A Scythe egy új előlapi panellel jelentkezik, amely az adott számítógépházban egyetlen 5,25 colos bővítőhelyet foglal el. A ventilátorok fordulatszámának vezérlésére használható alkalmatosság egy nagyméretű LCD panelt kapott, ami az időt, illetve a kiválasztott ventilátor fordulatszámát figyelemfelkeltő, téglalap alapú szegmensekből kirakott számokkal tárja a felhasználók elé.

Galéria megnyitása

A kiegészítő összesen négy darab ventilátor csatornát kezel, az egyes csatornák között pedig a "+" és a "-" gombokkal lehet váltogatni. Emellett hőmérséklet-szenzor funkció is rendelkezésre áll, az éppen aktuális hőmérséklet-értékről pedig ugyancsak a nagyméretű LCD kijelző ad tájékoztatást. Az óra, a ventilátor vezérlő és a hőmérő funkció között egyszerűen és gyorsan lehet váltani, sőt, igény esetén a kijelző akár teljesen ki is kapcsolható. Ahogy az lenni szokott, a vezérlő ventilátorhiba esetén képes a felhasználó riasztására is.

Galéria megnyitása

A 148 x 83 x 42 milliméteres Kaze Chrono Fan Controller mindössze 165 grammot nyom a mérlegen. A ventilátor vezérlő a működéséhez szükséges áramot egy Floppy tápkábelen - vagy ha úgy tetszik, Berg csatlakozón - keresztül szerzi be. A ventilátorok hárompólusú tápcsatlakozón keresztül kapcsolhatóak a vezérlőhöz.

Galéria megnyitása

A Scythe újdonsága várhatóan júliusban kerülhet az üzletek polcaira, ajánlott végfelhasználói ára pedig 40 dollár magasságában helyezkedhet el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hympyke
hympyke
2013. júl. 1. 8:54
#15

I.Jozsef83

Jah, nagy jelentőséggel bír, már a 22es szám is mutatja :O

Kár hogy semmi olyan nincs benne amit a többi már rég ne tudna(WebRTC, java, stb)..

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 1. 6:22
#14

Elég pixeles.

Georg17
Georg17
2013. jún. 30. 23:05
#13

Ha ránézek, akkor valóban látom, de azt ott speciel pont nem néztem.:'(

De az egyébként lehet csupán hőmérsékleti riasztás is. Ezért is lenne jó tudni pontosan, hogy mit is tud ez a szerkezet. Több info jól jött volna.

Georg17
Georg17
2013. jún. 29. 23:54
#12

Ez tisztára úgy néz ki, mintha 1983-ban gyártották volna. Abban az időben menő is lett volna.

A floppy-s tápcsati meg érthetetlen. A legtöbb ventivezérlő molex-es tápcstit kap. Az még mindig jobb megoldás, mint ez.

A négy csatorna már önmagában is kevésnek hangzik. De a cikkből még az sem derül ki, hogy egy-egy csatorna hány Wattos? Illetve mekkora feszültségtartományban lehet állítani? Van-e álló ventilátor riasztás?

Ezek sokkal fontosabbak, mint a maximum lábvíz hőmérsékletét mérni való hőérzékelők.

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 30. 0:08

Ha ránézel a képre van Mute gomb ... józan parasztival ez annyit jelent hogy akkor van riasztás is amit az némít.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 29. 20:33
#11

Elérhatő a FFox 22.0 - kíváncsi leszek mikor lesz itt a hír róla ...

http://kep.ivpicture.hu/746939.N.jpg

DogTheDog
DogTheDog
2013. jún. 29. 20:18
#10

Szomoru,hogy a Scythe is vakit.

Gyurkov
Gyurkov
2013. jún. 29. 19:20
#9

Tényleg olyan ocsmány, hogy már tetszetős! :)

randor88
randor88
2013. jún. 29. 17:15
#8

Ha esetleg valakit erekel. Mar nem lehet kapni sehun (tudtommal):

http://aprod.hu/hirdetes/scythe-thermal-sensor-cable-sctsc-1000-IDRJHD.html

Runciter
Runciter
2013. jún. 29. 16:51
#7

kár a buszma gombokért, a kijelző nagyon tetszik. na nem mintha költenék ilyesmire

MrApollo
MrApollo
2013. jún. 29. 16:39
#6

Ez iyen! Sztem fater 1200 Ladkójába volt ilyen ódivatú kvarcjáték kijelző stilusú az óra:D Valakinek biztos bejön:) Inkább 2 KaZe Master Pro

patomi
patomi
2013. jún. 29. 16:39
#5

ez olyan ronda, hogy már majdnem tetszik

balrogh
balrogh
2013. jún. 29. 16:26
#4

HODOR

multigamer18
multigamer18
2013. jún. 29. 15:14
#3

Átsiklottam felette, a válasz az előbbi kérdésemre: 4

multigamer18
multigamer18
2013. jún. 29. 15:14
#2

Ez hány ventilátort szabályoz majd?

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 29. 13:47
#1

Jó lenne ha leszoknának már erről a floppy tápkábelről. Már 1 molex->floppy adaptert így is be kellett szereznem, mert nem volt elég a kettő, ami alapból van.

Vissza az oldal tetejére