KIDERÜLT, PONTOSAN MELY INTEL PROCESSZOROKRA ÉRVÉNYES A 2 ÉVVEL KIBŐVÍTETT GARANCIA, ÉS MELYEK LEHETNEK INSTABILAK

Gyakorlatilag azok a processzorok érintettek, amelyek a nagy Raptor Lake lapka köré épülnek, azaz elég sok modellről van szó.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. aug. 7. 14:22
Kiderült, pontosan mely Intel processzorokra érvényes a 2 évvel kibővített garancia, és melyek lehetnek instabilak

Az Intel Raptor Lake és Raptor Lake Refresh sorozatú processzorait, vagyis a 13. és 14. generációs Core kínálat tagjainak egy jó részét érintő bug, ami a rendszer instabilitását okozza, elég régóta szedi áldozatait. A hibát jó ideig keresték, de néhány hete végre sikerült megtalálniuk az okát, a javítás viszont majd csak augusztus közepére készülhet el, az alaplapgyártó partnerek csak ezt követően adhatják ki az új BIOS-okat, amelyek már mentesek a túl magas üzemi feszültséget okozó bugtól. Az Intel csapata időközben arról is hírt adott, hogy megnövelik az érintett processzorok garanciaidejét, méghozzá két esztendővel, de anno csak annyi volt biztos, hogy ez a lehetőség csak a potenciálisan érintett 13. és 14 generációs, dobozos kivitelben forgalomba kerülő modelleknél, illetve az OEM partnerek által készített konfigurációknál lesz érvényben.

A pontos részletekre még csak nemrégiben derült fény, így végre nemcsak az derült ki, hogy mik a  feltételei a kibővített garanciának, hanem az is, pontosan mely processzorokra vonatkozhat. Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a bug miatt instabillá váló rendszerek a javítás hatására sem működnek majd jól, a hiba ugyanis a processzor degradációját okozta, így mindenképpen cserére, azaz garanciális ügyintézés igénybevételére van szükség. Azoknál a termékeknél, amelyek még nem produkálták instabilitás jeleit, az érkező frissítés gyógyírt jelenthet. A felhasználók persze attól tartottak, hogy az instabilitás rossz esetben később, az eredeti garanciális idő letelte után is jelentkezhet, ezt az aggodalmat próbálja tompítani az Intel a 2 évvel kibővített garanciális idővel.

A kibővített garancia az alábbi processzorokra vonatkozik és a hiba is ezeket érintheti:

Galéria megnyitása

Az instabil rendszerek tulajdonosainak figyelmét ismét felhívták arra, hogy azok is próbálják meg felvenni a kapcsolatot az Intel ügyfélszolgálatával, akik korábban már próbáltak garanciális ügyintézést kezdeményezni az instabilitás miatt, amikor még nem lehetett tudni, pontosan mi okozza a hibát. Az ő igényüket korábban jó eséllyel elutasították, most azonban már más a helyzet, mindenképpen érdemes újabb próbát tenni. A dobozos processzorokkal és az OEM konfigurációkkal kapcsolatban az Intel ügyfélszolgálatával érdemes felvenni a kapcsolatot, míg a tálcás processzoroknál a vásárlás helyén lehet kezdeményezni a garanciális ügyintézést, amennyiben a processzor már instabilitás jeleit mutatja. A témában korábban egyébként részletes írást is közöltünk, amiből kiderül, hogyan érdemes intézni a garanciális ügyintézést közvetlenül a gyártón keresztül.

A fenti táblázatban lévő processzorokra tehát érvényes a garancia kiterjesztése, amennyiben dobozos formában kerültek a felhasználóhoz, vagy ha komplett OEM részeként jutottak hozzájuk. Ezeknél a processzoroknál az instabilitás miatti garanciális ügyintézés is zökkenőmentesebben mehet most már, hiszen kiderült, pontosan mi a hiba oka, valamint az is nyilvánvalóvá vált, hogy az instabilitást okozó processzorokat az érkező javítást követően sem lehet majd zökkenőmentesen cserélni.

Az összes érintett processzor a nagyobb Raptor Lake lapka köré épül, ami a 13. generációs és a 14. generációs processzorok jó részének alapját adja. Ez a lapka összesen maximum nyolc darab Raptor Cove és maximum kétszer négy darab Gracemont processzormagot kínál, ahol a P-Core részleg magonként 2 MB-nyi, míg az E-Core részleg négymagos tömbönként 4 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral rendelkezik.

A 13. és 14. generációs kínálat egyes tagjai még a régebbi Alder Lake lapka köré épülnek, amelyeknél a P-Core részleg magonként 1,25 MB-nyi, az E-Core részleg pedig négymagos tömbönként 2 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral bír. Ezek a processzorok nem érintettek, csak úgy, mint a H0 lapka köé épülő modellek sem, amelyek maximum hat darab P-Core típusú processzormaggal rendelkeznek, E-Core típusú magokat pedig egyáltalán nem tartalmaznak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kilistvan80
Kilistvan80
2024. szept. 30. 19:42
#6

"A 13. és 14. generációs kínálat egyes tagjai még a régebbi Alder Lake lapka köré épülnek, ezek nem érintettek."

Van egy hivatalos lista, hogy a 13. és 14. genből melyek ezek, amik nem érintettek a problémában és nyugodtan választhatók? Nekem nem derült ki, mert ahány forrás, annyi féle verzió. Én ezekből választottam volna, de nincs kedvem garnciáztatással foglalkozni ki tudja hányszor és meddig.

vizipok74
vizipok74
2024. aug. 8. 22:55
#5

"A Puget Systems az egyetlen válaszóló cég, amely ugyan növeli a garanciaidőt, de az így fogja csak elérni az Intel eredeti, három éves ajánlását. Jon Bach, a vállalat elnöke – aki egyben az Intel tanácsadói testületének is tagja – egy fontos részadatokat mellőző blogbejegyzésben azt is bizonygatja, hogy az Intel szerint minden 65 wattos vagy ennél többet fogyasztó Core processzorukat érintő probléma náluk nem igazán fordul elő. Ezt egyedi BIOS-beállításokkal magyarázzák, de felmerül a kérdés, ha ennyire egyszerűen kezelhető a gond, akkor miért nem tanácsolták az Intelnek, hogy alkalmazzák a Puget Systems beállításait?" Forrás: The Verge

Wizzard
Wizzard
2024. aug. 9. 20:35

@vizipok74 Látod milyen ügyes vagy, kikerested, buksi simi. 

Biztosan korrupt mert tanácsadó az intelnél. Hát persze. És én vagyok az arrogáns marha, Már a feltételezés is megmutatja miféle vagy. Még kicsit sem zavar a statisztikájuk, hogy torony magasan az intel procikkal volt a legtöbb gond, anno a 11 gennel. Nyilván ha náluk, másnál is. Persze abból nem lett hír. Most az átcímkézett, kapkodva kiadott ryzen start előtt meg borult a bili. Ráadásul aki borított, pont amd-re vált, Nahát. Persze itt nem feltételezel rosszat, de azért mert valaki tanácsadó, az rögtön korrupt.  Ennyit rólad.

Kicsit még össze zavarlak a tényekkel, jó? Már az első híreknél a Level1Techs közzétette, hogy 30%-ban amd, 70%-ban intel procikkal van baj. Ha a puget optimalizált, más beállításokkal használta a gépet, vajon juthattak e arra, amire? HM? 

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=3241130346_qlvsdtczdjprvx.png

https://youtu.be/QzHcrbT5D_Y?si=RA7ZyqdQrXebssYe&t=310  5:10-nél

Pereljék csak, Az ügyvédek majd jól keresnek. Mint a pernél, ahol az amd 8 magosnak hazudta a 4 magos procit. Az ügyvédek zsebre tették a nagy lét, a proci tulajok meg kaptak pár dollárt.

Wizzard
Wizzard
2024. aug. 7. 18:07
#4

Eközben:

Puget Systems Reveals Intel Core & AMD Ryzen CPU Failure Rates In Report: Claims Higher Failures on Ryzen 7000 Than 14th Gen

LINK

Wizzard
Wizzard
2024. aug. 9. 10:23

@vizipok74

Ez első hiba: Utána néztél Abu állításának, erről a tanácsadói tisztségről? Ugye, ugye.....

Második hiba: Ettől még nem lesz inkorrekt, hiába próbálod amd fanatikusként megragadni a szalmaszálat, amit Abu dobott, pont az ilyeneknek, mint te, tudván ti a fórumban lelkesen elvégzitek majd a melót.... és tessék, itt is vagy.

Egyébként kicsit sem gyanús, hogy pont a ryzen megjelenése előtt láttak napvilágot ezek az intellel kapcsolatos hírecskék, és a ModelFarm csapata már tudta, hogy amd-re vált - nyilván ingyen kapták a cuccot az amd - től. 

Látod, már sikerült is megkérdőjelezni a hitelességét a Modelfarmnak.

Milyen érdekes amd fan felfogás, intel negativ hir szent és sérhetetlen, amd negativ nem hiteles.Ti vagytok akik nem hitelesek, ezzel a hozzáállással, és persze szánalmasak is.

axe
axe
2024. aug. 7. 17:33
#3

"Az instabil rendszerek tulajdonosainak figyelmét ismét felhívták arra, hogy azok is próbálják meg felvenni a kapcsolatot az Intel ügyfélszolgálatával, akik korábban már próbáltak garanciális ügyintézést kezdeményezni az instabilitás miatt, amikor még nem lehetett tudni, pontosan mi okozza a hibát." vagyis akit elküldtünk a picsába, az légyszi szóljon megint, nem akarunk a nyakunkba egy gigapert

Merwenus
Merwenus
2024. aug. 7. 18:43

@axe Én perelnék mint a pcsa, elküldtek az anyámba, miközben szar volt a termékük. Hány olyan eset lehet még az elmúlt 20 évben ahol elküldték a customert, hogy nem cserélik, közben hibás a szarjuk.

csapi26
csapi26
2024. aug. 7. 16:18
#2

tehát akkor 13600KF-14600KF-től felfelé.

Kajafun
Kajafun
2024. aug. 7. 15:45
#1

Hiába cserélik ki, attól még az userek egy időre jó nagyot cumiznak ha nem tudnak a procival dolgozni pl.

tomchee
tomchee
2024. aug. 9. 5:50

@axe amennyire én tudom a hosszútávú  overvoltos működes következménye, hogy oxidálodni kezd

Vissza az oldal tetejére