A Scythe Mugen MAX processzorhűtőjéről néhány hete írtunk először, most pedig arról számolhatunk be, hogy a termék végre elrajtolt, így rövidesen feltűnik az üzletek polcain is.

A Mugen MAX egy torony formátumú, nagyméretű processzorhűtő, amely alap esetben egy ventilátorral rendelkezik, és az összes modern processzorfoglalatra felszerelhető. Jó hír, hogy az aszimmetrikus felépítésnek köszönhetően a termék nem zavarja a memóriafoglalatokat, azaz nem lóg föléjük, így a memóriamodulok cseréje könnyen, zökkenőmentesen történhet – és a magasabb memóriamodulok alkalmazásának sincs akadálya. Ez a felsőkategóriás processzorhűtők piacán igencsak vonzó tulajdonság.

Az új processzorhűtő hűtőtömbje 145 x 86 x 161 milliméteres mérettel bír, azaz csak picivel nagyobb, mint a Mugen One. A ventilátorok nélkül mindössze 720 grammos tömeggel rendelkező újdonság abban a szegmensben próbál majd szerencsét, ahol a rivális megoldások könnyedén átlépik az 1000 grammos súlyhatárt. A Mugen MAX rézből készült talpazatot használ, amelyen összesen hat darab hőcső halad keresztül. A hőcsövek a középponthoz képest kissé hátratolt alumínium lamellákhoz szállítják a processzor által termelt hőt. A T-M.A.P.S. dizájnnak köszönhetően a lamellák között több levegő áramolhat, méghozzá kisebb ellenállással. A lamellák közötti távolságot a mérnökök 2,6 milliméterre növelték, így a légellenállás csökkent, a hűtőteljesítmény javult, azaz alacsonyabb ventilátor-fordulatszám mellett is jobban helytáll a termék.

A hűtőtömbre alap esetben egyetlen egy 140 milliméteres átmérőjű Glide Stream ventilátor kerül, amely PWM támogatással is rendelkezik. A szóban forgó siklócsapágyas légkeverő a percenkénti 500-as és 1300-as közötti fordulatszám-tartományban üzemel, így 63,5 m3 és 165,1 m3 közötti levegőmennyiség megmozgatására képes egyetlen óra leforgása alatt.

Ahogy a légszállítási teljesítmény, úgy a zajszint is a fordulatszám függvényében alakul: a minimális zajszint 13 dB(A), a maximális pedig 30,7 dB(A). A csomag persze tartalmaz egy pár extra rögzítőt is, amelyekkel egy második ventilátor is felszerelhető a termékre, így tovább növelhető a hűtőteljesítmény.

Galéria megnyitása

A processzorhűtő könnyű és gyors szerelhetőségéről a H.P.M.S. (Hyper Precision Mounting System) rögzítő rendszer gondoskodik, amelynek köszönhetően a termék az Intel LGA-775/1150/1155/1156/1366/2011, illetve az AMD Socket AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2 processzorfoglalataira egyaránt felszerelhető. Az ötletes rögzítési mechanizmus jóvoltából a processzorhűtő leszereléséhez nem szükséges kiszerelni az alaplapot a számítógépházból.

A Scythe vonzó processzorhűtője már elérhető kereskedelmi forgalomban, ára pedig 36 euró magasságában helyezkedik el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. júl. 4. 20:21
#9

No igen, az örök disputa, a drágábbacska jobbfajta léghűtés vs. belépőszintű egybe-vízhűtés témaköre. Ugye mint fentebb említve lett, az "olcsó húsnak" híg a leve, amennyiben a pumpazakatolásra gondolunk, amire panaszkodni szoktak a userek. Ott van még az is, hogy többnyire ócska coolert mellékelnek hozzájuk, úgyhogy további költség egy normális halk légkeverő beszerzése, valamint a bekrepálás lehetőségének pallosa is ott lebeg az egész feje felett. A léghűtésnél legalább idle módban nem süti meg magát a cpu, ha a venti elhalálozik, a borda még mindig elvezeti a hőt valamennyire.

kunrichard
kunrichard
2014. júl. 4. 19:03
#8

Szerintem is a több hőcsővel ellátott. Egyenletesebben oszlik el a hő az alumínium lamellákon.

Dagonen
Dagonen
2014. júl. 4. 18:45
#7

A több heatpipe a hatékonyabb rendszer hisz több szálon jút el a hő a hűtőbordákhoz.

asdsa
asdsa
2014. júl. 4. 18:07
#6

Egyébként szerintetek melyik lehet a hatékonyabb rendszer?

6-8 vékonyabb heatpipe, vagy 4 vastagabb? Ez mindig is érdekelt.

Kajafun
Kajafun
2014. júl. 4. 16:13
#5

Nem értem. inek erőltetik ezeket amikor vannak olcsó vízhűtők is a piacon...

kunrichard
kunrichard
2014. júl. 4. 17:17

Azért mert nemrég vettem házat Sharkoon Bulldozer.

és nem fér el benne egy Corsair H100 vagy H110 hűtés. a kisebb mint mondjuk a H60 semmivel sem hatékonyabb vagy halkabb mint egy jobb léghűtés.

franc03
franc03
2014. júl. 4. 16:07
#4

Impozáns darab, kiskoromban én is hokiztam volna egy ilyenre.

Ugyanakkor 2014-et írunk. Amire ilyen hűtés kell azt úgy hívják, rossz processzor.

kunrichard
kunrichard
2014. júl. 4. 15:57
#3

Jók ezek a Scythe hűtők. annak idején a Phenom x4-emet is egy Catana III hűtötte lehet hogy az Arctic A30-amat ilyenre cserélem feltéve ha érkezik róla valami teszt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. júl. 4. 13:16
#2

Szép-szép. Tudtok olyan CPU hűtőt ajánlani, amin a hőcsövek 2 sorban helyezkednek el egymás felett? Mint pl a Scythe Ninja vagy a cooler Master TPC 800 esetében...csak egymásra párhuzamosan.

asdsa
asdsa
2014. júl. 4. 17:49

Ilyenre gondoltál?:

Scythe Orochi

Olyanok is vannak, amiknek a talőa felett van plusz egy nagyobb darab hűtősüni.

Scythe Zipang

Ez is érdekes megoldás, bár ez egy "kisebb" darab.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. júl. 4. 13:08
#1

Figyelemreméltó hűtő. Lehet ő váltja majd a Grand Kama Cross 2-met... Bár sajnos az a 36 euro kicsit több lesz forintosítva, mire kapható lesz idehaza.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. júl. 5. 14:24

Igen, ebben igazad van és elméletileg szép lenne, ám én mindig az előző cucc árához toldok, amit eladok.

Vissza az oldal tetejére