015 novemberében lett Kaliforniában levédetve, az Essential védjegy pedig 2016 második felében tűnt fel a szabadalmi hivatalnál mobilok és egyéb hordozható eszközökkel kapcsolatos megoldásokhoz kötődően. Andy Rubin a színfalak mögött állítólag már néhány szolgáltatóval is leült tárgyalni, szóval akármilyen készüléken is dolgozzon a szakember, az már biztos, hogy nem csak kártyafüggetlen értékesítésben gondolkodik. Az informátor szerint egyébként konkrétan a Sprint illetékeseit kereshette fel, és a találkozásra a Consumer Electronics Show keretében kerülhetett sor.
Andy Rubin és az Essential Products első okostelefonja az értesüléseink szerint nyáron kerülhet bemutatásra, az ára pedig 650 dollár körül alakulhat.































