Shop menü

A TOSHIBA IS ELÁRULTA, MELY MEREVLEMEZEI HASZNÁLNAK DMSMR TECHNOLÓGIÁT

A Toshiba a NAS-okba szánt merevlemezeknél egyáltalán nem veti be a DMSMR technológiát, vagyis az N300-as sorozat tagjai mentesek ettől, hiszen ott elég gyakori a véletlenszerű írási terhelés, amiben a DMSMR gyengébb, mind a CMR/PMR alapú megoldások.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Toshiba is elárulta, mely merevlemezei használnak DMSMR technológiát

Mikor kiderült, hogy számos merevlemezgyártó használja titokban a DMSMR technológiát, amely a folyamatos írási sebességre, illetve a véletlenszerű írási teljesítményre alaposan rányomja bélyegét, elég nagy botrány alakult ki. Az ügy a Western Digital RED sorozatú merevlemezeivel indult, majd szépen lassan arra is fény derült, hogy a WD mellett még a Seagate és a Toshiba is használja az SMR technológiát egyes merevlemezeinél.

Ez azért probléma, mert erről elfelejtették tájékoztatni a felhasználókat, márpedig bizonyos felhasználási területeken okozhat kellemetlenséget az SMR adatrögzítési eljárás, amelynél az adatsávokat részben átfedésben helyezik el a HDD korongokon, így ez komplikáltabbá teszi az írási folyamatot, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk.

Galéria megnyitása
Azóta a Western Digital kiadott egy nem túl barátságos blogbejegyzést, majd később már sokkal finomabb hangnemet ütöttek meg újabb bejegyzésükben, ami egyébként azt is tartalmazta, mely merevlemezeik használják a DMSMR technológiát. A WD akkoriban ígéretet tett arra, hogy később részletesebb tájékoztatást is nyújtanak a szóban forgó technológiával kapcsolatban, valamint teljesítménytesztek eredményeit is publikálják. Akkoriban még kérdéses volt, hogy a Seagate és Toshiba is követi-e a Western Digital példáját, mára azonban újabb fontos bejelentés érkezett a témában, ezúttal a Toshibától.

A Toshiba bejelentéséből kiderül, hogy az SMR (Shingled Magnetic Recording) technológiát azért használják, hogy HDD korongjaik nagyobb adatsűrűséggel rendelkezhessenek, így merevlemezeik adattároló kapacitásai is nagyobb lehet. Noha ez jól hangzik, a korábbiak alapján tudhatjuk, hogy a gyakorlat lényegében a költséghatékonyabb HDD gyártást szolgálja – jellemzően nem is használják a nagyobb 8 TB-os, illetve e feletti adattároló kapacitási szinteken, kivéve az archiválásra szánt merevlemezeket.

A vállalat azt is kifejtette, hogy az SMR technológia sajátosságait, vagyis az írási sebességre és a véletlenszerű írási teljesítményre gyakorolt negatív hatásait szem előtt tartva úgy alkalmazzák az SMR adatrögzítési eljárást, hogy az illeszkedjen az adott termék által megcélzott munkafolyamatok és felhasználási területek igényeihez. Például ezért döntöttek úgy, hogy a hálózati adattárolóknál (NAS-ok), ahol elég gyakran van szükség véletlenszerű írási feladatok alkalmazására, a Toshiba N300-as merevlemezei, amelyek ebbe a szegmensbe készülnek, nem is használnak SMR-t.

Az asztali számítógépekbe, egybegépekbe, illetve megfigyelő rendszerekbe szánt  P300, DT02 és DT02-V merevlemezcsaládok közül az alábbiakban találhatóak DMSMR alapú termékek, méghozzá az alábbi kapacitásszintek szerint.

  • P300 6 TB
  • P300 4 TB
  • DT02 6 TB
  • DT02 4 TB
  • DT02-V 6 TB
  • DT02-V 4 TB

A noteszgépekbe, játékkonzolokba, illetve külső merevlemezházakba készített L200-as és MQ04-es HDD sorozatból az alábbi modellek használják a DMSMR adatrögzítési technológiát.

  • L200 2 TB
  • L200 1 TB
  • MQ04 2 TB
  • MQ04 1 TB

A fentieken kívül egyéb konzumerpiaci Toshiba merevlemezekben nincs használatban az SMR technológia, vagyis aki NAS-hoz választana megfelelő HDD-t, az N300-as sorozat tagjainál biztos lehet benne, hogy PMR/CMR adatrögzítéssel dolgoznak, vagyis a véletlenszerű írási feladatokat is a szokásos teljesítményszinten szolgálják ki.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére