SXFI AIR – különleges, sokoldalú fejhallgató a Creative-tól

A Super X-Fi technológiás eszköz állítólag felhasználási módtól függetlenül fog kiválóan teljesíteni: jöhet film, zene, játék, nem fog csalódást okozni.

SXFI AIR – különleges, sokoldalú fejhallgató a Creative-tól

A Creative Technology ezúttal olyan fejhallgatót mutatott be, ami gyakorlatilag kettő eszköznek a fúzióját követően jött létre. Az SXFI AIR már magába foglalja a vállalat Super X-Fi erősítő technológiáját, ami egyébként eddig egy külső kiegészítőként volt elérhető.

Az SXFI AIR a Creative szerint ideális társ lesz szinte mindenki számára, felhasználási céltól függetlenül. Az eszköz a honlapján található információk alapján derekasan helytáll majd zenehallgatás, filmnézés és játék mellett is. A készülék lelkét a Super X-Fi jelenti, a neve is ennek a rövidítéséből jött létre. Ezt a technológiát a Creative korábban fejlesztette ki, és a lenyűgöző térhangzás biztosítására szolgál, amihez még a felhasználó fülének és a fejének az alakját is figyelembe veszi a szerkezet.

Galéria megnyitása

A fejhallgatót lehet majd USB kábelen és Bluetooth-on is csatlakoztatni szinte bármilyen platformhoz, támogatott az iOS, az Android, a Nintendo Switch, a Windows és a macOS is. A szerkezethez tartozik egy mobilos alkalmazás, és azzal lehet majd például személyreszabni a hangzást, így érhető el a lehető legjobb élmény. A számítógép előtt ülve kábelen lehet csatlakoztatni a készüléket PC-hez a játékok során, így alacsony késleltetés és 7.1-es élmény érhető el, az utcán sétálva pedig már vezeték nélküli módban használható okostelefonnal zenehallgatásra (ilyenkor 10 órás üzemidővel kell számolni, szóval eléggé sovány akku került bele). Sőt, akár külső forrás nélkül is munkára fogható, ugyanis került bele egy microSD fiók; az eszköz önállóan képes lejátszani .MP3, .WMA, .WAV és .FLAC kiterjesztésű fájlokat is. Az SXFI AIR vezérelhető pusztán a külső burkolatának a megérintésével, egyszerű mozdulatokkal lehet váltani a dalok között, de a hangerő is így állítható szükség esetén.

Galéria megnyitása

A fejhallgatóban meglehetősen nagy, 50 milliméteres hangkeltők dolgoznak neodímium mágnesre felépítve. A Creative elmondása alapján ennek a tervezésekor az volt a cél, hogy a lehető legjobb audioélményt legyen képes biztosítani kiemelkedő pontossággal és erőteljes hangzással. Van egy NanoBoom mikrofon is az eszközön, és ez nem ormótlan, nem fogja zavarni a felhasználót játék alatt vagy hívások folytatása közben. A dizájn tekintetében nem estek túlzásba a tervezők, de azért került RGB LED-es világítás a burkolatra, amit dinamikusan lehet majd vezérelni, és ki is lehet kapcsolni. És fontos még azt elmondani, hogy a füleket körülölelő szivacsok memóriahabra épülnek, és szövetes borítást kaptak, így a kényelem és a tartósság is biztosított, hiszen felveszi majd a fej formáját, és a szövet pedig jól fog szellőzni amellett, hogy a kopást is bírja.

Galéria megnyitása

A készülékből érkezik egy szerényebb változat, amit kedvezőbb áron lehet majd megvásárolni. A Creative SXFI AIR C esetében már le kell mondani az érintésérzékeny felületről, a Bluetooth modulról, és memóriakártyát sem lehet már bele helyezni. Ez a fejhallgató csak USB kábelen keresztül csatlakoztatható a forrásához. Került rá egy ClearComms mikrofon, amit úgy terveztek meg, hogy természetesen tudja átadni a beszédhangokat, de cserébe belóg a száj elé – viszont ha nincsen szükség a mikrofonra, akkor egy mozdulattal el is lehet távolítani. Az SXFI AIR C csak feketében lesz elérhető, de ezen is rajta van az RGB LED-es világítás, mellyel feldobható a megjelenése.

Galéria megnyitása
Creative SXFI AIR C

A Creative SXFI AIR 160 dollárba fog kerülni, ami összességében nem tűnik soknak, ha valóban kiváló hangzásról fog gondoskodni, de ez leginkább az első teszteket követően derülhet majd ki. Az SXFI AIR C pedig a költségcsökkentést követően 130 dollárt kóstál. Az előbbi modell még csak rendelhető, de már ebben a hónapban be fog futni, az utóbbi pedig mostantól meg is vásárolható, nem kell rá várni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward