Újra nagyobb figyelmetet kapnak a gyártók részéről a televíziók mellé tervezett lejátszó eszközök. Az idei évben főleg azzal kerültek a híroldalak hasábjaira a multimédiás “dobozok”, mert a memóriakrízis miatt ezeknek is emelkedett az ára. Legutóbb éppen az Nvidia terméke került emiatt a figyelem középpontjába.
Szerencsére azért újdonságokban sem fogunk hiányt szenvedi, az Amazon már két termékkel is előrukkolt, frissült korábban a Fire TV Stick HD, és a napokban pedig befutott a Fire TV Stick 4K új generációja is. Az Apple is szállítja a következő Apple TV 4K variánst, ami remek hír azoknak, akik már várták a többéves médialejátszó megújulását. Most pedig a Google TV Streamer került terítékre, friss hírek szerint ennek is jön az utódja.
A források szerint az új generációs eszköz megőrzi a jelenlegi modell jellegzetes, döntött és lekerekített dizájnját, ami egy kapszulára emlékeztet. De nem ugyanabba a házba fog beköltözni. A szélessége valamivel kisebb lesz, ennek köszönhetően kevesebb helyet foglal majd a televízió közvetlen közelében. Várhatóan változni fog a termék színe is, így messziről felismerhető, beazonosítható lesz.
Az újdonság tetején már lesz egy apró nyílás, ami a korábbi modellen nem volt, ez a mikrofon miatt szükséges, ami az új Google TV Streamerben már lesz, a felmenőjében azonban még nem volt.
Míg a jelenleg futó modellnél mikrofon kizárólag a távirányítóba volt beépítve – ebből eredően a parancsok kiadásához mindenképpen kézbe kellett venni a kapcsolót –, addig az új változat közvetlenül a lejátszón keresztül is figyeli majd a „Hey Google” kulcsszavak elhangzását. Ezáltal a Google lehetővé teszi a TV és a csatlakoztatott okosotthon kiegészítők teljesen érintésmentes, hangalapú irányítását. A Google minden fronton igyekszik egyre nagyobb hangsúlyt helyezni a hangvezérlésre.
A továbbfejlesztett médialejátszó rendelkezni fog jelenlétérzékelővel is a friss pletykák szerint, ennek köszönhetően energiahatékonyabb lehet és több funkcióval szolgálhat. Tavaly a TCL már készített ilyen szenzorral egy Google TV rendszerű készüléket, ott ezzel lett megoldva, hogy a tévé magától át tudott váltani például egy okosotthon információs felületre, mikor a felhasználó a készülék közelébe került, egyébként pedig csak egy művészeti alkotást vagy más háttérképet mutatott.
Minden szempontból egy jobb potenciált magában foglaló eszköz lesz az új Google TV Streamer, már a játékoknak is érdemi teret biztosíthat.
Az új TV Streamer már nagyobb teljesítményű rendszerchipet fog kapni – ez nem is árt. A Google hiába méri elég drágán az első generációs eszközt, nem különösebben nyújt lehengerlő teljesítményt. A multimédiás lehetőségek rendben vannak, de azon túl nem kell tőle sokat várni, van tere a fejlődésnek. A második kiadás már zökkenőmentesebb élményről gondoskodhat minden fronton, simábban mennek majd az alkalmazások közötti váltások, és játékra is több lehetőséget biztosíthat. Nagyobb lesz a tárhely is a jelenleg alkalmazott 32 GB-nál.
A távirányító is változik majd. Bár a formaterve nagyrészt meg fog egyezni a mostanival, a gombok száma bővül: a meglévő YouTube és Netflix gyorsindító billentyűk mellé két további dedikált gyorsgomb jön. Ha pedig elkallódik a távkapcsoló, akkor a TV Streamer hátulján található gombbal lehet a keresési módot aktiválni, és erre reagálva hangjelzéssel fog “kiabálni” a felhasználónak.
A következő generációs Google TV Streamer megjelenési dátumáról vagy várható árazásáról a források egyelőre nem közöltek semmit. A vállalat nem szokta elsietni ezeket a generációváltásokat, több év telhet el két eszköz bevezetése között. A jelenleg kapható termék 2024-ben jelent meg.