Az Intel háza táján jelenleg a Coffee Lake Refresh processzorok csatároznak a konkurens megoldásaival szemben, ám jövő áprilisban új központi egységek érkeznek, amelyek új processzorfoglalatba illeszkednek, így új alaplap is kell hozzájuk. Az új platform esetében a maximális magszám már tízre rúghat, a processzorfoglalat szerepét pedig az LGA-1200 veheti át.

Az aktuális információk alapján a Skylake architektúra által kitaposott ösvényen menetelő széria fontos változásokat hoz. A Core i3-as modellek négy maggal és nyolc szállal, a Core i5-ösök hat maggal és tizenkét szállal, a Core i7-esek nyolc maggal és tizenhat szállal, míg a Core i9-esek tíz maggal és húsz szállal gazdálkodnak majd. Erre persze szükség is van, hiszen az AMD korábban piacra dobott RYZEN 3000-es sorozatára reagálni kell – az újdonságoknak köszönhetően javulhat az Intel piaci pozíciója, már amennyiben elegendő mennyiségben készülnek a termékek.

Galéria megnyitása

Az LGA-1200-as processzorok mellé 400-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapok is érkeznek, amelyek még PCI Exress 3.0-s támogatással rendelkeznek, viszont már Intel i225-ös sorozatú 2,5 GbE vezérlőt kapnak, plusz a 802.11ax támogatás is általános lehet. Fontos változás, hogy ezeknél a modelleknél már az ACPI szabvány két legújabb Modern Standby teljesítmény-állapotát is támogatni fogja a platform, vagyis a C10 és az S0ix módok is használhatóak lesznek. Ezek az üzemmódok alacsony terhelést jelentő feladatoknál kaphatnak szerepet és az energiahatékonyságot növelhetik.

Az új platform és az új processzorok várhatóan 2020. áprilisában jelenhetnek meg, de akár már a CES 2020 alkalmával is megpillanthatunk néhány 400-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapot, amennyiben az iparági pletykák pontosak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2019. dec. 12. 9:58
#7

Pont ma néztem összehasonlító pontszámot egy 3. generációs i5 3570 és egy 7. generációs i5 7500 között. Azonos órajelük van 3.4ghz és 3.8ghz turbó, a 3. generációs pontszáma 7100 pont míg a 7. generációs pontszáma 7900pont. Ebből egyből lejön, hogy kemény 10% előrelépést értek el azonos órajelen a 4 és fél év alatt ami a két proci között van gyártás időben... hát ez nevetséges! Most hogy AMD a ryzennel hasít mit csinál az intel? magszámot növel meg hyper threadinget tesz minden prociba :D Nem baj, legalább valamit csinálnak, ha már gyártósorokban meg nanométerben nem tudnak fejlődni :P (inteles proci dobog a gépemben, nem kell AMD fannak titulálni, független szemléletmóddal nézem a dolgokat)

pdx006
pdx006
2019. dec. 11. 17:30
#6

Mit rágódtok azon mennyibe fog kerülni? Alaplapcsere is kell, jóreggelt. Nyugodtan hozzávehetitek annak az árát is.

pdx006
pdx006
2019. dec. 11. 19:39

@Mosdatlan_falusi  3 generáció között se feltétlen kellett, de meglesz a negyedik is.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. dec. 11. 15:35
#5

Szerencsétlen intel remélem dolgozik valami ujításon, amivel ujra ki tud majd tűnni. De ez nem az.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. dec. 12. 9:26

@thestock Pontosan.

j4ni
j4ni
2019. dec. 11. 10:26
#4

Kérdés mit fog ez hozni és hova jön árban? A 9900K helyére jön és maga alatt egy lépcsővel lejjebb nyomja-e minden termék jelenlegi árát, vagy a 8c16t ára marad a régi, ez pedig fölé érkezik? Ha lejjebb nyomja az árakat, akkor abból növekvő kereslet lesz és emiatt még nagyobb készlet hiány, ezért én inkább tartom valószínűnek, hogy a 9900K jelenlegi ára fölött fog nyitni.

A másik, hogy órajelben és teljesítményben hova érkezik és ki lesz a célpont. A mainstream intel processzorok jelenlegi selling pointja a konkurenciánál kicsit jobb játékteljesítmény (alacsony felbontáson mérve). Itt viszont aki intelt vesz és a jelenben él, annak egy 9700K már kompromisszummentes választás illetve a 9900KS az elérhető órajeleivel egy olyan jövőbiztos maximum amit a 10c20t 14nm+++ proci maximum beállítani, de meghaladni nem fog tudni. Jelenleg minden játéknak bőven -biztonsági tartalékkal- elég a 9900K 8 magja, 8->10 váltással érdemi növekedés már nem lesz, ahhoz órajelben kéne erősödjenek, ott viszont a válogatott 9900KS már nagyon erős.

Egy HT nélküli 10c10t 14nm+++ CL procinak viszont látom értelmét  játékra mint maximalista megoldás. A 9700K 8 magja HT nélkül előbb utóbb elérkezik a határaihoz az újabb játékokkal, de 10 maggal itt a 8 maghoz képest van még 25% tartalék.

Egyébként simán el tudom képzelni, hogy paper launch lesz a dologból és a tényleges elérhetőség nyárra-őszre fog rendeződni.

punchman
punchman
2019. dec. 12. 2:38

@j4ni

Ha csak nyár/őszre jön, akkor a Zen3 ellen fog versenyezni. Azzal meg csak árban.

@Mosdatlan_falusi

" játékban továbbra is az erős magok számítanak "

Nézz meg egy Cinebench single thread tesztet, melyik CPU most a legerőssebb 1 szálon. Az Intelnek csak a latency maradt. De az is fogyóban. A mai játékokban meg nem feltétlenül attól lesz nyerő. Lásd CS:GO Zen2.

thestock
thestock
2019. dec. 11. 10:04
#3

Azért ez elég nagy ugrás. Szerintem egy hátulütője lesz, az ára. Az i5 váltja a mostani i7-et, szinte biztos vagyok benne hogy kb annyiba is fog kerülni.

s_otto
s_otto
2019. dec. 12. 8:47

@punchman

"IPC-ben a 2nd gen Ryzen volt egy szinten. Zen2 magasabb IPC-vel bír."

Hol? A világodban? 

https://i.imgur.com/ksEoWhk.png

https://i.imgur.com/FY5VAdq.png

https://i.imgur.com/ZOzgIoT.png

"A HEDT processzoraik pedig a mainstream Ryzenekkel versenyeznek"

Szintén a kis buksidban. 

"Ebből mire kell következtetni?"

Te messze menő következtetésekre jutsz, a valóság meg szokásos módon elmarad tőled. 

Tényleg, mikor új fórumba kezded írkálni a hülyeségeket, mi jár a fejedben a válasz nélkül hagyott előző fórumokkal akpcsolatban? :D :D

Boostocska
Boostocska
2019. dec. 11. 9:29
#2

Akkor mostantól amit mindenkinek ajánlhatunk, az csak az i3, hiszen MiNeKiDeAnNáLtÖbBmAg, MiNdEnKiReNdErEl?

Whysper
Whysper
2019. dec. 11. 14:18

@pepeno1   RBG procik mikor jönnek? 8) villogó  tokozással? 8)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. dec. 11. 9:12
#1

Akkor meg is van a jelenlegi Intel processzorhiány oka.

NGdavoretto
NGdavoretto
2019. dec. 11. 9:29

@developer  Valószínűleg ennél is sorba kell majd állni a consumer oldalon. Remélhetőleg ez majd segít enyhíteni az árakat ha addig is tartana a jelenlegi helyzet.

Vissza az oldal tetejére