FELFELÉ INDULNAK A MEMÓRIAÁRAK

Simon Chen szerint – aki az A-DATA elnöke és elnök-vezérigazgatója – a következő év elején emelkedésnek indulhatnak a memóriaárak. A vezető kijelentését arra alapozza, hogy a korábbi lépések hatása – amelyek következtében csökkent a DRAM termelés a piacon – januárban érezteti majd a hatását, ez pedig memóriaár-drágulás formájában jelentkezik majd, ami a vásárlókat kellemetlenül érintheti.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. dec. 21. 14:30
Felfelé indulnak a memóriaárak

Simon Chen szerint – aki az A-DATA elnöke és elnök-vezérigazgatója – a következő év elején emelkedésnek indulhatnak a memóriaárak. A vezető kijelentését arra alapozza, hogy a korábbi lépések hatása – amelyek következtében csökkent a DRAM termelés a piacon – januárban érezteti majd a hatását, ez pedig memóriaár-drágulás formájában jelentkezik, ami a vásárlókat kellemetlenül érintheti.

A problémát az okozza, hogy a korábbinál kevesebb DRAM chip készül, a PC gyártók pedig ismét elkezdik feltölteni DRAM raktárkészleteiket, így tulajdonképpen „hiány” alakul ki. Az A-DATA első embere hozzátette azt is, hogy a PC gyártók raktárkészleteinek mennyisége a korábbi két hetes szintről egy hónapra növekszik.

Az ultrabookok népszerűsége miatt a DRAM iránti igény valamelyest csökkenni fog, de a teljes DRAM piac forgalma nem lesz veszélyben, ugyanis a szervermemóriák piaca komoly potenciált tartogat, hála a felhőalapú alkalmazások rohamos növekedésének. Összességében az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ultrabook konfigurációk iránt igazán komoly igények akkor mutatkoznak majd, ha a konfigurációk árai a 600 dollár körüli árszintre esnek és megjelenik rajtuk a Windows 8 is.

Az A-DATA vezetője szerint a hír keserű pirulaként hat ebben a nehéz gazdasági helyzetben, de ezt „le kell nyelni”.  Szerinte a termelés és az igények közötti kapcsolat alapján várható volt, hogy így alakul a helyzet. Csökkentett termelés esetén, ha hirtelen megnövekednek az igények, az átmeneti dráguláshoz vezet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. dec. 22. 18:24
#29

DDR4-et várjátok, (GP,c)GPU-k már DDR5-ös szabvány memóriával kommunikálnak;) mára inkább GDDR5

DDR3 max. frek. ~2 GHz

GDDR5 5.5 GHz (HD7970)

gabest
gabest
2011. dec. 22. 10:51
#27

Valamit pedig ki kell találniuk, mert mi lesz ha olyan szerencsétlenül alakulnak a dolgok, hogy mindenkinek elég lesz 8-16 giga mondjuk 5 évig, és csak az elromóakat kell pótolniuk. Jöhet a DDR4?

thedeveloper
thedeveloper
2011. dec. 22. 10:29
#26

[OFF]

Igazatok van. :) Én mondjuk minden fórumon bevezetnék egy "nyelvtanilag helytelen" gombot közvetlenül a "like" mellé, minden egyes hozzászóláshoz. Aki a hónap végén a legtöbb nyelvhelyességi hibát produkálja a hozzászólásaiban, azt ki lehetne tiltani a fórumról egy időre.

És ez nem vicc, mert az iskola helyett fórumokról tanulnak meg a fiatalok írni. És nem lenne szabad hagyni, hogy rosszul tanulják meg! Mi lesz így 10 év múlva a nyelvvel?

Már sokszor most sem értem, hogy mit akarnak kifejezni azzal, amit leírnak. Se vessző, se kérdőjel a kérdőmondat végén, 'j' és "ly" nem számít és még sorolhatnám a teljesen hétköznapi hibákat.

Félreértés ne essen, nem nyelvtantanár, hanem mérnök informatikus vagyok, de ami sok az sok.

[/ OFF]

pils00
pils00
2011. dec. 22. 9:10
#25

Eleinte a várható HDD áremelkedést sem akartuk elhinni. :/

Lehet hogy ennek a hírnek is van valóságalapja.:@

Shelby
Shelby
2011. dec. 22. 8:36
#24

thedeveloper: Olvasni úgy kell, ahogy leírják. Értelmezni, meg ki hogy tudja. :D

Szerintem 2 fórumot kellene indítani minden cikknél. Egyet a normális embereknek, egyet meg az analfabétáknak. És akkor senkinek sem fájna a másik csoport által leírt szöveg értelmezése. A google meg csinálna rá egy fordítót. :D

GyuZa
GyuZa
2011. dec. 22. 8:29
#23

Hiány alakul ki? Akkor most mi van?! Október eleje óta nem kapni sehol az 1.35V-on üzemelő 2 gigás 1600Mhz-es A-DATA memóriamodulokat...

BassHunter
BassHunter
2011. dec. 21. 23:07
#22

Osztottam szoroztam és végül megrendeltem 2db CORSAIR 8192MB Vengeance Low Profile DDR3 1600MHz CL9 KIT CML8GX3M2A1600C9.

Köszönöm a segítséget mindenkinek! :)

Mikrobi!

Fogalmam sincs miért linkeltem be =(

thedeveloper
thedeveloper
2011. dec. 21. 23:01
#21

Egyrészt, a memóriaárak valószínűleg emelkedni fognak. Eddig is úgy működött, 2-3 évente van szélsőértéke az árak képzeletbeli görbéjének.

Másrészt, ez már OFF, de legyetek szíves áruljátok el, hogy a következő mondatokat hogyan kell olvasni?

"... Mert ha 8gb vesz ..." //Mit vesz a 8gb?

"... pár év múlva 7-8K árulnak ... " //Mit árul majd 7 és 8K?

" Én 1600MHz vennék" // Te, 1600Mhz, mit vennél?

Egyre több helyen látom ezt a módszert. Melyik iskolákban tanítják?

Terror
Terror
2011. dec. 22. 0:59

Az MZ/X Nyelvtani Intézetnél az első kiadás nagy sikerére való tekintettel már éjt nappallá téve dolgoznak a Magyar Nyelv 2.0-n.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 22:10
#20

BassHunter Én 1600MHz vennék, mindkettő jó.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 21:55
#19

BassHunter Ennél csak drágább lehet tehát ha van miből vedd meg.

BassHunter
BassHunter
2011. dec. 21. 22:06

Van miből vásárolni, csak én Februárban egybe szándékoztam az összes alkatrésszel megvásárolni ugyanis házhoz szállításnál számít, hogy hányszor fizetem ki azt a 2.500ft-ot.

De hiszek nektek és még ma megrendelem, már csak az a kérdés milyet vegyek...:S

KINGMAX 8192MB DDR3 1333MHz KIT

KINGSTON 8192MB HyperX XMP Blu DDR3 1600MHz CL9 KIT KHX1600C9D3B1K2/8GX

CORSAIR 8192MB Vengeance Low Profile DDR3 1600MHz CL9 KIT CML8GX3M2A1600C9

Ti melyiket vennétek ?

Nekem pár hete a CORSAIR-t ajánlották, viszont a Kingstonnal tudnék spórolni 4.000ft-ot.

(16GB-ba gondolkodom, nem 8GB-ba!)

BassHunter
BassHunter
2011. dec. 21. 21:29
#18

Ti mit csinálnátok ??

Megvennétek még most a RAM-ot vagy várnátok, hogy a többi gyártó mit nyilatkozik ? vagy nyilatkozik-e egyáltalán ?

mg8248
mg8248
2011. dec. 21. 20:39
#17

Igaz, hogy csak januárban fogok új gépet összerakni, de inkább nem vártam, nehogy beigazolódjon a hír... Holnap úgy is megyek Bp.-re. Csak nehogy gond legyen a RAM-mal, mert most nem tudom kipróbálni :)

jozsefm
jozsefm
2011. dec. 21. 21:01

Januárban is lesz rá garancia!:)

drAmano
drAmano
2011. dec. 21. 19:49
#16

Miért van az, hogy ha valamire azt mondják, hogy drágul, akkor az drágulni is fog, de ha azt mondják, hogy normalizálódni fog, akkor megmarad drágán?

Laccoss
Laccoss
2011. dec. 21. 20:01

Inkább úgy mondanám, hogy gyorsabban drágul, mint ahogy normalizálódna.

Menthix
Menthix
2011. dec. 21. 19:40
#15

atti2010

Igen, ezt fogom tenni, kérek kölcsön addig szerintem ;)

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 19:04
#14

Volken Ez nem így működik, ha tömve lennének a raktárak hiába jósolgatnának nem emelkedne az áruk.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 19:03
#13

Menthix Hát Január elején még nem hiszem hogy nagyon elkésel vele de ne halogasd sokat, szempillantás alatt felugranak az árak mikor elindul a lavina.

Volken
Volken
2011. dec. 21. 19:01
#12

Tipikus önbeteljesítő jóslat :) Most majd mindenki rohan memóriát vásárolni.

Menthix
Menthix
2011. dec. 21. 18:58
#11

Épp január elején akarok DDR3-ra váltani, ne szúrjanak már ki velem :@

jozsefm
jozsefm
2011. dec. 21. 18:57
#10

Az ADATA elnöke szerint, várjuk meg mit mondanak a meghatározó piaci szereplők.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 17:50
#9

Mikrobi DDR4-re én a helyedben nem várnék, jó lesz ha 2012 végére kapható lesz, és mire eléri azt az árat hogy megérje megvenni az még 2-3 év.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 17:53

És mivel egyik proci gyártó sem beszél a DDR4 vezérlőről egy ideig még így is marad.

Laccoss
Laccoss
2011. dec. 21. 17:45
#8

De ez milyen már. Valaki elhinti ezt a hírt, erre mindenki RAMot vásárol, hiány keletkezik, nő a memóriák ára...

stranger
stranger
2011. dec. 21. 17:24
#7

Gyengébb videokarit kellett választanom akkoriban a RAM miatt.. :D Úgyhogy én teletömtem a lapot.

atti2010
atti2010
2011. dec. 21. 17:13
#6

ocsabi Szerintem is, ha 2004-ben azt mondta volna valaki hogy pár év múlva 7-8K árulnak 4giga memóriát kihívtam volna a mentőket, már az 500 megás is horror áron volt.

zvigh
zvigh
2011. dec. 21. 16:10
#5

Na jó, hát persze, hogy ha kell, akkor vegyél. Ha meg nem kell akkor ne vegyél. Az hogy mennyibe fog kerüli jövőre, mondjuk fél év múlva, az nem csak a memória áraktól függ, hanem mondjuk a valutaárfolyamoktól is.

/ 2
Vissza az oldal tetejére