A Scythe mérnökei elkészítették a méltán népszerű Grand Kama Cross processzorhűtő legfrissebb kiadását, amely már a harmadik a sorban. Az új kiadás továbbra is követi az elődei által kitaposott ösvényt: hőcsövei és alumínium lamellái "X" alakot formáznak, így sem a PCI Express bővítőhelyekkel, sem a memóriafoglalatokkal nem kerülnek összetűzésbe – ezt a dizájnt a gyártó "X-Structure" néven emlegeti.

Az új Grand Kama Cross processzorhűtő számos fontos változtatással érkezik, amelyek mind-mind a hűtőteljesítmény növelését segítik. A réz talpazaton összesen négy darab hőcső halad keresztül, amelyek közül a középső kettő most már 6 milliméteres helyett 8 milliméteres átmérővel bír, így hatékonyabb a hőfelvétel és a hőtovábbítás is. A gyártástechnológia fejlődésének köszönhetően a hőcsövek és a réz talpazat közötti hőátadás hatásfoka is nőtt, maguk a réz hőcsövek pedig most már teljes felületükön nikkelborítást viselnek.

A két hűtőtömb alumínium lamelláit is kezelésbe vették a mérnökök: a lamellák immár fűrészfogas felső éllel rendelkeznek, ami egyrészt hozzájárul a légellenállás csökkentéséhez, másrészt abban is komoly szerepet játszik, hogy magasabb ventilátor-fordulatszám esetén is alacsonyabb lett az üzemi zajszint, mint a korábbi modellnél. Az új processzorhűtő 171 milliméter széles, 140 milliméter hosszú és 147 milliméter magas, tömege pedig 790 gramm.

A hűtőtömb fölé egy PWM támogatással rendelkező GlideStream ventilátor került, amely 140 milliméteres átmérővel érkezik. A légkeverő a 450 RPM és 1300 RPM közötti fordulatszám-tartományban dolgozik, így zajszintje 12,5 dB(A) és 30,7 dB(A) között helyezkedik el, levegőszállítási teljesítménye pedig 29,90 CFM-től egészen 97,18 CFM-ig terjed. A barázdált ventilátorlapátokkal rendelkező légkeverő a gyártó szerint remekül passzol a Grand Kama Cross 3 "Top Flow" felépítéséhez.

Az új processzorhűtő az újratervezett, egyszerűen használható hátlap-alapú rögzítő rendszer jóvoltából többféle processzorfoglalathoz is passzol:

[bold]•Intel LGA-1150/1151/1155/1156/1366/2011/2011-3

•AMD Socket-AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2/FM2+[/bold]

Annak érdekében, hogy a szerelési munkálatokat gyorsan és kényelmesen el lehessen végezni, a csomagban szerszámok is lesznek, plusz szerelési útmutatót, illetve hővezető pasztát is kapnak a vásárlók a termékhez.

A Scythe Grand Kama Cross 3 már elérhető kereskedelmi forgalomban, nettó listaára pedig 36,5 euró.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kunrichard
kunrichard
2018. jún. 10. 10:42
#8

Nekem is az előző van, NAgyon hatékony. Viszont a szerelése AMD-re valóban elég macerás. Ugyan is, Miután eltávolítottuk a gyári műanyag rögzítőket AMD-nél a gyári AMD hátlapi merevítőre lesz szügségünk, Ez elég érdekes, mivel a merevítő menetei, az én alaplapom esetében, kiemelkednek az alaplapról, A gyári műanyag rögzítőn, ezek körbe voltak marva, hogy szépen ráüljön a csavar meneteire. Na itt most ha rátekerjük a csavarokat, A hátlapi merevítő kotyog az alaplapban, mind addig, amíg rá nem szorítjuk a hűtőt, a 4mm-es diferenciát elkerülendő, 4db műanyag alátétre lesz szügség, Ami kicsit sufnituningos megoldásra emlékeztet, Mind 2-t alápakoltam, Mert a szerelési rajz ezt írja Így viszont nem szorul rá teljesen a hűtő, Kézzel simán lehet mozgatni a procin, Minden esetre a hűtést nem befolyásolja, De nem volt idegem hozzá hogy megint leszedjem és eltávolítsak 1-1 alátétet, Összességében a szerelhetősége nem jó, mert macerás, Igaz nem sűrűn fogjuk szétszerelni, Már csak ezért sem, De tapasztalatlan, usereknek nem ajánlom az tthoni beszerelést, Én is sokszor vakartam a fejem, felszerelés közben a rajzot bámulva, Hogy "ez most komoly?" Érdekes mert az első szériához (ahogy észrevettem) nem készült túlbonyolított rögzítő, Simán fel lehetett pattintani AMD, Mint Intel gyári foglalatokra, Értem hogy így szélesebb a támogatás, azt viszont nem, hogy az eddig támogatott foglalatokhoz miért nem mellékelték az egyszerű rögzítő elemeket. Amit csak rá kell pattintani... a 4 hülye alátéttel sem érzem stabilabbnak a hűtőt mint az AMD gyári rögzítőkarmaival. Szóval. hatékonyság szerintem 5-ös De a szerelhetőség legjobb esetben is csak egy 2-es. És ahogy elnézem a Grand Cross 3 esetében is ugyan ez a béna telepítő szett maradt.

peti19870621
peti19870621
2015. szept. 21. 5:45
#7

AMD Phenom II x4 BD50 3,10GHz :

  • Rpm:876 | CPU:32-44°C Ashura Shadow.

Sapphire HD6870 2Gb 128bit - Rpm:782-978 | GPU:39-54°C -Shuriken fért be egy slotnyira lévő amdVGA - Xonar7.1 közé, emiatt van inkább a shurikennek hangja, mint az ashurának :D

enisherpa
enisherpa
2015. szept. 20. 22:13
#6

Nekem is a 2. generációs van a gépben. Minimumra tekert ház hűtéssel (2 venti) 32°C-on van jelenleg a proci. 24°C-os a szoba. Eddig csak terheléses tesztek alatt sikerült 45°C fölé vinni.

Mindenkinek ajánlom, iponnal szereltetve. :)

siriq
siriq
2015. szept. 17. 22:15
#5

Jok ezek a Scythe hutok de mar en is unom a szerelesi macerat....

Mire felszemvedem a sajatom teljesen az min 30-45 perc es egy hatalmas idegbomba. Jon a vizhutes amint lesz idom ra.

Lordy
Lordy
2015. szept. 17. 17:21
#4

Nekem is az elöd van meg. Hüteni jól és csendesen hüt, viszont szerelni AMDre rémálom volt, Intelre csak kemény iparosmunka... Az egyik höcsö ugyanis frankón takarja felülröl az egyik csavart, így elég nehéz rögzíteni.

Galdech
Galdech
2015. szept. 17. 15:40
#3

Nekem a 2-es van meg egy 4790K-n. Alapon 30 fok, átlagos felhasználás alatt 33, legnagyobb huzamosabb terhelés alatt pedig max. 44 fok.

Én egyébként V8-nak hívom :D

siriq
siriq
2015. szept. 17. 23:02

Nekem ez van: http://www.thermalright.com/html/products/cpu_cooler/silverArrow_ib-e.html nalam is meg all a hofok 44 korul ertelmes homersekleti viszonyok kozott(nem 38 fokban :D ). Istenverese felrakni ezeket a hutoket rendesen. Amugy megvagyok elegedve vele. Csendes , teszi a dolgat de a vizhutest max 5 perc alat ujra pasztazom.

Terror
Terror
2015. szept. 17. 12:26
#2

Ez konkrétan a legbalfékebb léghűtő-kialakítás, ami létezik.

nigrablack
nigrablack
2015. szept. 17. 13:22

És ezt az állításodat mégis mire alapozod? Az elődök szépen teljesítettek.

Zotya21
Zotya21
2015. szept. 17. 12:22
#1

szerintem így a bordák felső sarkai nem is kapnak szinte a levegőből

de ez csak az én véleményem

Vissza az oldal tetejére