A memóriaárak nem túl barátságosak manapság: a tavaly év elején tapasztalt modulárakhoz képest jelenleg általában kétszer magasabb összegek szerepelnek az árcédulákon, ami több különböző esemény eredménye. A DRAM gyártók egyrészt jelentős erőforrásokat csoportosítottak át anno, amikor a túltermelés miatt bezuhantak a memóriaárak, hogy jövedelmezőbb szegmensek után nézhessenek, ami idővel a termelés csökkenését és az árak normalizálódását eredményezte. A dolog viszont idővel a visszájára fordult, hiszen a különböző mobileszközökbe egyre több és több memóriachip kell, amihez növelni kell a termelést, ez viszont nem megy egyik hónapról a másikra. A helyzetet némileg fokozza, hogy a kriptovaluta-láz is pörgeti az eladásokat, így GDDR és HBM memóriachipekből is több fogy – ezek így elsőbbséget élvezhetnek a klasszikus PC-s memóriachipekkel szemben.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a következő év folyamán végre változás következhet be, ugyanis a memóriagyártók a termelőkapacitás növelésével több memóriachipet gyárthatnak, így a hiány-állapot is megszűnhet. Igen ám, de a mobileszközökbe továbbra is rengeteg memóriachip kell, a termelőkapacitás pedig nem növekszik akkora mértékben, ahogy kellene. A DRAMeXchange divíziójaként működő TrendForce elemzői szerint 2018 folyamán a DRAM termelés 19,6% körüli mértékben növekszik, ezzel szemben a megrendelői igények 20,6%-kal növekedhetnek, így a hiányállapot továbbra is fennáll majd, ami további drágulásra ad okot.
A TrendForce szerint ráadásul a három nagy memóriagyártó nem is igyekszik a termelőkapacitás növelésével – inkább lassítanak a tempón, mert a hiány miatt emelkedő árak magasabb árbevételt és magasabb profitot eredményeznek, ami az ő szemszögükből nézve jó. Az elemzők tehát azt állítják, hogy a három nagy piaci szereplő, azaz a Samsung, a Micron és az SK Hynix is arra törekszik, hogy az elvárhatónál alacsonyabb szinten tartsa a termelést, így gondoskodnak róla, hogy az árak magasan maradjanak. Ezek persze erős vádak, amelyekre kézzel fogható bizonyítékok sincsenek – és az is kérdéses, mit kezdhetnek a helyzettel a hatóságok, már ha igaz egyáltalán a feltevés. A termelőkapacitás bővítése ugyanis nem egyszerű feladat: a meglévő üzemekben véges a rendelkezésre álló hely, egy új gyár építése pedig legjobb esetben is több hónapba telik – a gyártósorok csúcsra járatásáig pedig évek is eltelhetnek.
Vásárlói szemszögből nézve ez azt jelenti, hogy 2018-ban a lassan emelkedő árak továbbra is velünk maradnak, azaz nem lesznek olcsóbbak a memóriamodulok és belátható időn belül stagnálásra sincs kilátás.
Az elemzők a korrektség kedvéért arról is említést tettek, hogy a nagy piaci szereplők gyárak építésén is dolgoznak, hogy a termelőkapacitás növekedhessen. A Samsung és az SK Hynix új üzemei viszont legkorábban is csak 2019-ben állhatnak csatasorba, így a memóriaárak is csak 2019-től kezdve indulhatnak el lefelé.

































