Az AverMedia különböző tartalomrögzítő és tartalomsugárzó kiegészítőit rengetegen ismerik és szeretik – és ez nem is véletlen, hiszen remek termékekről van szó. Viszont mióta az egyes GeForce és Radeon sorozatú videokártyák önállóan, grafikus processzorukba épített dedikált feldolgozójuknak köszönhetően minden további nélkül alkalmasak a játékmenetek rögzítésére, az AverMedia számára egy picit szűkült a piac.

A vállalat ezért most nem is egy hardveres, hanem egy szoftveres újdonsággal rukkolt elő, amely kifejezetten a mobileszközök szegmensét veszi célba. A cég szoftverfejlesztői által készített Live in Five alkalmazás a fontos események, rendezvények és a különböző érdekes pillanatok megörökítését, illetve élőben történő közvetítését segíti, használatához pedig nem kell más, mint egy jobb kamerával ellátott androidos mobileszköz.

A Live in Five alkalmazás sok esetben bizonyulhat hasznos kiegészítőnek: tarthatunk vele webináriumot, indíthatunk főzőcsatornát, de jelentősebb világeseményeket is közvetíthetünk a YouTube felhasználóknak, vagy akár szűk baráti körünket is bevonhatjuk egy élő eseménybe – például egy esküvői beszédbe, egy születésnapi buliba, vagy egy éppen egy ballagási rendezvénybe. Ez különösen akkor jöhet jól, ha az érintettek a távolság vagy egyéb akadályok miatt nem tudnak jelen lenni az adott eseményen.

A horizontális és vertikális üzemmódot egyaránt támogató alkalmazással családunk távol élő tagjait is bevonhatjuk egy-egy fontos eseménybe – például megmutathatjuk a szülőknek gyermekünk első lépteit, vagy éppen azt, hogyan tanul kerékpározni.

A közvetítést a YouTube mellett Facebookon, Twitteren, Line-on, illetve egyéb helyeken is könnyedén megoszthatjuk, ehhez csak néhány egyszerűbb előzetes beállítást kell elvégezni. Az első használat alkalmával mindenképpen be kell jelentkeznünk Google felhasználói fiókunkba, majd a https://www.youtube.com/features weboldalon engedélyeznünk kell a Live Broadcast funkció használatát.

Az ingyenesen letölthető alkalmazás használatához az adott androidos eszköznek 4.3-as vagy újabb operációs rendszerrel kell rendelkeznie. A Live in Five app innen tölthető le (6,3 MB).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2015. ápr. 21. 18:54
#2

Averkankó nálam örökre elkönyvelte magát a búcsús kategóriánan!

25ezret fizettem a műhódas beltéri egységükért és ott fagyott ahol tudott!

(Nem user fail)

expander
expander
2015. ápr. 21. 15:51
#1

Jók ezek a DLSR fotók :D

Vissza az oldal tetejére
AverMedia Live in Five: Esemény-közvetítés egyszerűen - iPon.hu