Központi fiókkezelő felületet hozott létre a Facebook

A Messenger, az Instagram és a Facebook közös információit itt együtt lehet majd menedzselni.

Központi fiókkezelő felületet hozott létre a Facebook

Account Center néven indította el a Facebook, ez nagyjából felhasználói fiók központként magyarítható, és pontosan arra is szolgál, amire a neve alapján következtetni lehet. Egy olyan felület, amin könnyedén lehet kezelni azokat az adatokat, amik megosztottan használhatóak a Facebook, a Messenger és az Instagram esetében is.

Jelenleg még csak a tesztelési fázisban tart az Account Center, de biztosak vagyunk benne, hogy ezt belátható időn belül mindenki számára élesíteni fogja a Facebook. Az új felület lényegesen leegyszerűsítheti majd bizonyos körülmények között a felhasználók életét. Hiszen itt gyorsan át lehet majd tekinteni olyan dolgokat, amik a különböző szolgáltatások esetében közösek lehetnek.

Galéria megnyitása

A három szolgáltatás – ami valójában kettő, ha a Messengert a Facebook részeként kezeljük – esetében olyan dolgokat lehet egyszerre kezelni, mint például a Történetekbe kerülő tartalmaknak a megosztását. De a hagyományos bejegyzések is kikerülhetnek az Instagramra és a Facebookra egyszerre, és ezt is itt lehet majd szabályozni.

Az egyszeri beléptetés is beállítható innen, szóval elég lesz bejelentkezni a Facebookon, és máris úgy nyithatja meg az ember az Instagramot, hogy már ott is be lesz lépve – ugyanígy a Messenger esetében.

Galéria megnyitása

A Facebook ugyanúgy a beállításokba tette mindegyik érintett app esetében az Account Centert, így ezt könnyen el lehet érni mindegyik szolgáltatásnál. Összhangban kezelhető innen a felhasználó neve és profilképe is, így könnyebben megtalálható lesz mindkét felületen.

Sőt mi több, az Egyesült Államokban az embereknek az is módjában áll majd, hogy a fizetési információt is összeboronálják, így a Facebook Pay használható lesz az Instagramon is újabb adatbevitel nélkül.

Galéria megnyitása

A jövőben a Facebook nagy valószínűséggel bővíteni fogja majd a felhasználók lehetőségeit az Accunt Center keretében. Ahogy a különböző szolgáltatások egyre jobban fejlődnek, gazdagodik a funkcionalitásuk, úgy hozhatja egyre több fronton közös nevezőre ezeket a Facebook az egyszerűbb kezelhetőséget szem előtt tartva.

Az Accunt Center a WhatsApp szolgáltatást egyelőre nem érinti, viszont látni kell azt, hogy a Facebook mindegyik nagy szolgáltatásának az összedrótozására hajt, és ha ebből indulunk ki, akkor bizony ez, csak átmenti állapot lehet. Jó esély van arra, hogy az Account Center mire elkészül, már a WhatsAppba is utat talál majd.

Ez az újítás azoknak a felhasználóknak a tetszését válthatja majd ki elsősorban, akik influenszerként tevékenykednek. Ezek a személyek általában teljesen ugyanazt az identitást mutatják minden felületen, valamint a tartalmakat is egyformán megosztják a különböző szolgáltatásokon, hogy ezáltal minél több követőt érjenek el. De azok számára is jól jöhet, akik szoktak az Instagramon, a Messengeren és a Facebookon is különféle pénzügyeket bonyolítani.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap